⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

98. Viharos éjszaka

Floch egy jobbos horogütéssel ajándékozott meg. Lendülettől a földre zuhantam. Még egy ráadással belém rúgott. Hangosan felnyögtem az éles fájdalomtól. Hanji gyilkos tekintettel nézett a fiúra.

- Floch elég legyen!
- Elvezetsz végre oda, ahol Zekét fogva tartják? - emelte fel a szemöldökét. Parancsnok csak aprót bólintott.
- Akkor menjünk. - mondta elégedetten Floch.

Én továbbra is földön feküdtem, hátrakötött kezekkel nem bírtam feltápászkodni. Két katona felsegített a piszkos földről.

Ég felé emeltem az arcomat. Sötét felhők gyülekeztek. Igaza volt Onyankoponnak. Nemsokára vihar lesz.
Nagyon rossz érzésem támadt.

Elindultunk oda, ahol Zekét őrizték. Az óriás fák erdejébe..

Lovakkal haladtunk, Hanji lován ülve egyre idegesebben pillantot körbe, közeledtünk a táborhoz.

Kapucnimat az erős szél folyamatosan lefújta. Beletörődve lehajtottam a fejemet, hagyva, hogy az eleredő esőcseppek lefolyanak homlokomon.

Hanji kezében tartott kantárt meghúzva közelebb jött hozzám. Kezével lágyan felemelte a fejemet.

- Mégis mit csinálsz? - kérdezte idegesen Floch. Hanji undokul válaszolt a fiúnak.
- Megnézem, hogy mekkora sebet ejtettél a saját bajtársadon! - morogta, majd egy gyors pillantást vetett az ütődésemre.

- Fáj? - kérdezte, én csak szótlanul elhessegettem a kézfejét a szemem alatti foltról. A szemüveges azonban nem hagyta annyiban, újból felemelte az ujjait.

- Hanji ez most egyáltalán nem fontos. - feleltem átfázva a vizes felszerelésemben.
- Azt kérdeztem, hogy fáj-e! - mondta komoly hangnemben. Szemével félelmetesen végig mért.

Idegesen nyelve egyet, aprót bólintottam.

- Egy kicsit, de már csak zsibbad, amúgy meg... voltam már sokkal szarabbul. - feleltem halkan. Hümmögve újra szemügyre vette a sebemet.
- Jó, szerencsére nem szakadt fel, nem is vérzik, csak egy ütődés. Már kezd szépen besárgulni. Hamar fel fog szívódni. - magyarázta Hanji, aztán a szemkötő nélküli szemével furcsa kört írt le.

Összeráncolt szemöldökkel kémleltem a különös mozdulatot. Hanji nagyon halkan megszólalt, alig értettem, hogy mit mond.

- Ez most egy elterelés. Figyelj, nem tudom mi fog pontosan történni, de mi ketten, Floch csapata ellen kevesek vagyunk... nem győzhetünk. Úgyhogy nagyon figyelj a mozdulataimra és a jelzéseimre. - suttogta. Megértve alig láthatóan bólintottam egyet.

Tovább lovagoltunk a szitáló esőben. Nem kellett sok, a szél csípősen fújt közöttünk. Vihar még jobban felerősödött. Szakadó esőben kisebb hídon vágtattunk keresztül.

Esőcseppek hangosan csapódtak a mellettünk csordogáló folyóba. Viszont az alapzaj sem volt elég hangos, hogy elnyomja egy hirtelen jövő dörrenés hangját.

Valami süvítve felrobbant a távolban. Ismerős volt hangzása. Ijedten pillantottam Hanji felé.

- Becsapott egy villám valahova? - kérdezte az egyik katona mögöttünk.

Hanjival egymásra néztünk. Tudtuk jól, hogy ez milyen hang volt. Nem mennydörgés. Egy villámlándzsa.

Parancsnokommal ugyanazok a gondolatok cikáztak át fejünkben. Zekét egy távolabbi helyen tartják fogva, mégis közelebb hallottuk a dörrenést. Ezek szerint valami történhetett.

Félően fürkésztem Hanji tekintetét. A szemüveges szemével jelzett, hogy ne adjam jelét, hogy mi sejtünk valamit. Szívem őrületesen zakatolni kezdett.

Floch összehúzott szemekkel bámult minket.

- Szerintem találunk valamit, ha követjük a hangot... - szólalt meg hangosan gondolkodva Floch.

Lovainkkal vágtatni kezdtünk a szakadó esőben. Látási viszony a vihar miatt nagyon nem volt ideális számunkra. Azonban elmosódott tájban kivehető volt az elénk táruló borzadalom.

Elképedve fékeztünk le az állatokkal, amikor az eső függönyben megláttunk kirajzolódni egy nagyobb méretű füstfelhőt. Két ló feküdt a saras földön, testükből deszkák és fadarabok álltak ki. Az egyik nyüszítve fetrengett, a másik már mereven feküdt.

Fadarabok között kerekek darabjai is fellelhetőek voltak. Egy szekér törmeléke volt.

- Mi a... - csodálkozott el Floch.
- Itt meg mi történt? - tette fel meglepetten a számunkra megválaszolhatatlan kérdést Hanji.

- Legyetek óvatosak! Ott egy titán. - mutatott az egyik katona a lovak mögötti területre, ahol egy nagy méretű óriás hason feküdt.

Titánból is füst áramlott, de nem úgy tűnt, mintha halott lett volna. Igen is élt, hisz nyakszirtje sértetlen volt.

Az egyik katona felkiáltott:
- Testrészek hevernek szanaszét! - ordította a jaegeristákat figyelmeztetve. Félve én is körbe fordultam.

Hirtelen szám elé kaptam a kezemet. Alattam is pont feküdt egy izom darabka. Szememmel követtem a húscafatokat. Lovam lábánál egy éles tárgy csillant meg. Egy fegyver, de nem akármilyen fegyver. Titánölő acélpenge. Markolatánál két elmeredett ujj éktelenkedett.

Kísértetiesen hasonlított valakinek az ujjaira...

Egyre hevesebben vettem lélegzetemet. Hanji felé fordultam, aki ugyanúgy megpróbálta összerakni fejében, hogy mi is történhetett itt.

Floch idegesen felénk fordult.
- Maradjatok a lovatokon, és ne mozduljatok! - adta ki a parancsot.

- Hanji, az nem egy... - mondtam suttogva.
- ...egy szekér robbant fel?! - négyszemű körbe nézett. Hanjinak elakadt a lélegzete.

- Van ott valaki! - kiáltotta döbbenten.

Leugrott a lováról, és a folyó menti gazba rohant. Én is követve a példáját leszálltam a kancáról.

- Hé! - kiáltott fel Hanji.
- Életben vagy? - kérdezte leguggolva a magas fűben heverő testhez.

Indultam volna hozzájuk, de Floch sebesen kitárta elém a karját. Csak pár lépést kellett volna tennem, hogy rálássak az illetőre.

- Mit mondtam? Hm? Azt parancsoltam, hogy maradjatok a lovatokon! - morogta Floch dühös tekintettel.

Ignorálva a fiút, a szemüveges parancsnokhoz fordultam.

Hanji letérdelt a számomra ismeretlen személyhez. Remegő kezekkel nyúlt a közvetlen folyó menti gazban fekvő testhez, akit pont kitakartak előlem a jaegeristák.

- Ki az? - kérdeztem elfojtott hangon.
- L-Levi...- dadogta Hanji meghökkenve.