⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

70. Akcentus

Kezemben kiválasztott könyvvel nézelődtünk tovább a boltban.
Miután körbe néztünk, a pulthoz sétáltunk. Gyengéden lehelyeztem a kiválasztott könyveket.

- Ezek lennének. - mondtam az idős férfinak. Ráncos kezeivel elvette a könyveket. A férfi lassan számolni kezdte a kötetek árát.  

Elővettem zsebemben tartogatott pénzösszeget, majd boltos kezébe nyomtam.

Megköszönve felkaptuk a szerzeményeket Connieval, és elindultunk a faajtó felé.

Bolt bejárata úgyanúgy nagy üvegablak fedte. Kint pont marleyi katonák járőröztek. Nagyot nyeltem, de megpróbáltam természetes viselkedni.

- Hé! - kiáltott felénk az idős férfi. Idegesen visszafordultam a férfi felé. Fiú itt hagyta a kalapját! - szólt kedvesen.

- Oh! -kapott fejéhez Connie, majd visszasétált. Connie gyorsan kalap után nyúlt, de a férfi megragadta a kézfejét.

- Öö... valami baj van uram? - kérdezte idegesen.
- Hova valósiak vagytok? - kérdezte összehúzott szemekkel. Kikerekedett szemekkel siettem vissza a pulthoz.

- Hé! - csaptam Connie hátára, felnevetve elkezdtem színészkedni.
- Mi a probléma? - kérdeztem kihúzott vállakkal.
- Honnan jöttetek? A fiúnak nagyon fura az akcentusa! De a hölgyé se megszokott.

- Oh hát persze. - mondtam tettetett mosollyal, elrejtve az idegeimet.
- Nem rég költöztünk ide! Marley déli részéről... Nagyon szép környék ez. - magyaráztam kedvesen. Férfi hümmögve ránk bámult.

- De miféle akcentus ez? Pontosan honnan? Tudják szerelmes vagyok az utazásba. Érdekekelnek a kultúrák, nyelvek... akcentusuk nagyon különleges! Ha jól hallottam a hölgyé jobban hasonlít az ittenihez.

Erősen összeszorítottam az állkapcsomat, ezek szerint nem bírtam elnyomni az akcentusomat eléggé. Gyilkos pillantást vetettem Connie felé, aki teljesen normálisan beszélt, felfedve, hogy külföldiek vagyunk.

- Délről jöttünk. - ismételtem meg. Nem tudtam semmilyen várost megemlíteni, mert egyet sem tudtam. Némán segítségért kiáltva néztem Conniera. Fiú átkarolva a vállamat magához húzott.

- Nővérkém, ő már itt lakik pár hónapja, én pedig látogatóba jöttem hozzá. Most pedig bepótoljuk az elmaradt programjainkat. Szóval, ha megbocsát, mi most mennénk is! - mutatott kínosan Connie az ajtó felé.

- Ha! Testvérek? Cseppet sem hasonlítanak!
- Igazából féltestvérek. - hazudtam kínos mosollyal.
- Ahogy mondta a bátyus... - megütögettem Connie karját.
- Mi megyünk is. További szép napot! - megragadtam a fiú karját, amilyen gyorsan csak tudtunk kihátráltunk az üzletből.

Hátrálás közben nekiütköztem egy idegennek az utcán. Falfehér arccal realizáltam, hogy egy marleyi katonába botlottam.
Férfi megragadva a vállamat, eltolt magától.

- Oi, bocsánat! - mondtam félve. Katona dühös arckifejezése megenyhült, mikor meglátta apró termetemet. Végig mérve furcsán elmosolyodott.

- Vigyázzon magára ifjú hölgy!  - szólt majd elsétált fegyverrel a kezében.

- Ez közel volt. - suttogta Connie.
- Ja... - fújtam ki a lélegzetemet, amit eddig visszatartottam.

- Erről inkább ne meséljünk Hanji parancsnoknak, se Levi hadnagynak.
- Egyetértek. - mondtam határozottan.

- Menjünk vissza a szállásra, mielőtt lebuktatjuk magunkat. - mondta suttogva Connie. Egyetértően bólintottam.