⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

46. Rose meséje

Ajtóm előtt léptek hallatszódtak. Egy sötétbarna hajú lány toppant be.
Rose meglátva sikítva rohant az ágyamhoz.

- Michelle! - fogta közre az arcomat. - Végre felébredtél. Annyi mesélni val... oh megtaláltad az újságokat.

- Igen. - mondtam. - Csak ezt olvastam el, másikat nem. Másik újságon ez állt: Falon túli világ. Rose izgatottan három könyvet hozott kezében.

-Az elsők között vettem meg a másolatokat. Ez mind Grisha Jaeger irományai a falakon túlról. Elolvastam őket, és nagyon érdekesek. Most úgy is lesz időd rá, hogy te is belenéz. - mondta izgatottan.

- Öhm.. köszönöm Rose.
- Mi az, nem vagy izgatott?
- De, az vagyok. - mosolyogtam rá. - Csak ha igazak a dátumok, akkor én két hete fel sem ébredtem, és...
- Jaj, persze. Bocsánat. - mondta Rose.
- Elmondom az elejétől.

- Ugye mindenki tudott a csatáról. Előtte nap egész nap fetrengtem az ágyamban. Rossz előérzetem volt. Azt is tudtam, hogy ilyenekre nem is visznek orvost, miközben lehet több tucat embernek meg lehetne menteni az életét. Beszéltem Julessal, hogy menjünk el, hogy ott legyünk segítségnek.

- Persze nem minden alakult jól, pár titán kiszemelt minket, de Jules megvédett. Megtaláltunk. Hát... elég súlyos sebet szereztél. Volt rajtad valami béna kötés, az mentett meg. De persze átkötöztem és fertőtlenítettem, hogy nehogy elfertőzödjön.

- Aztán meg hazahoztunk. Anyáék lefizettek egy orvost, aki sikeresen kiszedte belőled a szilánkokat. Még mindig fizetik, naponta jön ellenőrizni az állapotodat.

- Rose... én mért nem vagyok a listán?
- Oh, hát mikor újság kiadásra került, akkor még tégedet műtöttek. Utaná írtam levelet, de mostani posta rendszer elég ramaty. Azt se tudom, hogy végül kézbesült-e a levél. - magyarázta.

Felpróbáltam kelni, de Rose lefogott.
- Lassan! Nyugi.
- Látnom kell őt... vagy beszélnem kell vele! - mondtam akaratosan. Lány apró kezeivel erősen visszanyomott.

- Ha jobban leszel nyugodtan elmehetsz. De most szigorúan pihenned kell. Rendben? - sóhajtva eldőlt az ágyon, megvárva amíg lenyugszok.

- Kivel akarsz találkozni? Mert lehet, hogy már nem is él. - emelte feje fölé az elhunytak listáját.
- Ő él. - feleltem halkan.
- Hogy hívják?
-Levi, Levi Ackerman. - sóhajtottam. Rose felkönyökölve elcsodálkozott.

- Ohh ő a felderítő egység hadnagya! Ott volt a bálon, amit anyuék szerveztek. Barátod? - elpirultam kérdése hallatán. Rose folytatta:
- Lehetsz baráti kapcsolatban főnököddel? Biztos elég nehéz. - kuncogta.
- Az biztos. - kuncogtam fel.
- És neked sikerült?
- Mondhatjuk. - nevettem, aztán fájóan mellkasomhoz kaptam. Rose összehúzott szemekkel méregetett, de aztán rám hagyta a dolgot.

Rose felemelte karját magasba, kezével játszott. Szétnyitotta és összezárta ujjait, amivel napfény ugrálva jelent meg arcán.

- Lemaradtál a királynő által szervezett ceremóniáról. Kitüntetést kaptak a túlélők. Neked is ott lett volna a helyed. - szólalt meg hosszabb csönd után. Szomorú mosollyal felé fordultam.
- Mindenkinek ott kellett volna lennie...