⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

117. Üvegszilánk

Fedélzeten térdelve fájóan a lábaimra tekintettem. Adrenalintól nem is éreztem, de most már a hajó fedélzetén arcon vágott a valóság.

Amikor betörtem az épület ablakát, az üvegszilánkok megvágták a lábamat. Mindkét combom és lábszáram a fájdalomtól erősen lüktetett.

- Hé! Michelle. - rohant felém Jean.
- Mindenki a hajó belsejébe megy. Mit csinálsz itt a fedélzeten? - kérdezte, aztán elhallgatott, ahogy meglátta a sérülésem.

- Úristen, fel tudsz állni?
- Igen... - lihegtem. - Csak pihenek. - mondtam sóhajtva.

-Ne viccelj. Add a kezed! - parancsolta Jean. Fájdalomtól sziszegve felé nyújtottam a karomat, amit ő azonnal megragadt, majd könnyed mozdulattal felsegített.

- Nem durva sebek szerintem. - motyogtam.
- Reméljük, hogy tényleg nem. - felelte Jean, majd átkarolva segített lépni egyet.

- Jean, Michelle! - kiáltott felénk Mikasa, aki éppen ekkor sétált fel a hajó aljából.
- Lemaradtatok a beszédről. Liberiót már nem lehet megmenteni, ezért Ohidába megyünk. Viszont Annie így már nem akar velünk tartani. Armin most beszél vele... Michelle?! Minden oké? - felénk futva ő is belém karolt.

Hajó egyik kabinjába vittek. Jean óvatos mozdulattal az ágyra fektetett.

- Jól van! - mondta határozottan Mikasa magát nyugtatva. Egy kisebb fémszekrényhez lépett, ahol sürgetően elsősegély dobozt keresett. Sikerrel járt, kivette a kicsi dobozt, és gyors léptekkel mellém ült.

- Jean hozz egy új nadrágot, én pedig lekezelem Michelle sérüléseit. - adta ki a feladatot Mikasa. A fiú bólintva kiment a szobából.

Mikasa a dobozból fertőtlenítőt és kötszert halászott elő. Erősen koncentrálva tisztítgatni kezdte a sebeimet.

Állkapcsomat összeszorítva, visszatartottam a nyöszörgésemet.
Az ágyon ülve lehunytam a szememet.

Csak akkor nyitottam ki, amikor meghallottam, hogy valaki a folyosón lépked. Jean egy fekete nadrággal tért vissza. Lerakta az ágyra, majd ránk pillantott.
- Ha kellek még, szóljatok. - mondta, majd kihátrált.

Mikasa szótlanul koncentrálva kötötte be a sebeimet. Egy nedves ronggyal letörölte a bőrömre rászáradt vért.

- Jól van, nem vészes. Legtöbb csak karcolás. - magyarázta, miközben végzet az utolsó kötéssel is.
- Igen, viszont valamiért nagyon lüktet a lábam. - motyogtam. Mikasa oldalra pillantott, miközben ujjaival leellenőrizte a kötéseimet.

- Van egy nagyobb vágás a combod oldalán, de ez a géz jól megtartja. - elhúzva a száját a szemembe nézett.
- Ez viszonylag mélyebb seb. Ezért lüktet. De szerintem kis idő múlva már nem fog annyira lüktetni. - magyarázta, miközben visszapakolt a dobozba.

- Most pihenj. Kell az idő a regenerációra, meg arra is, hogy lenyugodjon a tested. Mire Ohidába érünk, már jobban leszel.

- Köszönöm. - néztem hálásan a lányra. - De tényleg! Megmentetted az életemet. - utaltam arra, amikor megmentett attól, hogy az egyik épület falának csapódjak.
- Erre vannak a... a barátok. - válaszolta Mikasa. Döbbenten bámultam a szürkés szemeibe.

Bajtársak voltunk, és most már barátok is. Mosolyogva bólintottam egyet.

Mikasa már készült kilépni a kabin ajtaján, de meggondolva magát visszafordult.

- Amikor behúztál Flochnak, na az szép ütés volt.
- Kösz. - nevettem fel. - Floch egy seggfej. - Mikasa egyetértően bólintott, majd nagyot sóhajtott.

- Kérdezhetek valamit? - nézett rám segélykérően.
-Persze. - feleltem kedvesen.
- Öhm, jó... - motyogta a lány, és zavarodottan tördelni kezdte az ujjait.

- Szóval, te már egészen sok ideje vagy párkapcsolatban, úgyhogy van tapasztalatod a dolgokban, főleg, hogy az arrogáns hadnaggyal vagy. - kezdett bele a mondanivalójába Mikasa.

Felvont szemöldökkel néztem a lányra, mikor Levit azzal a „kedves" jelzővel illette.

- Jó bocs. - motyogta, majd újból sóhajtott egyet.
- Szóval, arról lenne szó, hogy... ha valaki, aki közel áll hozzád, és azt mondja, hogy utál... Azt hogy kezeled? Másrészt, honnan tudom, hogy komolyan gondolta? - nézett rám fájó arccal.

Döbbenten meredtem rá. Mégis honnan jött ez a gondolat, kire gondol...

- Mikasa... Erenről beszélsz? - kérdeztem halkan. Fekete hajú óvatosan bólintott.

- Akkor ezek szerint, azt mondta, hogy utál? - Mikasa durva mozdulattal letörölt az arcáról egy legördülő könnycseppet. Meghökkenve figyeltem a mozdulatát. Mikasa mérgesen megrázta a fejét.

- Mindegy nem számít. - felelte, majd megindult a kijárat felé.
- Hé! - kiáltottam utána, mire ő megállva visszasétált a szobába.

- Igenis számít. Figyelj... Eren, hogy utálna téged? Gyerekkori barátja vagy, kitartottál mellette egészen idáig.

Csöndben elgondolkodtam. Aztán eszembe jutott valami.

- Hé, hamár a hadnagyot említetted. Igen, tud eléggé undok lenni. Emlékszem, volt olyan, hogy direkt olyat mondott nekem, hogy megutáljam, és hogy ne foglalkozzak vele. A durva nyers stílusával próbált elriasztani maga mellől... Mi van, ha Eren ugyanezt akarja veled? El akar taszítani magától! Így próbál megvédeni. De ilyenkor mindig az ellenkezője történik. - nevettem fel.

Mikasa végig hallgatva bólintott egyet.
- Öhm... köszönöm, Michelle. Van benne valami, amit mondtál. - megveregette a vállam, majd kisétált a kabinból.

Kemény ágyon feküdve bámultam a plafont. Zord kabinba feküdve, megpróbáltam összeszedni a megmaradt erőmet. Mert igenis szükség lesz minden erőmre, ha az alapító óriással akarunk megküzdeni.

Léptek zaja törte meg a nyomasztó csöndet. Felülve az ágyon, érdeklődve az ajtó felé fordultam.