⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

81. Gyász

Fejemet párnára hajtottam. Hét embert elosztottunk a két szobában. Armin és Connie Onyankopon szobájába kerültek. Mi lányokkal a másik hálóba feküdtünk be. Két emeletes ágyon kényelmesen elfértünk. Jean volt az egyetlen fiú, aki még hozzánk csatlakozott a hely hiányában.

Emeletes ágy tetején feküdt, unalmában az ágy korlátját bökdöste a lábával.

Alsó ágyon felvont szemöldökkel hallgattam, ahogy másodpercenként belerúg a deszkába.

Mikasa bosszúsan felkelt a másik emeletes ágyból. Rám pillantott, aztán rideg szemekkel Jeant szuggerálta.

- Jean! - mondta durván. Lehunyta szürkés szemét, vissza vett a hangerejéből, majd megpróbált kedvesen megszólalni:

- Befejeznéd a rugdosást?
- Hmm...? - könyökölt fel a matracon.
- Ja bocs, nagyon zavaró? - fejét elfordította a másik emeletes ágyhoz, felső részén Hanji békésen aludt.

- Hanji eltudott aludni. Szóval... - fejét kidugva, lenézett felém. Felvont szemöldökkel néztem vele farkasszemet.

- Mi nem alszunk. - mondtam jelezve neki, hogy az ütemes dobolása nem segít az elalvásban.

- Öö.. látom, bocs mégegyszer! Izé... jó éjt mindenkinek! - mondta és visszafeküdt.

Csönd telepedett a szobában, Hanji halk szuszogása hallatszódott csak.
Behunyva a szememet, jobb oldalamra feküdtem.

Felettem újabb mocorgás zaja törte meg a csendet. Jean motyogva felült.

- Alszotok? - kérdezte suttogva a fiú.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre Mikasával.
- Mégis kinek az ötlete volt, hogy Jean itt aludjon?! - kérdezte kissé ingerülten Mikasa. Fejét rázva megdörzsölte a fehéres arcát.

- Ahh... - morogta Jean. - Úgy innék marleyi bort.
- Jean akadj már le arról a borról! - morogtam az ágy aljáról.

- Tudom, tudom. De a hadiszálláson csomóan mondták, hogy milyen ízletes. Érted a katonai rendőrség is kaphatott belőle! Mi meg nem. - bosszankodott Jean.
- Figyelj... - mondtam majd a hátámra feküdtem.
- Onyankopon mondta, hogy nem különleges.
- Aha persze, honnan tudod, hogy nem blöffölt? - kérdezte Jean, kihajolt az emeletes ágyból, és lenézett rám.

Megvontam a vállamat. Magam sem tudtam pontosan a választ. Nem nagyon érdekelt a külföldi ital.

- Jean... - szólalt meg a fekete hajú lány sokkal halkabban az eddigieknél.

- A gyászra nem megoldás az alkohol. - suttogta.
- Én... - akadt meg Jean. Lesütött szemekkel befordult a fal felé...

Reggelre elment a vihar. Nap ragyogó napsütéssel szárította fel az éjszaka keletkezett pocsolyákat.

Vendégeink hamar elkészülve léptek ki a kijárati ajtón. Lovukhoz sétálva szétszedték a kötélcsomókat, amivel a lovakat kikötözték tegnap.

Connie, Jean és Mikasa könnyű mozdulattal huppantak a paripákra. Arminnak nem ment olyan egyszerűen, pacija kantárját elengedve, az állat hátára tette két kezét, majd egy gyors mozdulattal felhúzta magát.

Integetve búcsúztak tőlünk.
Mosolyogva kalimpáltunk feléjük a kezünket.

Miután elmentek a ház körül a szokottnál is csöndesebb lett a környék.