⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

63. Fekete hajtincs

Levi felvont szemöldökkel figyelte, ahogy kiléptem a szobából.
- Bent hagytam a jegyzetet. - futottam felé. Erre ő csak fáradtan megdörzsölte szemeit, majd elindult a folyosón.

Hadnagynak kijelölt szobájába ballagtunk. Egy apró helyiségbe léptünk, hasonlított a kiképző osztag szállásához. Szoba egy ágyat és egy kisebb íróasztalt tartalmazott.

- Hadnagyként ilyen szobát kaptál? - kérdeztem nevetve.
- Átmenetileg vagyunk itt, úgyhogy nekem ez teljesen megfelel.

Mosolyogva körbe néztem, rendezett volt és patyolat tiszta. Nem is vártam Levitól mást.

Ablakhoz lépve elhúztam a függönyeket, beengedve a meleg, késő délutáni napsütést.
- Szép idő van, nem? - fordultam kedvesen Levi felé, aki épp egy ollót halászott elő az íróasztal fiókjából.
- Mégis mit csinálsz?
- Nem egyértelmű? - kérdezte megszokott stílusában. - Hajat készülök vágni. - motyogta, és elővett egy apró kör alakú tükröt. Elmosolyodva kivettem kezéből a fém eszközt.

- Megengedi hadnagy? - kérdeztem nevetve. Levi hosszan végig mérve, bólintott.

Előhalásztam egy lepedőt, amit szék alá terítettem.
- Foglaljon helyet az úr! - mondtam kuncogva szék felé mutatva. Levi lehuppant, és figyelmesen szemlélte, ahogy ujjaimmal eligazgatom a fekete tincseit.

- Mennyit vágjak belőle? - fogtam meg egy hosszabb tincset.
- Amilyen szokott lenni. - válaszolta halkan. 
- Igyekszem nem elrontani. - nevettem, majd neki kezdtem a fodrászkodásnak.

Minden egyes nyisszantással lehullottak a sötét tincsek a padlóra. Ujjaimmal homlokánál gyengéden elsimítottam a fürtöket.

Mikor kész lettem kicsit hátrább léptem, hogy felmérjem, hogy mindenhol egységesen dolgoztam-e. Elégedetten léptem vissza, gyengéden beletúrtam a puha hajtömegbe. Eljátszadozva piszkáltam az elülső tincseket.

Levi arcára pillantva abbahagytam hajával való játszadozást. Lefagyva néztem szemeibe.

Engem bámult, szemeiben keserű szomorúság látszódott. Egy könnycsepp gördült le arcáról.

- Levi... - suttogtam. - Mi a baj? - kérdeztem elszorult torokkal. Ujjammal letöröltem az újabb legördülő könnycseppet.

Szótlanul szomorúan elmosolyodott. Kezével gyengéden megsimította az arcomat.

- Mondj valamit. - mondtam kérlelve.

- Olyan vagy, mint ő. - suttogta.
- Mindig anya vágta hajamat. Ezt az egy frizurát tudta megcsinálni, és mindig félve vágta, nehogy megvágjon. Aztán... aztán már én csináltam magamnak. - halkan folytatta:
- Te is megfontoltan vágtad az összes tincset, mintha ha véletlenül többet vágnál, az megsebezne engem. - Levi nagyot sóhajtva kezébe temette arcát.

- Olyan rég volt, de még mindig hiányolom őt. Alig emlékszek rá, de mégis érzem a hiányát. Talán túl gyenge vagyok? - motyogta a kezébe.

- Ez nem gyengeség, ez tesz téged emberré, Levi... - lehajoltam hozzá, és erősen magamhoz öleltem.
- Nálad nem ismerek erősebb embert, és most nem fizikailag gondoltam. - állát gyengéden felemeltem, hogy szemébe nézhessek.

Könnyektől kissé pirossá váltak szemei. Tenyeremmel közre fogtam az arcát.

- Jó ember vagy Levi Ackerman, hidd el édesanyád büszke lenne rád. Ezt vésd az eszedbe! - homlokához hajolva gyengéden megcsókoltam.