⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

24. Ébredés

Felmentem a szobámba, olyan volt, ahogy hagytam. Régi dolgaim a szekrénybe pakolva, könyvek rajzok.

Mosolyogva néztem körbe. Nagy franciaágy szépen be volt ágyazva. Díszpárnák szimmetrikusan feküdtek a fehér paplanon. Az ablakba kisebb növények voltak elhelyezve.

Ruhás szekrényhez lépve, felkuncogtam, mikor kinyitottam. Mind igazán nőies ruhák voltak. Volt köztük fodros, rövid és hosszú is. Gatyát egyáltalán nem láttam. El is felejtettem, hogy régen milyen ruhákat viseltem.

Éjszaka kellemesen telt, teljesen végig terültem a hatalmas ágyon.

Reggel anya dalolászva öntözte az ablakban lévő virágokat.

- Jó reggelt. - motyogtam.
- Jó reggelt, Michelle. Öltözz! - utasította anya.
- Mi? - ráncoltam össze a szemöldököm. - Mi történt?- Ha felöltöztél, akkor majd elmondom. - vállat vonva felkeltem.

Anya kezembe nyomott egy fodros világos rózsaszínű ruhát. Akkora kivágása volt... elképedve néztem a ruhára. Én ezt fel nem veszem.

Anya sürgetve rám nézett. Mikor már rajtam volt rózsaszín habos ruha, anya karon fogott.

- Na elmondod akkor?
- Felébredt! - mondta csillogó szemekkel.

Szinte felsikítottam örömben. Azonnal rohantam a húgom szobájába. Mezitláb lábaimmal végig futottam a folyosón. Kinyitottam az ajtót. Rose az ágyában ült, és az orvossal beszélt. Az ajtó nyitásra mindketten felém kapták fejüket.

- Rose! - kiáltottam fel örömömben.
- Michelle! - mondta mosolyogva kishúgom. Kitárt kézzel hívott magához. - Óvatosan. - motyogta mellettem álló orvos. Rosehoz hajoltam, gyengéden megöleltem.

- Hogy érzed magad?
- Egész jól. - mondta, sápadt bőr helyett piroskás arc nézett rám.

Rosenak elmeséltem történteket, két titánt, lerombolt épületeket...
- Akkor akik ott voltak mind meghaltak? - kérdezte elcsukló hangon.
- Hé... - csitítottam el. - Sokan túlélték. Ahogy te is, és felfognak épülni.

Szüleim tényleg legjobb orvosokat hívták. Rose pár nap alatt rengeteget gyógyult, testileg. Lelkileg megtört. Átéreztem, elveszteni társainkat borzalmas érzés.

Mikor jobban lett, már kint a kertben is sétálgattunk, persze óvatosan, nehogy kiszakadjon varrata a hasán. Hangulat is változó volt, sokszor nevettünk együtt, de volt olyan amikor vállamon sírt, barátai vesztesége miatt.

Szerencsére tudtam hívni felmentő sereget, vagyis egy szóval Julest. Ő könnyen feltudta deríteni a lányt.

Két héttel később, már varratot is kiszedték a hasából. Úgyhogy szüleim ezerrel tervezték a bált.

Rose izgatottan válogatott ruhái közül. Mindegyiket magához emelte, tükörhöz trappolt, aztán idegesen megrázta fejét.

Ezt megcsinálta legalább tízszer. Nevetve néztem bajlódását. Sötétbarna hajú morcosan felém fordult.

- Neked is kell ruha! Úgyhogy ne röhögjél. - én ettől mégjobban kacagtam. Egy szép világos levendula színű anyagon megakadt szemem.
- Nézd Rose! Ez szerintem jól állna. Rose izgatottan felkapta magára. Csodásan nézett ki. Örömében tapsikolni kezdett.
-  Irány neked is ruhát keresni!

Nekem egy petróleum zöld ruhát választottunk. Egyszerű, de elegáns varrása miatt igazi báli ruha. Ujja buggyos volt, derekánál testhez simult, csipőtől lefele az anyagnak lágy esése csodásan nézett ki. Rose ámultan nézett tükörbe. Nevetve fordultam felé.

- Ennyire rossz? - kérdeztem kuncogva.
- Nem, gyönyörű vagy benne! - mondta csillogó szemekkel.

Mosolyogva magamhoz öleltem Roset. Most realizáltam mennyire hiányzott a kishúgom. De tudtam, hogy nem tart sokáig, hogy vele legyek, hisz vissza kell mennem a falvédőkhöz.