⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

110. II. Tábortűz

Miután Jean lehiggadt, nyugodtan
sétáltam Levi hordágyához. Továbbra is aludt.

Ládákhoz léptem, amit a többiek hoztak. Kivettem pár orvosi kelléket. Tornyot építve a géz és kötszerekből, egyensúlyozva közelítettem a hordágyhoz.

Reiner figyelmesen nézte, ahogy kezemben a nagymennyiségű orvosi készletet tartom. Felvont szemöldökkel fordultam felé.

Emlékszem, mikor Shiganshina csatánál a hadnagy az acélpengéjével átszúrta a szőke férfi nyakát. Biztosan félhet tőle. Talán azt kívánhatja, hogy maradjon is ebben a kritikus helyzetben.

- Ne tegyél úgy, mintha nem örülnél, hogy ebben az állapotban látod. - szóltam oda élesen.
- Mi én? Nem... - lesütve a szemeit, parázsló tűz felé fordult.
- Én tényleg nem. - szólalt meg halkan. Hezitált, de végül ismét felém fordult.

- Kell segítség? Minden kellék meg van? - nézett a kezemben tartott tárgyakra.
Összehúzott szemmekkel meredtem rá.
- Esetleg kölcsön adhatnál két ujjat. - feleltem flegmán.

Reiner csodálkozva a betakart Levira pillantott.
- Elveszítette az ujjait? - kérdezte döbbenten. Szemeiben együttérzést véltem felfedezni. Visszavéve a felé irányuló flegmaságomból, bólintottam.

Nagyot sóhajtva a kezemben lévő orvosi csomagommal megindultam a sebesült férfihoz.

Göcsörtös talajon megcsúszva, leesett az ügyesen felépített tornyomból pár kötszer. Szítkozódva próbáltam lenyúlni érte.

Lenéztem a fűbe, ahol már nem hevert a leesett kötszer, Reiner alázatosan megállt előttem, felém nyújtva a gézt.

- Nem kárörvendeni jöttem ide. Segíteni akarok, megvédeni az embereket a remegéstől. Úgyhogy... - elém lépve kivette a tenyeremből a tárgyakat, amiket egyenesen Hanji által átalakított szekérre pakolt.

Szeme sarkából hadnagyra pillantott. Félelmet láttam szemeiben, keze kissé megremeget, mikor lerakta az utolsó gézt is a fára.

Megköszörülve a torkát, gyorsan arrébb lépett az alvó hadnagytól. Megilletődve figyeltem Reinert.

- Sebek ellátásában nem vagyok jó, de ha kell segítség, azt hiszem, biztos van aki jobban ért hozzá, mint én. - magyarázta a férfi halkan.

- Igen, biztos vagyok benne, mint például én. - felnéztem a férfira, nagyot sóhajtva biccentettem.
- Kösz a segítséget Reiner. Értékelem. - mondtam. Megpróbálkoztam egy barátságos mosollyal megajándékozni, majd ott hagyva őt, a gondosan betakart sebesülthöz sétáltam.

Feltérdeltem a faszerkezetre, majd gyengéden Levi fejét az ölembe fektettem.

Lassan és óvatosan letekertem a hadnagyról az átázott kötéseket. Véres gézt leszedve, kezembe vettem egy vizes ruhaanyagot amivel letörölgettem az arcát.

Csúnya sérülései voltak. De bíztam benne, hogy idő kérdése és begyógyul.

Hanji által beöltött sebet jobban szemügyre vettem. Homlokától az álláig tartott a vágás.

Sebeit lekezelve, feltekertem a fejére a kötszert.

Levi lassan nyitogatni kezdte a bal szemét.
- Elle. - suttogta.
- Szép jó estét! - köszöntöttem mosolyogva. Hümmögve lehunyta a szemhéját.

- Csúnya a seb, mi? - kérdezte fáradtan.
- Igazi harci seb. - feleltem határozottan.
- Nem válaszoltál a kérdésre. - mondta.
Kuncogva füléhez hajoltam.

- Ne aggódj, még mindig nagyon helyes vagy, hadnagy. - suttogtam a jobb fülébe, majd a gézt kicsit arrébb húzva, gyengéden megpusziltam az ajkát.

Annie és Mikasa veszekedésére kaptam fel a fejem. Erenről vitatkoztak. Annie felemelte a kezét, amin egy gyűrű volt. Tűz fényében megcsillant a fémékszerből kiálló apró tű.

Fenyegetve nézett körbe Annie. Ha megsebesíti magát és átváltozik, akkor nekünk annyi.

- Figyeljetek! Megértelek titeket! Segíteni akarok nektek. Van okom rá. Az apámmal akarok találkozni, csak ennyi a célom. Az én álláspontom Eren elpusztítása lett volna, de ha megtudjuk állítani Erent azzal, hogy beszélünk vele... rendben, nem kell megölni. - magyarázta Annie hangosan, majd óvatosan leeresztette a kézfejét.

- Gyerünk! Kész a ragu. Együnk! - kiáltotta kínos mosollyal Hanji.