⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

128. Harc a titánok ellen

Zuhanva beröppentem a csontok közé. Fémhuzalomat kilőve haladtam előre.

Idegesen megkocogtattam a gáztartályomat. Nem volt már benne sok. Túl sokat használtam amikor fentebb repültem.

Van nálam cseretartály, szóval ha vészesen fogyóban vagyok, akkor kicserélem.

Reiner nagy erővel haladt előre, egyenesen az alapító óriás nyakszirtjéhez, ahol a hordár titán aprította egyesével a titánokat.

Reiner vállára szálltam, ezzel is spórolva a gázommal.

Jean felettem elrepülve ránk pillantott. Felemeltem a hüvelykujjam, jelezve, hogy itt minden rendben, nyugodtan haladjon tovább.

- Elég lesz az üzemanyag! Van cserém. - magyaráztam határozottan a páncélos titán szemébe nézve. Reiner titánja bólintva felgyorsított.

Pieck éppen kilőtte magát a hordár titánból, mert egy óriás épp elkapta.

Fekete hajú megharapta a kézfejét, így ismét felöltötte a titán erejét.

Újabb óriások nyakszirtjét tépte fel, mikor több szörnyeteg telepedett rá, ismét kimászott a gőzölgő testből.

- Pieck el fogsz fáradni! - ordítottam felé idegesen.

Félmosollyal megrázta a fejét.
- A hordár állóképességével egészen addig harcolhatok, amíg ki nem szednek belőle. Szóval addig tudok küzdeni, amíg nem győzünk! Még ha századszorra is megpróbálom... Ne aggódjatok miattam! Csak hagyjatok figyelmen kívül, és robbantsátok fel Eren nyakszirtjét. Menjetek Michelle, Jean! - kiabálta Pieck, és ismét egy villanással átváltozott.

Reiner titánjáról elrugaszkodva megindultam. Beérve Jeant, együtt repültünk a nyakszirthez.

- Vigyázz Jean! - üvöltöttem, majd ösztönösen oldalra nyújtottam a karomat, ezáltal megállítva a fiút.
Egy 10 méter körüli titán kitárt szájjal, majdnem elkapta a mellettem száguldót.

- Pokolba már! - dühöngött Jean.

Leereszkedtünk a csontoszlopok aljára. Lógva figyeltem a felettünk sorakozó titánokat.

Az összegyűlt csapatnyi titán, szinte mindegyike a páncélost szemezte ki. Reiner óriása üvöltve, teljes erejével letámadta az ellenséget.

Viszont rengetegen voltak, szemem elől teljesen eltűnt Reiner óriása. Helyette érdeklődő szempárakkal nézhettem szembe.

Néhány titán elkezdett lefelé mászni, és hogy miért is? Hogy elkapjanak minket.

Alsó ajkamat beharapva idegesen kapkodtam a fejemet a szörnyetegek között. Sürgősen kell egy terv.

- Jean! - fordultam idegesen a fiú felé. Bátorságomat összegyűjtve meredtem Jean szemébe.
- Te mész balra, én megyek jobbra. Ezzel megoszlik a titánok figyelme. - magyaráztam az újdonsült tervemet.

- Ha két különböző irányba megyünk, akkor lehet egyikünket több rohadék fogja üldözni. Michelle, te oldaladon több titán van! - kiabálta dühösen.

- Tisztában vagyok vele. Ne aggódj. Kilövöm magam a magasba. Egy idő mire felmásznak hozzám. Addig pont elég időd lesz, hogy a nyakszirthez repülj. Elcsalom őket, így te szabad utat kapsz, hogy felrobbantsd az alapító nyakát!  

- Ez öngyilkosság! - mondta kétségbe esve.
- Már akkor is az volt, amikor iderepültünk a géppel. - feleltem kínosan nevetve. - Ez már hab a tortán.
- Michelle... - bámult mélyen a szemembe.
- Jean! Csak egyikünk tud eljutni a nyakszirthez... - feleltem lejjebb véve a hangerőmet.

Izmaim megfeszültek a félelemtől. Szememet egy másodperce lehunyva összeszedtem a megmaradt erőmet.
Nincs idő megrémülni, muszáj elindulni.

- Na háromig számolok, és elindulunk! Érthető voltam?! - kérdeztem magabiztosan. Jean káromkodva, de bólintott.

Akkor háromra...