⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

71. Vacsora

Estére mindenki visszatért a felderítő útjából. Vacsorához készülődve leültünk a hosszú faasztalhoz, ahol mindenki elfért.

Kiyominak köszönhetően eléggé jó szállásunk volt. Meleg étellel és kényelmes ágyakkal vártak minket.

Vacsora közben egymást faggattuk, hogy ki mit tapasztalt aznap. Mi Connieval csöndben kanalaztuk a levest. Levi szúros tekintetét le sem vette rólunk.

- Mit műveltetek? - kérdezte nyers stílussal. Persze, hogy sejtette, hogy nincs minden rendben.
- Semmit. - vágtuk rá egyszerre Connieval. Francba, ez nagyon feltűnő lehetett.

Levi lassan lerakta az evőeszközét. Összekulcsolva ujjait, felkönyökölt az asztalra.

- Jobb, ha elmondjátok, mint hogy erőszakkal szedjem ki az információt belőletek. - mondta kimért hanggal.

Idegesen megharaptam az alsó ajkamat. Levi kék írisze megcsillant. Levette szemeit rólam, majd unott, de mégis félelmetes arccal a fiú felé fordult.

- Connie beszélj!
- Öö... - nyelt egyet a fiú, láttam rajta, hogy segítségemért könyörög.
- Hát... - vágtam közbe.
- Csönd Blackwell! - emelte fel a mutató ujját Levi. - A kölyköt kérdeztem.

- Öhm... könyvesboltba mentünk, ahol felfigyeltek az akcentusunkra. Körülbelül ennyi. - elmesélte a rövidített sztorit Connie.

- Körülbelül? - kérdezte gyanúsan a férfi.

Mindenki érdeklődően Connie felé fordult. Sasha az étellel teletömött szájjal megbökte a fiú vállát. Valamit mondott, de nem lehetett érteni.

- I-igen. Leráztuk az eladót, csak közben bele botlottunk egy őrbe. Vagyis Michelle neki ment. De nem történt semmi baj. A marleyinak biztosan megtetszett Michelle, így elengedett minket. - hadarta a fiú.

Többiek kuncogva folytatták a vacsorájukat, valószínűleg izgalmasabb dologra számítottak.
Hadnagy szemét forgatva bólintott, de láttam rajta, hogy kérdezni akart volna még valamit.

Vacsora után mindenki szobája felé vette az irányt. Óriási volt az épület, úgyhogy mindenkinek volt külön szobája.
Folyosón sétáltam, Levi gyors léptekkel utolérve megragadta a kezemet.

- Elle! - szólt durván. Kérdőn belenéztem a szemeibe.
- Hm? - hümmögtem ártatlanul.
- Nem csinált veled semmit az őr, ugye?
- Dehogy. Kedvesen elengedett minket. Amúgy meg... megtudom védeni magamat, és Connie is ott volt. Ne reagáld túl. - mondtam halkan a folyosón, miközben szobám felé haladtam.

Visszafordulva a hadnagyhoz, folytattam:
- A legjobbtól tanultam harctechnikát. Nem kéne féltened. - kacsintottam felé.
- Legjobbtól? - kérdezte nevetve.
- Azt hiszem a legjobbtól, de már nem emlékszem. - mondtam cukkolva a hadnagyot.

- Tch... - Levi hirtelen felkapott, derekamnál fogva vállára fektetett, majd elcipelt a szobámig. Halkan nevetve ütögettem a hátát.

- Látod... nem tudsz elmenekülni se. - mondta, majd ledobott a széles ágyra.

Puha paplanra zuhantam. Levi fölém tornyosulva szemezett velem. Acélkék szemeiben azonnal elvesztem.

- Nincs menekvés Blackwell! - suttogta huncut mosollyal. Elpirulva pillantottam rá.

- Én.. nem is akarok elmenekülni... - nevettem zavaromban, majd idegesen beleharaptam az alsó ajkamba. Levi közelebb hajolva, kezével megsimította a rózsás számat.

- Tudod, hogy mindig megőrjítesz, ha ezt csinálod. - szemei égtek a vágytól. Nevetve megnyaltam az ajkam.

Levi lassan felém hajolva, megcsókolt. Vadul viszonoztam az ajánlatát. Kacéran felröhögött, majd alsó ajkamra ráharapva, halk sóhaj hagyta el a torkomat.

Nyitott ablakon keresztül esti hűvös levegő áramlott be. Kintről halk ciripelés hangja töltötte be az éjszakát.

Levi hátamhoz bújva szorosan átölelt. Halkan nyakamba szuszogott, miközben kezével mellkasomat simogatta.

Az idilli pillanatot megtörtem egy halk kuncogással. Levi résnyire kinyitotta az egyik szemét.

- Min röhögsz? - kérdezte. Én erre mégjobban rákezdtem. Morogva felkelt, és erőszakosan ölébe húzott.

- Elárulnád mi ilyen vicces? - nevetve megráztam fejemet.

Levi nyakamhoz hajolt és durván csókolgatni kezdte. Nevetésem egyből átváltott halk sóhajokba. Vad csókjaival egyre lejjebb haladt a nyakamon.

- Hmm... Most már nem röhögsz? - kérdezte a hadnagy, és befejezte a nyakam kényeztetését. Egy kósza tincset fülem mögé tűrve, elégedett tekintettel nézett rám. Morcosan rápillantottam, majd válaszoltam.

- Eszembe jutott amit Hanji mondott nem rég.
- Mégis mit mondott a négyszemű? - kérdezte unottan.
- Kapcsolatunkról beszélt. Meg arról, hogy nem vártuk meg a házasságot. - mondtam nevetve.

- Oh... - felráncolta szemöldökét, majd megigazította a kigombolt felsőmet. - Ebben igaza van. - mondta halvány mosollyal az arcán.
- Igen. - kuncogva nyaka köré kulcsoltam a kezemet, és lassan magamhoz húztam egy ölelésre.

Levi kis idő elteltével megszólalt:
- Már beszéltünk erről. Amúgy meg mire várjunk? Csak is az enyém vagy. Én pedig a tiéd. Erre alapszik a házasság is, nem? Úgyhogy...

- Akkor most már Mrs. Ackermannak fogsz hívni? - kérdeztem vigyorogva. Levi megrázta fejét.

- Nem, nekem mindig is Elle leszel. - Simán csak Elle, nem számít a vezetéknév. - mondta Levi, államat megfogva megpuszilt.
- De azért jól hangzik Mr. Ackerman és Mrs. Ackerman, nem? - kérdeztem vigyorgó arccal.
- Igen, nem hangzik rosszul. - mosolyodott el halványan.

Hátamon végig simított kedvesen, a mellkasomra vetett egy pillantást, ahol Shiganshinai csatán szerzett hegem húzódott. Ujjával gyengéden megérintette a sebhelyet.

Lassan felemelte fejét, kék szemeivel rám szegezte tekintetét.

- Sose hagyj el... - suttogta Levi. - Senki nem maradt velem ilyen sokáig. És ha elhagysz... Ha rád nézek tényleg otthon érzem magam. - motyogta a mellkasomnak nyomva arcát.

Döbbenten átöleltem, majd gyengéden beletúrtam a puha hajtincseibe.

- Levi tudod, hogy soha nem hagynálak el. Te vagy mindenem, az életem! - suttogtam, és belepusziltam a fekete hajzuhatagba.