⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

38. Firkálmányok

Teljesen megsemmisülve mentem ki a folyosóra. Hanji falnak dőlve várt a szobám ajtajánal.

- Te meg mi a fenét csinálsz itt? - kérdeztem kissé indulatosan.
- Oh én csak kíváncsi voltam, hogy hová fajulnak a dolgok. Erwin pont előttem ment be az irodába, úgyhogy érdekelt, mi fog történni. - magyarázta Hanji. Szemüvegét megigazítva, végig mért.

- Oh kislány... - röhögte. Én mérgesen összehúztam a dzsekimet, eltakarva a félregombolt ingemet.

- Én most... inkább megyek.
- Oh persze, menj csak.
- Hanji! - néztem rá komoly arccal.
- Mi az?
- Az ajtóm előtt állsz.
- Jaaa.... bocsi. - kuncogva ellépet.
- Viszlát Hanji!
- Szia Michelle! - nevetve elköszönt, én pedig bevágtam orra előtt az ajtót.

Este halk kopogásra kaptam fel a fejem. Felkeltem a faasztaltól, és kinyitottam a sötétbarna ajtót. Ackerman állt előttem.

- Be se hívsz? - kérdezte tettetett felháborodsággal.
- De.. gyere csak. - léptem el az útból.
- Na mi jót csináltál, amíg engem Erwin kioktatott az irodában való viselkedésekről? - szemét forgatva íróasztalhoz lépett.

Tinta és penna volt rajta. Meg persze pár papír és firkálmányok. Rajzok felderítő egység épületéről, erdőkről, mezőkről és emberekről. Levi hamar kiszúrta a magáról készült alkotást. Lesütött szemekkel bámultam a cipőm orrát.

- Oh, ez én lennék? - szája halványan elmosolyodott.
- Sok időm volt megfigyelni az arcodat. - mondtam halkan. Felém fordult, és felmutatott egy újabb rajzot.
- Ezt mivel magyarázod? - felemelt szemöldökkel nézett. Kép Levit ábrázolta, ahogy az irodájában alszik.
- Ez akkor készült, amikor valami csoda folytán hamarabb bealudtál, mint én.
- És azonnal éltél lehetőséggel, és lerajzoltál?
- Igen, ahogy látod. - mondtam mosolyogva. Fejét forgatva tovább bámulta az alkotásokat.

- Nem is mondtad, hogy szeretsz rajzolni.
- Sose kérdezted. - vágtam rá.
- Saját magadról nincs is. - pillantott felém csalódottan.
- Nem szoktam lerajzolni magamat. Minek fessem meg az arcképemet? Úgyis látom magamat minden nap.
- Nekem lerajzolhatnád. - nézett rám a kék szemeivel.

Ötletére elcsodálkoztam. Hadnagy akar rólam egy képet? Ez milyen... romantikus? Felkuncogtam.

- Min nevetsz Elle?
- Semmin. - préseltem össze a számat. - Holnapra elkészítem a képet neked. - kuncogtam.
- Hát ezen röhögsz? - nevetve megráztam a fejem. Levi unottan ágyamra lökött.
- Héé... - sikítottam fel, de nem hagytam abba röhögést. Egy párna csapódott arcomba. Ámultan meredtem a fekete hajú felé.
- Ez aztán a gyerekes viselkedés! - mondtam tettetett rosszalló hangon.

Megfogtam a párnát, és egyenesen fejen találtam vele a hadnagyot. Erre nem számított. Egy újabb párnát emeltem fel, de Levi letámadt. Megfogta mindkét kezemet és magához húzott.

- Gyerekes vagy. - mondtuk egyszerre. Mosolyogva felé hajoltam, és csókot leheltem ajkaira.

Este egymást átölelve feküdtünk az ágyban. Levi csukott szemmel, karjaival mellkasomat átfogva feküdt. Fejét nyakamhoz nyomta. Minden egyes lélegzetvételét éreztem. Leheletének melegsége kedvesen cirógatta a bőrömet.

Tudtam, hogy nem tud aludni, nagyon nehezen ment neki. De most én sem aludtam. Lassan felé fordultam.
- Levi... - suttogtam.
- Mi az?... -motyogta. Lélegzetemet visszafojtva néztem a kisimult arcára.
- Na mond Elle. Érzem, ahogy visszatartod a lélegzetedet. - szólalt meg a mély hangjával.
- Én csak annyit akartam mondani... öhm... - elpirulva, de kinyögtem:
- Szeretlek.

Levi kinyitotta szemeit. Holdfényben megcsillant a szürkéskék szempár. Nem szólalt meg. Nem mondott semmi olyat, hogy „én is téged". Válaszkép csak belepuszilt a világosbarna hajamba.