⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

132. Gőzölgő sötétség

Óriásira tátotta a száját, nehogy elvétse a kapását. Szájánál a bőr és az izmok egyaránt durván felszakadtak. Hörögve, szinte röhögött. Tudta jól, hogy nem fogja eltéveszteni a picinyke célpontját.

Szemeim kitágultak, torkomból olyasféle sikoly szakadt fel, amit még sosem hallottam. Felszerelésem irányítókarjáért nyúlva remegő ujjakkal próbáltam kikerülni a lehetetlent.

Fogai hangosan összecsattantak. Villámgyorsan történt. Egy másodperc elég volt, hogy megszűnjön számomra a kinti világ.

Sikítva becsapódtam az óriás rothad szájába.

- Ne! Ne... - ordítottam.

A titán erőszakosan le akart nyelni, mint friss zsákmányaként.

Megkíséreltem beleszúrni az acélpengémet az élénk rózsaszín nyelvébe, de a nagy mennyiségű nyáltól nem sikerült. Csúszós váladék miatt, kicsúszott az ujjaim közül a fegyvermarkolat. A női titán könnyedén kiköpte az acélkardot.

Egyre több nyál keletkezett a szájüregében. Az érdes nyelvfelületen megpróbáltam valamiféle fogást találni, azonban a felgyülemlett nyáltól megcsúsztam.

Nyelvcsap felé zuhantam, erősen nyújtózkodtam, hátha elérem a húsos csapszerűséget. Rengetek nyál következtében esélyem sem volt elérni.

Kétségbeesetten csúszni kezdtem a nyelőcsőbe. Próbáltam megkapaszkodni a húsos csőben, azonban az átlátszó váladéktól nem tudtam megtartani magamat. Egyben lenyelt a titán.

Meleg folyadékba zuhantam. Orrfacsaró bűztől öklendezve térdeltem a vörös folyadékba.

Lihegve körbenéztem. Sötétség volt az egész gyomorban.

- Ne... - nyöszörögtem összeszorult torokkal. Gőzölgő folyadéktól nehezen véve a levegőt, pánikolva felordítottam.

- Te rohadék! - reményt vesztve a ragacsos folyadékot csapkodtam.

Hanji több éven tanulmányazta a titánokat. Tudtam jól, hogy közvetlenül a vörös folyadék nem fog megölni. A titánok képtelenek az emésztéshez. Viszont a rossz hír, hogy óriási a forróság.

- Mégis miféle halál ez?! Megvárod, hogy forróságtól kidőljek és megfulladjak? - kérdeztem dühösen.

Választ nem kaptam, de mozgást érzékeltem. A meleg folyadék lötykölődni kezdett. A titán valószínűleg megindult.

Zötykölődve csapódtam neki a hasfalnak.
A fal forró volt, sziszegve elrúgtam magamat tőle.

Egyre nagyobb hullámokban mozgott a meleg hőmérsékletű folyadék.

Hirtelen eszembe jutott, hogy az egyik kardomat velem együtt nyelte le a titán.

Folyadékba markolászva, halvány reménnyel kerestem a pengémet. Ha meglesz kitudom vágni a gyomor falát, és kimászhatok ebből a bűzölgő forróságból.

Hirtelen egy fémfogatot éreztem a tenyeremben. Markolatot kiemelve sikeresen megtaláltam a kardomat.

- Ez az... - kiáltottam fel megörülve.

Meglátva a fegyveremet, azonnal szertefoszlott a megnyugvás tudata.

- Baszki... - sziszegtem.

Csak a markolat része maradt meg. Acélpenge teljesen le volt törve.

- Nincs fegyverem... nincs fegyverem. - hajtogattam egyre idegesebben.
Remegő ajkakkal körbenéztem. Csakis akkor szökhetek ki ebből a titán veremből, ha lyukat vágok magamnak.

De nem maradt nálam semmilyen fegyver... semmi.

Megszólalt a gondolatomban Levi hangja, pontosabban egyik kérdése, amit azon a csillagos éjszakán tett fel nekem.

„Nálad van a tőr, amit még évekkel ezelőtt adtam neked?"

Kikerekedett szemekkel gyorsan a csizmám rejtett zsebébe nyúltam. Remegő kezekkel kiemeltem a vörös folyadékból az élesen csillogó tőrt.

- Oh... Levi Ackerman, köszönöm! - hálálkodtam elképedve.

Nehezen felkeltem a ragacsos mocsokból. Nagyokat lépve a titán hasfalához közelítettem. Csakhogy hirtelen visszacsapódtam a gyomor közepébe. Folyadék egyre nagyobb hullámokban ütközött a falnak.

Felszerelésemet használva kilőttem a tartó huzaljaimat, amik erősen megtartottak mindkét oldalról.

Az apró tőrt egyenesen magam elé tartottam. Nagy lendülettel készültem beleszúrni a fogságban tartó húsba.

Valamelyik óriás felüvöltött. Nagy dörömbölést hallva remegést éreztem. Összeesett a titán amelyik megevett engem. Ezáltal a folyadék oldalasan elkezdett ömleni.

Egyre melegebb lett a hőmérséklet, amitől a hasfal izzani kezdett. Trutymó hatalmas felhőkben gőzölgött. Alig kaptam levegőt a párától.

Fulladozva léptem a gyomor falához. A test iszonyatosan felforrósodott.

Valószínűleg valaki kitéphette vagy kivágta a nyakszirtjét, ami hatására a test elpárologva eltűnik.

Magamat bíztatva felordítottam, majd teljes erőmmel neki futottam a titánölő pengémmel a vastag falnak. A hasfalba egy erős mozdulattal nyílást készítettem a külvilág felé.

- Ez neked te mocsok! - kiabáltam lihegve. Gőztől prüszkölve kikászálódtam az óriás gyomrából.

- Reiner erre! - repült fölöttem el Jean gyilkos tekintettel. Titánokat kaszaboltak minden erejükkel. Jean övtokjában megpillantottam a sértetlen kardomat.

Megszólalni sem volt időm, egy pillanat alatt elröppent felettem a fiú.

A felvágott hasú titán felé fordultam. Gőzölögve feküdt a csontoszlopoknak dőlve. Szerencsém volt, hogy nem zuhant a mélybe, mert akkor én is vele tartottam volna.

Köhögve térdeltem a csontalapzaton. El sem hiszem, hogy túléltem.