⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

8. Ismeretlen ajándék

Hanjitól megtudtam, hogy ez a szállásuk mára, és holnap mennek a felderítő egység szállásra.

Egy üres szobához vezetett.
- Nyugodtan itt maradhatsz. Rengeteg szabad hely van. - magyarázta lelkesen a szemüveges.

Megköszönve becsuktam magam mögött az ajtót. Lehuppantam a helyiségben lévő egyetlen ülésgarnitúrára. De már kopogtak is.

Felkászolódtam, lassan ajtóhoz ballagtam. Egy itteni dolgozó állt velem szemben.

- Helló. - köszönt.
- Szia. Öhm... mit szeretnél? - kérdeztem udvariasan. Fiú kezében tartott ruhákat felemelte.

- Friss, tiszta ruhák.
- Oh, köszönöm, de én nem ehhez az egységhez tartozom.
- Azt az utasítást kaptuk, hogy mindenkinek vigyünk ruhát. Úgyhogy nyugodtan vedd el. Ja és ha szeretnél megmosakodni, akkor folyosó mentén balra.
- Köszi. -mondtam hálásan, és átvettem kezéből a felszerelést.

Fürdőhelyiségbe sétáltam. Ideje volt lemosni magamról a homokot és mindenféle koszt. Tusolás végeztével felvettem az új ruhámat.

Kényelmesen paszolt a méret. Vizes karamella barna hajamat törülközőbe csavartam, és így folytattam az öltözést.

Mikor készen lettem visszamentem ideiglenes szobámba. Övemet és az új köpenyt nem vettem fel. De a zöld anyagot nem is fogom, hisz az a felderítők ruhája.

Odalépve asztalhoz, lágyan megérintettem az anyagot. Selymes volt és vastag. Egyre hidegebb idő miatt, biztos cserélik a köpenyeket is.

Kisimítottam az egyik gyűrődést, mikor valamiben megakadt az ujjbegyem. Valami fémdologba.

Összeráncolt szemöldökkel, kihalásztam a fém tárgyat.

Egy kicsi medál volt. Szabadság szárnyainak egyik fele. Kék színű szárny rá volt illesztve egy apró láncra.

Felemelt szemöldökkel emeltem szemem elé a láncot. Egy ékszer volt, pontosabban egy karkötő, amin kék színű szabadság szárny miniatűr másolata fityegett.

- Ez valami bizsu? - nevettem fel halkan. Köpenyre néztem, hátha rejteget még valami meglepetést. Csodák csodájára volt még ott valami. Egy apró papír.

Blackwell kisasszony részére

Ennyi volt a lapra írva. Egy ideig csak forgattam kezemben az ékszert. Nem tudtam, hogy felvegyem-e. De miért is ne? Hosszú ujjú ingben úgy sem feltűnő.

Vacsorára lementünk a földszintre. Alig ismertem valakit. Vezető, Erwin épp az egyik ápolóval beszélt. Levit pedig nem láttam a helyiségben. Úgyhogy fejemet a mai napon megismert személy után kapkodtam. Hanji után.

Nem volt nehéz megtalálni, hangosan áradozott valamiféle új szerkezetről, amit kint a terepen fognak használni. Mellé álltam és hallgattam a lelkesedését.

Étel megérkeztekor, ami kenyér és krumpli volt, mindenki helyet foglalt egy-egy asztalnál.

Nem voltunk sokan, csapat fele gyengélkedőben pihent. Vacsora is hamar véget ért. Emberek gyorsan szivárogtak vissza szobájukba. Más volt a hangulat, sokkal komolyabb, mint a kiképző egységben.

Ott a fiatalok este csapatokba szerveződve társasoznak, sztorizgatnak, titokban iszogatnak, egy szóval hangoskodnak.

Ez van, ha kimész a falon túlra, és szembesülsz az igazsággal.

Már mindenki felment, csak én maradtam lent. Ásítva felkeltem, hogy felinduljak, de pont akkor lépett be a küszöbön a fekete hajú Ackerman.

Ha most felmegyek, olyan mintha nem akarnék vele levegőt szívni egy térben. Ennek okaként, visszahuppantam a padra.

Fél szemmel figyeltem, ahogy pakolászik. Csészét hozott magának. Valószínűleg teát készít.

Annyira természetesen mozgott a teremben, olyan volt, mintha észre sem vett volna...

- Elle tudnál kevésbé bámulni? - nézett felém. Magamban lesütött szemmel, elkáromkodtam magam.
- Csak elbambultam. - keltem fel villámgyorsan. - Jó éjt. - köszöntem el, és amilyen gyorsan csak tudtam elhagytam a helyiséget.

- Persze...  Jó éjt, Elle. - hallottam lépcsőről még a hangját.