⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

108. Pieck Finger

- Igazán sajnálom. - suttogta. Sóhajtva felkelt, aztán együttérzően rám pillantott.
- Zeke a városban is aktiválta...

A hír hallatán teljesen lesokkolódva  meredtem Pieckre.

- Micsoda?!
- Rengetegen átváltoztak. Theoval megpróbáltuk megakadályozni Zekét, de nem sikerült. Reiner is beleadott mindent... de ahogy sejtheted, nem jártunk sikerrel. Gabi lelőtte Eren Jaegert, viszont Zeke még pont elérte a kisöccsét... Így Eren képes lett aktiválni az alapító titán erejét.

Kikerekedett szemekkel figyeltem a fűben fekvő nőre. Kezem automatikusan ökölbe szorult.

- Gabi, a kislány? - kérdeztem feszülten. Pieck aprót bólintott.

- Floch letartóztatott mindenkit az étteremben, őt is. Mégis, hogy jutott ki? - pillantottam gyanúsan Pieck felé.
- Én voltam. - válaszolta halkan.
- Kiszabadítottam a cellából.
- És ennek következtében Gabi lelőtte Erent?! Nem szabad annak a kölyöknek a kezébe többször fegyvert adni! - mondtam dühösen.

Pieck egy kis időre elmerengve a fűszálakat figyelte.

- Nem ez volt az eredeti terv. Porconak kellett volna megenni Erent. Nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Gabi bátran Eren után ment, és fejen lőtte.

- Mi? - döbbentem le. - Azt nem is mondtad, hogy fejen lőtte! Az a kis mo... - morogtam, viszont Pieck közbe szólt.

- Ő csak egy gyerek, akit harcosnak képeztek ki. Azt tanították nekünk, hogy ti ördögök vagytok. De én rájöttem, hogy nem mindenki az. Ugyanolyanok vagytok, mint... mi.

Feszülten meredtem a fekete hajúra.
- Ha Erent fejen lőtték... mégis hogyan élhet?
- Ahogy mondtam, Zeke megfogta, vagyis kezébe esett Eren feje. Ezáltal aktiválódott az alapító titán ereje. Így tudta túlélni...

- Eren Jaeger a barátod? - kérdezte komoran Pieck.
- Igen! - mondtam határozottan.
- Hmm... akkor nehéz lehet elfogadni, hogy a barátod egy szörnyeteggé vált.
Titánprofesszor...
- Hanjinak hívják! - mondtam mérgesen. - Bocsánat. - motyogta Pieck.
- Hanjinak van már terve, hogy hogyan végzitek ki?
- Kivégezni? - suttogtam rémülten.

- Nem... nem akarjuk megölni Erent. A barátunk. - habogtam.
- Aki igazi ördöggé vált. El kell őt pusztítani.
- Nem.... - dadogtam. - Ő sem tudja, hogy mit csinál... nem ő az ellenség. - makogtam, de már magam sem tudtam, hogy mi az igazság.

- Rengeteg rossz dolog történt vele, velünk. Tudod mennyi társunkat láttuk meghalni? Hány emberünk végezte titánok gyomrában? Nem beszélve Zekének a támadására a Shiganshina körzetnél! Több száz katona a kőzáporban vesztette életét! - hadartam egyre dühösebben.

Pieck csöndben felült, térdeit mellkasának szorítva, búsan lesütötte szemét.

- Az a lány, akit kiszabadítottál, megölte az egyik társunkat, a barátunkat! Sashát! - a lány nevénél fájóan elcsuklott a hangom. Szememet megtörölve folytattam a sérelmeinket.

- Zeke gerincvelős borától rengetegen átváltoztak. A saját bajtársainkat kell megölnünk. Még mindig azt gondolod, hogy Eren az ördög? Szerintem inkább Zeke! - nevét kiejtve megremegett a gyomrom. Szinte hallottam, amikor záporgó szikla törmelékek között rohantam.

- Zekének megvolt az oka... - motyogta.
- A mostani cselekedetével nem értek egyet. Viszont Shiganshinai akció nem az ő terve volt, csak végre hajtotta a parancsot. Vagyis végre hajtottuk...

Villogó szemekkel meredtem Pieck felé. Hát persze... ő is ott volt. Ő hordta a köveket a fenevad titánnak.

- Ott voltál... - motyogtam. Fekete hajú elkapva rólam a tekintetét, sóhajtva tenyerébe temette az arcát.

- Igen...
- Milyen irónikus... Erent nevezed ördögnek, miközben te ugyan az vagy. Tömegeket gyilkoltál meg.

- Nem vagyok szent. De Erenhez ne hasonlíts. Eren Jaeger nem tömegeket akar megölni. Az egész világot kiakarja irtani. Ha nem akadályozzuk meg akkor teljesíteni is fogja. Ő az ellenség... - suttogta. Fakó barna szemeivel újra az ég felé tekintett.

Mindketten elcsendesedtünk. Mélyen gondolataimba merülve figyeltem a sötét éjszakát.

Pieck halványan elmosolyodva bámulta a ragyogó csillagokat. 

- Nem fura? Egymás embereit öltük, és most közösen gyönyörködünk az éjszakában.
- De eléggé fura. - motyogtam, miközben szememmel pont kiszúrtam egy hullócsillagot.
- Ha minden jól megy a titánprofesszor, khm... Hanji nemsokára visszatér. - szólalt meg halkan Pieck.
- Igen, reméljük. - helyeseltem.

Talán az, hogy megosztottuk egymásnak a sérelmeinket, nem távolabb vitt egymástól, hanem közelebb.