⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

147. Pihenés

Utolsó heteimben jártam. Pocakom minden hét elteltével egyre csak gömbölyödött. Fizikai tevékenységtől elég hamar kifáradtam, és csak hangosan lihegtem.

Viszont így sem akartam elhalasztani, hogy kint lehessek a napsütéses mezőn.
Levival kisétáltunk a tőlünk nem messze lévő tisztásra. Varázslatos hely, főleg tavasszal, amikor feléled a természet.

Magammal hozott lepedőn szuszogva fújtam ki a levegőt. Miután visszaállt a légzésem, kezembe vettem a születésnapomra kapott könyvet. De nem igazán kötött le.

Helyette inkább Levit bámultam, ahogy megedzi a lovát. A mezőn körkörösen ügetett a pacival. Irigykedve figyeltem őket. Ilyen állapotban nem ajánlott lóra ülni, szóval már hónapok óta nem lovagolhattam. Persze a terhesség elején lehetett volna, de Levi azt is megtiltotta.

A férfi észrevehette, hogy figyelem, mert egy éles kanyarral megfordult, és egyenesen felém ügetett a lovával.

Elkapva a szememet róluk, gyorsan kezembe vettem a kötetet, majd a közepénél kinyitva, bámulni kezdtem a lapot. Viszont a gondolataim egészen máshol jártak.

Levi lefékezve a lovával, elegánsan leugrott az állatról. Csipőre rakta az egyik kezét, másikkal pedig lazán a hajába túrt. Érdeklődően felém pillantott, majd nevetve összeráncolta a szemöldökét.

- Tetszik a könyv? - kérdezte halvány mosollyal.
- Aham. - motyogtam.
- Nem tudtam, hogy tudsz fejjel lefelé is olvasni. - szólalt meg tettetett komoly hanggal. Zavartan felnéztem a könyvből.
- Nem is tudok. - feleltem értetlenül.

Szememmel ténylegesen a lapra néztem, fejjel lefelé voltak a betűk. Arcom égni kezdett, kínosan megfordítottam a könyvet. Szememmel újból a lapot szuggeráltam, nem akartam Levival szemkontaktusba kerülni.

- Egy betűt sem olvastál el, nem igaz? - kérdezte Levi gyanúsan. - Helyette viszont... - éreztem, ahogy megpróbálja felvenni velem a szemkontaktust.
- Engem vizslattál, ugye? - hangján hallottam, hogy elvigyorodott.

Megköszörülve a torkomat, az arcom elé emeltem a könyvet, eltakarva az egyre elvörösödő orcámat.

- Nem téged néztelek. - válaszoltam a könyv mögött bújva.
- Tch, ha nem engem, akkor a lovamat bámultad? - kérdezte, majd egyre közeledő lépteket hallottam. Egy kéz jelent meg a könyvön. Levi gyengéden kivette az ujjaim közül a könyvet.

- Mi az Elle? - nézett rám érdeklődően.
- Az ügetést néztem. Tudod jól, hogy hiányzik a lovaglás. Már hónapok óta nem ültem lovon. - válaszoltam csöndesen.

- Ez egy ilyen időszak. - mondta Levi, majd gonoszul elvigyorodott.
- Na megyek, csodás idő van vágtázásra. - felelte, és visszaadta a kezembe a könyvet.

Mérges tekintettel felé pillantottam. Tenyeremben megszorítottam a kötetet. Persze, hogy idegesíteni akar.

- Jó menjél csak. - feleltem összeszűkült szemekkel.

Levi állva a tekintetemet, játékos hangnemben megszólalt.

- Irigykedsz? Hmm? Ha hiányzik a lovaglás... esetleg otthon... - nem engedtem, hogy befejezze a mondatát, kezemben lévő könyvet egyenesen felé dobtam. 
- Perverz disznó! - kiáltottam.

Felpattanva a lepedőről megpróbáltam elmenekülni, mert tudtam jól, hogy amint eltalálja a könyv, azonnal utánam fog eredni.

Nem kellet sok, utolérve magához húzott. Karjaimat nem túl erősen, de lefogta, mérges tekintettel megrázta a fejét.

- Mit csinálsz? - kérdezte értetlenül.
- Előled rohantam. - feleltem elfojtott nevetéssel.
- Könyvvel dobálódsz. Aztán csodálkozol, hogy utánad jövök. Mindegy most elnézem, viszont azt nem, hogy ész nélkül elrohansz. Vigyáznunk kell a babára. - pillantott a kerekedő hasamra.
- Persze. - suttogtam, majd kezemmel gyengéden megsimítottam a pocakom.

- Gyere, menjünk haza. - nyújtotta felém Levi a tenyerét. Elfogadva, összekulcsolt kezekkel sétáltunk vissza a lepedőhöz.

Késő délutánra értünk haza. Nap már lenyugvóban volt. Hálóba besétálva, egy lenge ruhába öltöztem. Kissé hátra dőlve kinyújtóztam. Fáradt sóhajjal figyeltem Levit, ahogy a szobánkba lép.

Egyszerű felsőben volt. Mosolyogva végig mért, majd előttem letérdelve a hasamhoz bújt. Arcát féloldalasan a pocakomhoz nyomta. Lehunyt szemekkel csak mosolygott.

Azt hiszem sosem láttam még ilyen nyugodtnak és boldognak.

Csendesen hallgatta a gyerekünk szívdobogását. Nem bírtam nem mosolyogni a látványon. Gyengéden simogatni kezdtem a haját, miközben a hasamnak dőlt.

- Elle... - suttogta.
- Hmm? - kérdeztem halkan.
- Mi legyen a neve a babának? - pillantott felém kérdőn. Elgondolkodva megsimítottam a hasam.

- Hát... az orvos szerint lány lesz. Szóval egy kislány nevet kéne találni.
- És van ötleted? - kérdezte érdeklődően.
- Igazat megvallva... igen van.
- És meg is osztanád a férjeddel? - hangja kicsit türelmetlen volt.
- Egy jó barátunk emlékére...

Levi csodálkozva nézett a szemembe.

- Hanji Z... - árultam el a nevet, amit közösen mondtuk ki. - Zoe.
- Zoe... - ismételte meg a nevét. Megsimította a pocakomat, majd puszit lehelt rá.

Kuncogva felkelt, majd az asztalra kihelyezett képekre pillantott, aminek egyikén Hanji vigyorgott.

- Mit szól négyszemű? Zoe Ackerman...

Levi mellé léptem, majd féloldalasan átöleltem. Szememmel én is Hanji Zoë képére pillantottam.

- Azt hiszem, hogy most hangosan sikoltozik örömében. - feleltem nevetve.