⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

146. Háztakarítás

Az elmúlt hónapok elég változatosan teltek. Szenvedés és a jó kedv egymást váltogatták. Terhesség eléggé felkavarta az érzelmeimet.

Kerekedő pocak már egy kisebb dinnyéhez hasonlított. Karosszékben hintázva bámultam a nappaliban felakasztott festményeket.

Dülöngélve bámultam ki a fejemből. Tehetetlen voltam, de tényleg. Körülöttem lévők védelmezően vigyáztak rám. Túlságosan is.

Ha Levi a teaboltjában dolgozott, valakit mindig tudott keríteni, hogy ne egyedül legyek itthon. Aminek örültem, mert ilyenkor kicsit elterelhettem a gondolataimat.

Még mindig voltak rémálmaim, nem csak az alapító titán elleni harcról, de időnként álmomban visszakerültem a shiganshinai csatatérre.

Leviról is ugyanez elmondható, őt is gyötrik a rémálmok. De együtt összefogva, hiszem, hogy sikerül ezen is továbblépnünk.

Visszatérve az „őrzőimre"...
Húgomat nem egyszer kérte meg, hogy felügyeljen engem. Viszont így betudtuk pótolni az elveszett éveinket, amikor még a titánok ellen kellett harcolni. Roseval az élet apróságait és nagy dolgait vitattuk meg.

Mikasa is többször megfordult a kertes házban. Csöndes volt mindig, legtöbbször kiültünk a kertbe, és csak gyönyörködtünk a természetben.

Aztán olyan is volt, hogy Jeant hívta. Jeannel megtaláltuk a közös hobbinkat, a művészetet. Rengeteget festegettünk és ceruzát koptattunk.

Armint is nem egyszer hívta hozzánk, persze akkor, amikor nem volt annyi munkája. Arminnal mindig jókat beszélgettünk. A múltban rengeteg rossz dolgot éltünk át, de szemeiben mégis felszabadultságot láttam.

Elmosolyodva halkan felnevettem.

Tegnap Pieck, Connie és Jean látogattak meg. Az ebédlőben ülve mindennapi dolgokat diskuráltunk meg a fiúkkal, amíg Pieck bemutatta a főzési tudását.

Büszkén letette elénk a még melegen gőzölgő levest. Fújdogálva kanalazni kezdtem. Az ízektől összefutott a számban a nyál. Ezerrel kanalazni kezdtem a számba a levest.

Jean felvont szemöldökkel beleszagolt az előtte lévő tálba. Fintorogva Conniera pillantott. Connie kíváncsian belekóstolt az ételbe. Grimaszolva krákogni kezdett.

Pieck dudolászva elpakolta a konyhában keletkezett kuplerájt. A hangos köhögésre kérdőn felénk fordult.

- Oh, finom lett? - kérdezte kedvesen mosolyogva.
- Ühüm. - bólogattam, miközben továbbra is tömtem magamba.

- Khmm... - ütögette Connie a mellkasát. Jean összeráncolt szemöldökkel Pieckhez fordult.
- Én még nem kóstoltam meg, viszont a szaga, vagyis az illata... - felém pillantva elszörnyülködött.

- Hogy a fenébe tudod megenni Michelle?
- Ezt én is meg akartam kérdezni. - szólalt meg Connie fintorogva.
- Mi bajotok van? Nagyon finom! - feleltem értetlenkedve.

- Na várjatok, én is megkóstolom. - jelentette ki Pieck, majd a szájához emelt egy kanalat. Pieck szörnyülködve köhögni kezdett.
- Hát ez... nagyon rossz. - mondta prüszkölve.

- Nekem ízlik. - mondtam jóllakottan.
- Azért, mert ilyenkor megváltozik az ízlésed. Ilyenkor nagyon furcsa kaját is megeszik egy terhes nő. - magyarázta Connie.
- Ezt meg honnan tudod? - kérdezte Pieck csodálkozva.
- Két kistestvérem volt. Mikor anya velük volt terhes, ő is megevett ilyen borzadományokat. Már bocsánat. - felete Connie a fekete hajúra pillantva.
- Semmi baj, ez tényleg nem lett finom.