Elérkezett a tárgyalás időpontja. Mint egy átlagos „ottani" lakos beépültünk a tömegbe. Csapatunk szorosan egymás mellett haladva közelítette meg a termet. Tárgyaló zajos volt, mindenki beszélt a mellette ülővel.
Helyet foglaltunk a hallgatóknak szánt padokra. Megigazítva a sötétkék szövetkabátomat csöndben figyeltem, ahogy a polgári tömeg lassan elrendeződik.
Kis idővel megjelent Kiyomi a Hizuru népéből. Mögötte érkezett még pár ember, akik ugyanúgy Eldiai megvédéséért álltak ki.
Pódiumra felsétált egy középkorú férfi, megköszörülte torkát, és elkezdte a beszédét.
Tárgyaláson ülve, reménykedve, idegesen tördeltem ujjaimat. Levi mellettem ülve megfogta a kezemet. Ujjával megsimította az izzadt tenyeremet.
- Fejezd be, még a végén eltöröd az ujjaid. - suttogta felém hajolva. Idegesen nyeltem egyet. Lehunytam szorosan szememet, és hallgattam tovább a beszédet.
- Támogatnunk kell Ymir népének menekülteit. Az a tény, hogy Eldiaiak veszélyesek, irreleváns!
Csak szegény áldozatok, akik belekényszerültek az Eldiai Birodalom keresztezésébe.
Akiket a kezdettől fogva meg kellett volna vetnünk, azok annak a szigetnek az ördögei! - mondta a pódiumon álló öltönyös férfi.
Döbbenten nyitottam ki a barna szemeimet.
Hogy mi? Ezek szerint a szigeten élőkért nem is állnak ki. Mi akkor ellenségek vagyunk számukra?!
- Azok akiket gyűlölni kell... az ördögök, akik száz évvel ezelőtt Paradis szigetre menekültek. Annak a szigetnek az ördögei az ellenségeink! - kiáltotta a férfi. Az emberek egyöntetűen bólogattak.
Kikerekedett szemekkel bámultam a szónokló férfit. Gyakorlatilag ellenünk uszítja az embereket.
Mi szigeten élők kárhozatra vagyunk ítélve.
Csapatunkra pillantottam. Levi nyugodt arcot vágott, elrejtve az igazi érzelmeit. Többiek fájdalmas tekintettel figyelték a terem középen álló férfit.
Hanji baloldalomon ülve idegesen fújtatott.
- Most mi lesz? - kérdeztem tanácstalanul a nőre nézve. Hanji megmasszírozva halántékját, reménytelenül vállat vont.
- Most... fogalmam sincs. - suttogta miközben a pódiumon álló öltönyöst szuggerálta. - Maradjatok nyugodtak, ne keltsünk semmi feltűnést. - motyogta, majd előrébb dőlve a hadnagy felé nézett.
- Ahogy látom Levit egyáltalán nem kavarja fel vagy csak nem látszik rajta. - visszadőlve karba tett kezekkel rám emelte barna szemét.
- Csak természetesen! - suttogta, majd többieket is fegyelmezni kezdte.
Tárgyalás még nagyban folytatódott, próbáltam lehető legnyugodtabban figyelni, mikor valami megzavart.
Szemem sarkából láttam, hogy valaki felkel a padról és elsétál a sötétbarna faajtókhoz. Kijárat felé tekintettem.
Eren volt az. Felráncolt szemöldökkel néztem a kihűlt helyét.
Mégis hova megy ilyenkor? Hát nem érdekli, hogy a szigeten élők sorsáról szól a tárgyalás? Halálra vagyunk ítélve az emberek szemében.
Utálnak minket olyanért, amit őseink 100 évvel ezelőtt követtek el.
Csöndben visszafordultam a helyemre. Megpróbáltam fapofával végig ülni a beszédet.
Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez az esemény mennyire is sors döntő volt mindenben.
Ez volt az a nap, amikor Eren eltűnt.
ESTÁS LEYENDO
⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT
Fantasía~ Befejezett ~ 📌manga alapján📌 Mindenki képes meghozni egy döntést, miután már tudja, mi lesz az eredménye. Annyira könnyű utólag azt mondani, hogy "ezt így kellett volna csinálni". Viszont nem tudhatod, mi lesz a döntésed következménye az előtt...
