⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

124. Ismeretlen föld

Levegőért kapkodtam, mint aki fulladozna. Kezem alatt érdes szemcséket éreztem. Összeszorított szemeimet lassan kinyitottam.

Meghökkenve bámultam az alattam lévő talajra. Homokon térdeltem. Szédülésem azonnal megszűnt. A levegőbe mélyen beleszívtam, tüdőm kitágulva befogadta az itteni világ levegőjét.

Felpattanva körbe néztem, többiek is mellettem voltak, döbbent arccal meredtünk egymásra.

Ismeretlen földön voltunk, körülöttünk homok sivatag hevert. Felnézve az égre ezernyi csillag világított. De volt egy nagyobb fény forrás. Fehéren vakítva kibocsátotta magából a fényt. Magasba nyúlt, az égen, mint egy fa, aminek ágai ezernyi irányban szétágazva nyúltak az égbolt felé.

- Mégis hol vagyunk? - kérdeztem döbbenten.
- Ez az a hely, ahol a csatornák összekapcsolódnak. Ymir összes titánja és embere összekötődik ezen a helyen. - magyarázta Armin, miközben a csillagoktól ragyogó eget kémlelte.

- Mi a... - néztek körül a többiek is csodálkozva. Connie tátott szájjal meredt a kékeslilás égre.

Levi feszülten körbe nézett, rajtam megállapodott egy pillanatra a tekintete. Miután ellenőrizte, hogy nincs semmi bajom, az új parancsnokunk felé fordult.

- Eren hallgatózott, ezért hozott minket ide? - kérdezte Levi. Armin elképedve meredt Levira. Nem válaszolt a hadnagynak, helyette ordibálni kezdte Eren nevét.

- Eren! Most már állj le! Elég a pusztításból, véget vehetünk ennek. Többé senkinek sem kell meghallnia. Eren! A sziget biztonságban van.

- Eren! - kiabált Jean. - Bízd ránk a többit, kérlek ne gyilkolj a mi érdekünkben. - ordította, miközben kezével tölcsért formázott szája előtt.

Connie tanácstalanul forgolódott, egyet lépett a homokban, mintha Erenhez lépett volna közelebb.

- Tudod, gyűlöltelek mikor Sasha meghalt, de tudom, hogy neked is ugyanúgy fájt, mint nekünk, igaz? - kérdezte fájóan Connie.

- Eren... - suttogta Mikasa.
- Osztozni akarok a bűneid terhében. Ugyanazokat követtem el, mint te, ezért kérlek ne hagyj minket figyelmen kívül. Kérlek gyere haza! - kérlelte az Ackerman lány.

Levi fejét körbe fordította újból, viszont továbbra sem találtuk meg a Jaeger fiút.

- Igen Eren, csak akkor foglak seggbe rúgni, ha nem állsz le most. Szóval szólalj meg! - kiabálta a hadnagy mellettem állva.

Mindenhonnan megszólalt egy hang, visszhangozva körbe vett minket. De senki nem volt körülöttünk.

- Nem állítom meg a remegést. Nem játszadozhatok a Paradis jövőjével. Továbbra is haladok előre.

Fejemet kapkodva hirtelen megálltam. Fénysugár előtt, ami egy hosszú törzsű fára hasonlított, egy sötét sziluett rajzolódott ki.  

- Armin... - suttogtam, majd a fénysugár felé emeltem a mutatóujjamat.

Armin, Mikasa, Connie és Jean futva rohantak a fényforrás felé.

Pieckkel, Reinerrel és Levival messziről figyeltük a többieket.

A sötét árnyék egy gyerek alakhoz hasonlított. Ámultan bámultam a fiatal Eren hasonmását.

- Mit értesz azon, hogy nem állíthatod meg a remegést? - kérdezte Jean idegesen.

- Eren! - ordította Armin. - Miért használhatjuk az óriásainkat? Itt beszélhetünk!

Fiatal Eren felénk nézett a csillogó zöld szemeivel.

- Elvettem a világ szabadságát, hogy elérjem az enyémet. A tiéteket nem fogom elvenni. Szabadok vagytok.
A ti szabadságotok, döntésetek, hogy megmentsétek a világot.
Az én szabadságom, hogy haladjak előre. Ha egyikünk se lép le, akkor összeütközünk. Az egyetlen lehetőségetek az marad számotokra, hogy harcoljatok.

- Akkor miért hoztál minket ide? - kérdezte Armin döbbenten.

- Hogy elmondjam, hogy nincs szükség beszédre. Az egyetlen módja, hogy megállítsatok, ha végeztek velem...
Szabadon megtehetitek.

Az előttünk heverő sivatag és csillagos égbolt köddé vált, tüdőm erősen összenyomódott. Egy villanás következtében újból a repülőgépre kerültünk.

Szürreális élménytől a repülő padlóján tenyerelve szótlanul meredtem magam elé.

- Ennyit arról, hogy alkudozhatunk. - morogta Levi.

_____________________________
Ladies and gentlemen... it's happening!
Megkezdődik az utolsó nagy küzdelem. Szoríthatunk, hogy mindenki élve juthasson ki csatából.