⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

121. Fedélzeten

Fedélzetre kiérve, sóhajtva a hajó legvégébe sétáltam. Egy ideig a fehéresen csillogó hullám habjait pásztáztam, viszont valamennyi idő elteltével megfordultam, így háttal álltam az óceánnak.

Komótosan a hideg fémkorlátnak dőltem. Fejemet hátra döntöttem a hullámok felé, miközben a kezeimet a korlát tetejére csúsztattam. Nesztelenül hallgattam, ahogy a feléledő erős széltől, a víz háborogva neki csapódik a hajó oldalának.

Hajó orra felé, Armin és Annie kuporodott a földön. Valamiről beszélgettek, de nem hallottam semmit. A menetszél messzire elfújta a hangjukat. Valószínűleg elköszönnek egymástól.

Armin felnevetve megvakarta a feje búbját, Annie arca meglepett volt, mire a fiú orcájá piros színt öltött fel. A lány elkapta a fejét, amin ugyanúgy rózsaszín pír jelent meg.

Elmosolyodva néztem a szerencsétlenkedésüket.

Fáradtan felnéztem az égre, a tiszta kék égbolton pár felhő úszott. Meleg napfényben lenyugodva sütkéreztem.

Mindenről megfeledkeztem, csak a meleg napsugárra koncentráltam, ami lágyan bizsergette a bőröm.

Hosszú percek után a fejem felett egy elsuhanó hangra eszméltem fel. Kezemet a nap felé nyújtottam, eltakarva a vakító fényt.

Egy madár repült el. Hamvas barnás szárnyaival egy íves kört írt le. Feje feketés volt, viszont a nyakánál és a hasánál fehér színű tollazattal rendelkezett.

Furcsa érzés fogott el, egy pillanatra találkozott a madárral a tekintetünk.
A madár széles szárnyait kitárta, majd lassan eltűnt a látótávolságból.

Megvonva a vállam, újra neki dőltem a korlátnak.

Valaki megbökte a vállamat. Összerezzenve kinyitottam a szememet. Tátott szájjal meredtem az előttem állóra.

- Elég nagy baromság elaludni a korláton, miközben a tenger közepén utazik az ember. - oktatott ki unottan, majd rákönyökölve a korlátra, a sötétkék tengert kezdte el sasolni. 

Hirtelen meg sem tudtam szólalni, kezemet mellkasom elé kulcsoltam, majd felvont szemöldökkel Levi felé fordultam.

Hadnagy felsóhajtva belekezdett mondandójába.

- Tudom, hogy most dühös vagy rám.
- Bezártál egy kabinba! - sziszegtem ingerülten.
- Ja... az nem volt korrekt tőlem.
- Mit akarsz? - kérdeztem távolságtartóan.

- Én csak... - sóhajtva beletúrt a koromfekete hajába.
- Nem akarok veled vitatkozni. Így a világvége közeledtével úgy gondoltam, hátha tiszta lappal indulunk neki.

- Újra megtennéd? - néztem rá összeszűkült szemekkel. - Ezek után is bezárnál, figyelmen kívül hagyva a véleményemet és a saját akaratomat?!

Levi állva a tekintetemet, kimérten válaszolt.

- Magam sem tudom már. Védelmedet akartam biztosítani.
- Ezen a hajón senki nincs biztonságban, sőt az egész világ bajban van. Az egyetlen biztonságos hely az a sziget. Talán nem kellett volna felengedni a hajóra, és a szigeten kellett volna tartanod. - dörgöltem az orra alá.

- Elle... kérlek. Nem akarok most ilyenen veszekedni. - mondta fáradtan.
- Önzőn viselkedtem, csak azt akarom, hogy életben maradj. Tudod jól, hogy miért tettem. Azért, mert szeretlek, és nem akarom, hogy ez az elcseszett világ elvegyen téged tőlem!

Lesütött szemekkel elfordultam tőle. Viszont Levi gyengéden a kezemért nyúlt. Felemelte, majd apró csókot lehelt a kézfejemre.

- Ha más lenne a szituáció, nem a halál közelében álldogálnánk, hagynám, hogy kitombold magad. Talán adnék neked egy napot is, hogy utálj engem, de most arra kérlek, hogy legalább mondj valamit.

Összeszűkült szemekkel a férfi felé fordultam.

- Legszívesebben felpofoztalak volna a teremben. - szólaltam meg komoran. Levi mosolyát elnyelve bólintott.

- Együtt fogunk harcolni, és mindketten élve kijövünk ebből a felfordulásból! - nyújtottam a kezemet felé, felajánlva a békekötés lehetőségét.

Levi azonnal elfogadta az ajánlatomat, majd magához húzva erősen átölelt a hajó fedélzetén állva.

Erősebb szél arcomba fújt pár kósza tincset, amit Levi gyengéden a fülem mögé tűrt. Ujjai megálltak a jobb szemem alatt.

- Már alig látszik az ütődés. - jegyezte meg halkan. Másik kezével a derekamra csúsztatta a bekötözött karját. 

- Hogy van a lábad? - kérdezte suttogva.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érzem. Elviselhető a fájdalom. - feleltem csendesen.

- Elle, bármi történjen...
- Bízz bennem, jó?
- Rendben. - bólintott kedvesen.
- Nem vagy a parancsnokom, de... követni fogom az utasításaidat Levi, ahogy Hanjiét is. - feleltem. Levi megkönnyebbülve bólintott.

A lépcső aljáról hangos beszéd szűrődött fel. Hanji kobakja jelent meg. Szemüvegét megigazítva felénk sétált.

- Az emlegetett négyszemű... - motyogta Levi.

- Na, ahogy látom kibékültetek. Lent a tárgyalóban hűha... mindkettőtökön láttám, hogy valami nincs rendben. - osztotta meg részletesen az ő szempontjából a történteket.

- Már megbeszéltük. - mondtam halvány mosollyal.

- Helyes! - felelte, majd átkarolt mindkettőnket. Levi már készült kibújni Hanji félkaros öleléséből, de én gyilkos szemekkel a férfira meredtem.

- Meg ne merd elrontani a pillanatot! - tátogtam felé.
- Tch... - motyogta, majd halványan elmosolyodott.

- Mi az? - kérdezte tudatlanul Hanji, aki a kékes hullámokat bámulta.
- Semmi, négyszemű. - felelte Levi, majd viszonozta az ölelését.

Mindhárman a korlátnál állva a tenger csillogó, sós vizét bámultuk.