⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

15. Másnapos reggel

Tükörképemet bámultam. Emlékfoszlányok jöttek elő. Szuszogva megfogódzkodtam a hideg mosdókagylóban.

- Szívesen Elle. - mondta Levi hadnagy. Közelébb lépett, és egy kósza tincset a fülem mögé tűrt.

Tükörben láttam, ahogy elpirulok. Basszus.

Farkas szemet néztem saját magammal. Ez csak valami hülye álom volt, nem? Képtelenség, hogy az a valóságban történt volna meg.

Visszamentem szobánkba. Juleshoz léptem, és felráztam álmából.

- Hé készülödj! - mondtam határozottan.
- Mi... - nyöszörgött fáradtan.
- Lent leszek, jó? - a lány hümmögve belenyomta az arcát a párnájába.
Felkaptam a táskámát, még végig néztem utoljára a szobánkban.

Aztán lementem a földszintre. Már elég sokan összegyűltek a teremben. Az emberek csoportba verődve vártak az indulásra. Felderítő egység közvetlenül a kijáratnál várakoztak. Levi is ott állt közöttük.

Karba tett kézzel, hozzá társuló unott arckifejezéssel hallgatta Hanji beszédét.
Nem is gondolkodtam, lábaim azonnal megindultak feléjük. Már szinte futottam, amikor egy kemény mellkasba ütköztem. Két erős kar megfogta vállamat és eltolt magától. Erwin Smith volt.

- Jaj, bocsánat. - mondtam, vigyázba állva tisztelegtem neki. Szőke férfi felemelte vastag szemöldökét.

- Ismerős vagy... öhm... Blackwell ugye?
- Igen, Michelle Blackwell, uram.
- A titán elől futó. - nevetett fel.
Én nem mutattam semmiféle érzelmet. Erwin megköszörülte a torkát.

- Oh látom, végül Falvédőkhöz csatlakoztál. Gratulálok.
- Köszönöm.
- Csapatotok a terem másik felében van. - mondta kedvesen a szőke.
- Tudom, de beszélni szeretnék az egyik katonájával.
- Rendben. Örülök találkozásnak. - mondta, és elsietett.

Ackermanék felé néztem, de csak Hanji álldogált ott. Fekete hajú eltűnt. Fejemet forgatva néztem körbe. Hirtelen szemembe belecsillant egy fénycsík.

Kijárat felé fordultam. Kint állt, kezében egy kést forgatott, amit a napsugár megcsillantott.

Nem volt véletlen, hogy szemembe villant a fény. Kisétáltam az épületből, lépteimet lelassítottam. Megpróbáltam legtermészetesebben a férfihoz sétálni.

- Levi! - szólítottam meg köszönés nélkül.
- Neked is jó reggelt. - mondta szemrehányóan.

Teljesen elé álltam. Közel egymagasak voltunk, úgyhogy mindketten egymás szemébe néztünk.

- Levi, ami tegnap történt... szeretnék róla beszélni.
- Először is, még mindig Hadnagy vagyok. Ha meg emlékszel az estére, akkor tudsz mindent, és nincs értelme megbeszélni.
- Hadnagy? - emeltem fel a szemöldököm.
- Oh, hát akkor nem emlékszel mindenre. Gondolom akkor arra se, hogy hogyan másztál rám.
- Mi.. micsoda? - remegett meg a hangom. Arcom vörössé vált. Levi fejét rázta.

- Ne higy el mindent, Elle. Semmi olyan nem történt. Csak visszavittelek a bázisra, hogy holt részegen ne csinálj semmi baromságot. Például ne menj titánt ölni meghibásodott felszereléssel... - kis szünet után folytatta.
- Ja ezt megcsináltad már... józanul. - arc izmaim megfeszültek. Mégis miért provokál?

- Indulnod kéne. - mondta a hadnagy. Hátra pillantottam, épületben már szedelőzködtek az emberek.
- Neked is. - vágtam vissza.

Levi fejét lehajtva, a kezében lévő kést,
övén lévő tokba helyezte. Látszólag befejezte a beszélgetést. Én csak előtte álltam, és néztem.

- Hát akkor... - köszörültem meg a torkomat.
- Viszlát hadnagy. - a hadnagy szót erősen megnyomtam. Hátat fordítva neki, elindultam falvédőkhöz.

- Várj. - mondta a férfi, karom után nyúlt, és maga elé fordított.

- Vigyázz magadra Elle. - bámult mélyen szemembe.

- Michelle. - javítottam ki. - Michellenek hívnak. - mondtam az ő stílusában.

Leráztam kezét karomról, és egyenesen a csapatomhoz mentem.