⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

33. Zuhanás

Kezemmel kapálóztam, hátha egy faágat megtudok fogni. De csak a nyílt eget láttam.

Egy pontnál megálltam. Egyetlen egy másodpercre olyan volt, mintha lebegnék a levegőben. Utána pedig megtalált a gravitáció.

Iszonyú gyorsasággal húzott le a földre. Hajamba a szél erősen belekapott, ekkor ért a felismerés, én most tényleg zuhanok.

Mikor az ember tudja, hogy meg fog halni, valóban megzavarodik az időérzéke. Egész hirtelen és lassan történt. Egyre távolodtam a világoskék égboltól, föld és köztem lévő távolság rohamosan csökkent.

Nem hallottam semmit, titánok dübörgését, emberek sikolyait elnyelte a szél. Szellő selymesen simogatta bőrömet, reggeli napfény meleg sugarai nyalogatták az arcomat.
Féltem az elején, de a földhöz közeledve, nyugodtan fogadtam el a sorsomat.

Ég felé néztem, fény gyönyörűen bevilágított falevelek között. Utolsó emlékfoszlánynak egészen jó.

Még mindig zuhantam, erősebben összeszorítottam a szemhéjamat. Vártam fájdalmas becsapódást. Már csak idő kérdése...

Zúgott a fülem. De mégis valamit hallottam. Valaki a nevemet ordította. Hangja akkora erővel bírt, hogy feltüzelt. Mintha fellobbant volna bennem az élni akarás.

Bosszúsan kinyitottam a szemeimet. Én, Michelle Blackwell, nem így fogok meghalni!

Oldalra néztem bármi kiálló dolog kapóra jöhetett. Egy nagyobb faágat vettem észre. Felé nyúltam, de ujjaim csak épp hogy megérintették a törzset. Döbbenten néztem magam elé, ezt volt az utolsó esélyem.

Ujjaimból kibuggyant a vér. Tompa fájdalmat éreztem, tudtam, hogy ez az érzés semmi ahhoz képest, amikor földet érek, és testem ezernyi darabra fog zúzódni.

Hirtelen egy óriási fájdalmat éreztem. Nem, nem hátamban, a karomban. Mintha kitépték volna a karomat a helyéről. Felnyögve felemeltem fejem. Levi dühös arccal szorította a bal csuklómat.

- Megvagy. - suttogta. Szemében félelem csillogott. Felhúzott magához, miközben arcomat fürkészte feszülten. Én csak döbbenten bámultam.

Ő továbbra is szorította a csuklómat, mintha attól félne, ha elengedné tovább zuhannék.
Kifújta hosszasan a lélegzetét, utána kicsit lazított a fogásán.

- Elle.. - nyögte. Szapora lélegzettel nyakába ugrottam.
- Köszönöm! - szorítottam magamhoz. Levi körém fonta szorosan a kezét.
- Bocsánat... - suttogtam fülébe. - Felelőtlen voltam... - hangom beszéd közben elcsuklott.

- Tudom. - motyogta komor hangnemben. Szigorú tekintetével rám nézett. Arcomról legördült egy könnycsepp. Fekete hajú eltolt magától, annyira hogy teljesen végig mérhessen szemeivel.
- Keresni kell neked új felszerelést. - mondta feszülten. Aprót bólintottam.

Új felszerelést felcsatolva, kissé szédülve néztem Levira, várva a következő utasítását.
- Mindegyik titánt elintézték. - magyarázta, miközben derekamon lévő övet ellenőrizte, hogy rendben van-e.
- Ennyi volt mára, vissza megyünk. Ha megérkeztünk, feltétlenül gyere az irodámba. - hangja parancsoló volt. Én, mint jó katona, szót fogadva bólintottam.

Már lovainkon vágtattunk. Pár ló magányosan ügetett mellettünk. Lesütött szemmel néztem az állatokat. Az ő lovasuk ma elesett. Fejemben egy kis hangocska szólalt meg.
,,Te lovadnak is ott kéne vágtatnia, lovas nélkül.''