⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

5. Első találkozás

Erős karok biztonságában értem földet. Titán szorításától szédülve néztem fel megmentőmre. Tüdőm szélesre tágulva fogadta be a friss oxigént. Lihegve a combjaimat fogtam, majd felnéztem a tőlem nem messze állóra.

Szédülésem okából, nehezen láttam az arcát, de amikor megszólalt azonnal tudtam ki áll előttem.

- Elle? Mégis mi a fenét csinálsz itt? - kérdezte szúros tekintettel a fekete hajú férfi.

Levi Ackerman volt. Lesütöttem a szememet, azonnal eszembe jutott az első találkozásunk.

844, egy évvel ezelőtt

- Michelle! - kiáltotta ágyából Jules.
- Mi az? - kérdeztem unottan. Lány felé fordulva felráncoltam szemöldököm. Napbarnított bőréhez képest, most falfehér volt. Felvette a szobában lévő kukát, és egyenesen beleöklendezett. Mikor végzett, ártatlan szemekkel rám nézett.

- Azt hiszem ma nem megyek kiképzésre. - mondta, aztán újra a kuka fölé görnyedt.

- Öhm, elkísérjelek a betegszobára? - kérdeztem aggódva.
- Nem kell. Megvagyok. Menj el, ne késs a kiképzésről. Csak annyi, hogy mond az edzőnek, hogy nem érzem jól magam.
- Jules... el kellene menni orvoshoz, hisz beteg vagy!
- Oh, nem vagyok beteg...- nevetett - csak másnapos. Tegnap megtaláltam a főnökség dugi italát. - hangosan felröhögött, aztán újra szemetes fölé hajolt.

- Jó edzést Michelle. - köhögte sápadtan.
- Öhm, kösz.

Fejemet rázva sétáltam ki az udvarra.
Kinti edzés volt. Beálltunk a megszokott katonai alakzatba, és úgy köszöntöttük az edzőnket. Tisztelegve néztem a magas férfira.

Szokásos hangos kiabálással mondta el az aznapi feladatot. Birkózás párba. Szuper, pont most nincs itt Jules. Stacey unottan állt Dana mellé. Carlos pedig Jim mellé.

- Hé! - szólt hozzám Jim. - Merre van Jules?
- Nem érezte jól magát, mai napot kihagyja.
- Oh, hát akkor... - nézett körbe a fiú. - Gyere hozzánk. - Finomak leszünk veled. - kacsintott felém Jim.

Szememet forgatva elindultam feléjük, amikor edző rárakta, vagy inkább rávágta kezeit vállamra.

- Blackwell, hol a társa?
- Uram, Jules Sanford ma nem érzi jól magát. - feleltem kihúzva magamat.
- Van valaki, akivel tud gyakorolni?
- Öhm, nem igazán, uram.
- Rendben. Akkor keresünk neked egy szabad embert.
- Igenis, uram.

Az edző elnézve a pálya szélére, komoran folytatta.

- Ma itt vannak nálunk Felderítő egység pár tagja. Van egy ujjonc, aki a kiképző osztagban nem is vett részt. Kíváncsi vagyok képességeire.
- Öhm, értem uram. - mondtam, nem nagyon értettem, hogy ezt minek közli velem.

Felderítő egység pár tagja a pálya szélén állt. Messziről figyelték az eseményeket.

- Jó napot. - szólalt meg az edzőm. Odalépett hozzájuk, hogy ismertesse a dolgokat.
- Melyikőtök Levi Ackerman? Egy közel velem azonos magasságú fekete hajú férfi felrakta kezét.

- Én vagyok. - felelte unottan.
- Rendben. Gyere, kéne egy vetélytárs az egyik katonának. - katona szónál felráncolta szemöldökét, aztán körbe nézett keresve a „katonát".

- Én vagyok. - emeltem fel esetlenül karomat. Már érzem, hogy ez nagyon gáz lesz.

Szemeit rám szegezte. Szép szemei voltak, szürkések, de a fényben megcsillant egy kékes árnyalat is.

Megköszörültem a torkomat, kezemet felé nyújtottam.
- Mich... -torkom száraz volt, újból meg kellett köszörülnöm. - ... Elle. - férfi bólintott. Kezemre nézett, mintha azt nézné, hogy tiszta-e. Vacilált, de elfogadta, és megrázta.
- Levi. - mondta teljesen semleges hangnemben.

Beálltunk a pozicíóba. Esetlenül magam elé emeltem kezeimet. Tenyeremet ökölbe szorítottam, jobb lábammal előre léptem, ballal meg hátra. Ezután nem mozdultam csak figyeltem a férfit.

- Na mire vársz? - kérdezte miközben mellkasa előtt karba fonta kezeit.
- Támadj! - utasította.

Bólintottam, és azt tettem amit mondott. Viszont a fekete hajú könnyedén eltért az ütéstől. Tovább próbálkoztam. Még hozzá se értem testéhez, minden ütésem elől kitért.

Egy trükkösebbet vetettem be, amit ismét kitérített. Csuklómat megfogva, egy mozdulattal földre terített. Hangosan puffantam a poros kemény talajra.

Letérdelt jobb lábával, majd bal lábát vállamra rakta. Nem nehezedett rá, de így is megalázó volt.

- Szánalmasan próbálkoztál. - mondta, és közben egészen közel felém hajolt.

Mérges voltam, nagyon. Semmi esélyem nem volt. Egy nő és egy férfi közti küzdelem. Ráadásul idősebb is. Olyan 24 évre tudnám saccolni.

Dühösen kiütöttem cipőjét a vállamról. Ami miatt majdnem rám esett. Kezeivel megtartotta magát, de így is csak pár centi volt köztünk.

- Tch... - felkelt, aztán végig mért.
- Na és ez szánalmas próbálkozás volt?
- Nem, ez egész okos volt, Elle. -  nézett rám komoly arccal.
- Nem Ell...  mondani akartam, hogy nem Elle vagyok, de fölösleges, nem hiszem, hogy újból találkoznánk.