⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

100. Elsodorva

Ruhám azonnal átázott, csobogó víz sebesen elsodort az ellenségtől. Még hallottam, ahogyan idegesen káromkodnak a jaegerista katonák, és felém próbálnak lőni puskájukkal.

Próbáltam kapálózni a mély vízben, ami továbbra is irdatlan sebességgel szállított engem az árral. Ruhám súlya megnehezedett, ráadásul a felderítő egység köpenye pluszban lehúzott a mélybe. Másodpercenként merültem a hideg víz alá.

Fulladozva löktem magamat az ég felé. Küzdöttem mindem egyes levegővételért. Mikor kidugtam fejem a víztükörből, megpróbáltam a partmentét felmérni.

Merre vannak Hanjiék? Ha most valahogy kimászok a partra, akkor lehet még összetalálkozok Floch csapatával.

Egy nagyobb hullám nyomott ismét a mélybe, vizet nyelve, de felrúgtam magam újra a felszínre.

Köhögve és prüszkölve kerestem valamiféle menekülési vonalat.
Víz szélsebesen vitt magával, minta csak jellegtelen hordalék lennék.

Későn vettem észre, hogy a víz közepén egy nagyobb szikla feküdt magányosan.
Sodrás neki csapott a kőnek, amitől szédülve kapálóztam, hogy a felszínen maradhassak. Körülettem lévő táj hangyázva mozgott.
Aztán minden elsötétült.

...

- Mégis mit csinálsz? Teljesen bepiszkolod a ruhádat! - kiáltott felém egy mérges női hang.

Egy erdei patak kellős közepén térdeltem. Kezeim aprók voltak, mint egy gyereké. Markomban kisebb kavicsokat tartottam.
Ijedten fordultam a hang irányába.

Édesanyám nagy léptekkel közeledett felém. Díszes ruhája teljesen kiemelkedett az erdő nyújtott látványból.

Mérges arccal mögém lépve, hónam alá nyúlt, és kiemelt a csörgedező patakból.

- Jaj Michelle, nézd meg milyen koszos lett a szoknyád!

Én csak csöndben felé nyújtottam az ajándéknak szánt kavicsokat.

Anya felráncolt szemöldökkel elvette a kicsi köveket.

- Ezt minek? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Anyu ezt neked szedtem és neki! - mondtam csillogó gyermeki tekintettel, majd a hasára mutattam az ujjammal.

- Oh.. - nevetett fel. - Köszönöm Michelle, de ez nem ment fel attól, ahogy a ruhád kinéz! - lihegve lerakott a fűben.

- Bocsánat anya! - léptem hozzá, és erősen átöleltem a lábát. Aztán ámultan ránéztem a kerekedő pocakjára.

- Mikor fog onnan kijönni? - kérdeztem anyától, miközben pipiskedve hasához értem.
- Nemsokára, Michelle. - mondta mosolyogva.
- Na gyere, menjünk haza. - nyújtotta a tenyerét felém, apró kezemmel azonnal elfogadtam.

Egymás kezét fogva sétáltunk az erdei ösvényen. Némán eltelt percek után anya felém fordulva megszólalt:

- Michelle máskor ne menj egyedül soha! Nagyon könnyedén bajod eshet kis vízben is! Érthető voltam? - nézett rám komoly arccal. Szomorúan bólintottam egyet.

- De én csak kincset akartam gyűjteni. Amit majd, a megszületett testvéremnek adok ajándékba! Azt hittem jó ötlet lenne... - hebegtem legörbülő szájjal.

Anya gyengéden megcirógatta a fonott hajkoszorúmat, aztán halkan felnevetett.

- Érdekes ajándék... de tudod, már elmondtam rengetegszer. Vigyázni kell, könnyedén megcsúszhatsz a nedves köveken, aztán meg véletlen beütöd a fejedet! Nem akarom, hogy bajod essen Michelle. - leguggolt elém, hogy szemembe nézhessen.

- Viszont a kalandvágyó pici lelked mindig elsodor a veszélybe. Remélem a jövendőbeli kistestvéred nem lesz ennyire szeleburdi. - mondta kedves mosollyal az arcán.

- Valaha ki fogod nőni a meggondolatlan cselekedeteidet? - kérdezte kuncogva, aztán arca egy pillanat alatt sötéten elborult.

- Michelle?! Ha nem ébredsz fel megfogsz fulladni!