⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

106. Esti mese

Hason fekvő Pieck átváltott törökülésbe. Felém fordulva, érdeklő szemekkel végig mért. Hosszú fekete haját füle mögé tűrve megszólalt:

- Mm... Melissa? - kérdezte zavaradottan. Fejemet rázva, válaszoltam.
- Michelle. - javítottam ki.
- Oh bocsánat. Nevekben sose voltam jó. - nevetett fel kedvesen.
- Semmiség... - feleltem barátságosan.

- Pieck, ugye? - kérdeztem vissza. Fekete hajú aprót bólintott.
- Mi történt veletek? - kérdezte Pieck halkan. Szemével rám, majd a mögöttem fekvő hadnagyra tekintett.

- Villámlándzsa. - ujjammal Levi felé böktem, aztán magamra mutatva folytattam:
- Egy szikla, és Floch Forster. - magyaráztam, miközben tarkómra, majd a szemem alatti ütésre mutattam.

- Floch... hallottam róla, jaegeristákat toborozta... Öhm villámlándzsát mondtál? - kérdezte, majd sokkolódva Levira pillantott.
- Igen. - feletem komoran.
- Marleyben azzal akartátok lebombázni Porcot... - suttogta döbbenten.
- Már emlékszem! Te is ott voltál. - mondta csodálkozva. - Egyik társadnak egy centin múlott a lövése, hogy megöljön.

Kikerekedet szemekkel néztem Pieckre, Jeanről beszélt. Ő lőtte le majdnem a hordár titán nyakszirtjét, de egy kölyök miatt arrébb célzott.

Holnap pont értük fog menni, úgyhogy inkább nem árultam el, hogy Jean Kirstein akarta kivégezni őt.

Pieck nem várt választ, csak folytatta a gondolatmenetét.

- Fejemnél talált el végül, nagyon nagy csapással járt, halálos sérüléseket okozott. Titán erőm miatt éltem csak túl. Testem meggyógyította az összezúzódott belső szerveimet és a szilánkosra tört bordáimat. Emberként nem lehet túlélni az ilyesmi robbanást.

- Ackerman... - suttogta Pieck. - Nem ember.
- Tessék? - kérdeztem csodálkozva a hosszú fekete hajú nőre bámulva.

- Hmm... ezt a titánprofesszor nem is tudja? - kérdezte játékos mosollyal.
- Hanji annyit mondott, hogy Levi azért élte túl, mert Ackerman. De nem tudom, hogy pontosan mit is takar ez a vezetéknév. Viszont... te tudod?! - néztem rá gyanúsan.

Pieck ujjaival megfogott egy fűszálat, amit megpödörve kitépett egy nyirkos fűcsomóból.

- Igen... Zeke elmesélte. Még régebben. Mielőtt Marleyt megtámadtátok. - rám pillantott ijesztő tekintettel. Gyilkoló szempár olyan volt, mintha a szemével képes lenne leszúrni. Nagyot nyelve, lassan a csizmám felé nyúltam, amiben a rejtett tőr lapult.

Felsóhajtva megrázta Pieck a fejét. Arca azonnal ellazult.
- Zeke retteg az Ackerman klántól. - kuncogta.

Csodálkozva bámultam rá. Előző percben olyan arcot vágott, ami azt sugallta, hogy most rögtön végez velem, viszont egy másodperc alatt meglágyult a tekintette. Most már barátságosan figyelt.

Kezemet megállítva, beletöröltem izzadt tenyeremet a gatyámba. Egyenletesen véve lélegzetemet, mélyen belenéztem a szürkés, fakó barna szemeibe.

- Pieck mondj el mindent, amit Zeke mondott neked. - kértem talán túlságosan is parancsoló hanggal.

Fekete hajú beletúrva a válla alá érő hajába, bólintott egyet.

- Akkor kezdődjék az esti mese!