⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

82. Múlt

Hanji elhúzott szájjal nézett egy méretes papírkötetre, ami magányosan hevert a faasztalán.

- Hát ez meg?
- Kora reggel hozta az egyik katona. Azt hiszem nekem most lett vége a vakációmnak. - mondta nevetve Hanji. Lapokból álló toronyhoz sétált, belelapozva felsóhajtott.

- Segítek. - mondtam az asztalához lépve.

- Köszönöm, de ebben nem tudsz, parancsnoki megbízatás. Ezeket muszáj lesz nekem átbogarásznom. - felelte, aztán kezébe vett egy teleírt lapot. Homlokára rácsapott, megpördülve felém fordult.

- Jaj, majdnem elfelejtettem szólni. Meg kell jelennem a főparancsnoknál ma. Szóval ameddig én nem leszek, addig te felügyeld Onyankopont. Biztosan valami ördögi terve van, hogy elszökjön innen. - nevetett fel hangosan Hanji.

- Ma mész? - néztem csodálkozva. Felcsillanó szemekkel kirohantam, majd kezemben egy teli dobozzal tértem vissza.

- Az mi? - kérdezte megigazítva az ovális alakú szemüvegét.
- Szóval... - kezdtem bele izgatottan.
- Ma viszik az utánpótlást a táborba! Úgy gondoltam, lehetne küldeni egy kis... - zavart mosollyal megdöntöttem kezemben lévő dobozt, amiben megzörrentek a teafilterek.

Hanji szája elé emelte kezét, kuncogva sasolt.

- Ezt a hadnagynak küldöm! Meg persze a többieknek. - mondtam kicsit elpirulva.

Hanji összehúzott szemekkel kivette kezemből a dobozt, gyanúsan végig mérte. Nem látva semmi kifogásolhatót, bólintva lerakta az asztalára.

- Rendben elintézem, hogy elszállítsák a táborba. Na de most menj Onyankopont felügyelni.

Karjával előrenyúlt, majd a polcról leemelt egy tányérnyi kekszet.

- Vigyél neki sütit. - mondta rám mosolyogva. Bólintva, kivettem kezéből az édességet.

Onyankopon magányosan a kertben ült. Faasztalnál ücsörögve, kitisztult eget bámulta.

- Szia. - köszöntem, majd elé helyeztem a tál kekszet.
- Szép jó reggelt! - viszonozta köszönésemet, csillogó szemekkel megbámulta az előtte heverő süteményt.

- Most itt fogok őrködni. - mondtam tetetett komolysággal. Onyankopon röhögve bekapott egy kekszet.
- Rendben. - mondta teli szájjal.

Egy kis idő múlva a férfi teli hassal hátrább dőlt. A ház felé pillantott.

- Hanji? Azt mondta, hogy folytatjuk a kártyajátékot.
- Dolgozik.
- Oh... értem.

Onyankopon rákönyökölve az asztalra elkezdett bámulni. Pislogva összeráncoltam szemöldökömet.

- Mi az?
- Már itt vagyunk több hete és alig tudunk valamit egymásról, mármint Hanjival is társalgok, de igazából nem is ismerjük egymást. - mondta a sötétbőrű férfi. Nyitottam a számat, de ő a mutatóujját felmutatva közbe vágott.

- Tudom, tudom. Nem mondhattok el akármit, mert nem szabad. És én nem is akarok áskálódni, csak meg szeretnélek titeket ismerni. Ennyit szeretnék. Ezek csak szavak, nem hiszem, hogy az ilyentől bajba kerülnétek. Mondjuk csak... - fogta meg az állát és gondolkodva elnézett.

- Elkezdem én. Hogy is lettem az aki most vagyok? Szülőföldemet Marley elvette és bekebelezte. Egyike voltam azoknak a sokaknak, akiket erőszakkal besoroztak a Marley hadseregbe, hogy katonaként szolgáljanak. Nagyon utáltam, nem akartam ott lenni. Nem akartam az Eldia népét eltiporni. Aztán megjelent egy magas szőke férfi. Mindenféléről hablatyolt. Senki nem hitt neki először, aztán megmutatta az erejét. A fenevad titán hordozója. Zeke Jaeger megmentett minket. Sok katonatársammal együtt titokban neki kezdtünk dolgozni, anti-marley önkéntesként, Eldia nép felszabadításáért. - magyarázta lelkesen Onyankopon.

Kiszáradt torokkal a férfi szemébe meredtem.

- Te tudtál, arról, hogy mit művelt itt az a férfi? - kérdeztem komoly hangnemben. Onyankopon lesütött szemekkel bólintott.

- Igen, Zeke megbízatást kapott Marleytól. Hallottam történeteket, borzalmas lehetett az a csata. - mondta csöndben. Óvatosan felém nézett.

- Ott voltál? - kérdezte.
- Igen. - mondtam halkan. - Könyörtelen volt.

Kezemet bámulva, emészgettem Onyankopon történetét.

- Öhm... - köszörülte meg gyengéden a torkát. - Te neked mi a történeted? - kérdezte barátságosan.

Hajamat a meleg szellő kedvesen felborzolta. Fejemet elfordítva az 50 méteres falakra emeltem a tekintetem.

- Már gyerek korom óta szeleburdi voltam, kiszöktem a városba, leskelődtem, csodáltam a katonákat.
Elhatároztam, hogy katonává akarok válni. - szünetet tartva visszafordultam Onyankopon felé.

- Nemesi családból származom. Szüleim hallani sem akartak az ötletről. Az ő úri lányuk katonának álljon?! Ah, nevetséges. Elég makacs voltam ahhoz, hogy ez ne állítson meg. Amint jelentkezhettem a kiképző osztagba, azonnal éltem a lehetőséggel. De ez nem volt elég. Bizonyítani akartam szüleimnek és a húgomnak. - halkan felnevetve belegondoltam, hogy mennyire felelőtlen dolgot tettem akkor.

- Csekély tapasztalattal és harci tudással kiszöktem a falakon kívülre. Felszerelésem sem volt, azt az egyik raktárból loptam. Gondolhattam volna, hogy nem lehet ilyen bonyolult és drága eszközöket csak úgy elcsenni. De nem igazán gondoltam végig.

- Szóval kimerészkedtél a falakon túlra. - mondta ámultan a férfi. Bólintva folytattam:

- Megláttam életemben először egy titánt. Nem volt nagy, 3 méteres lehetett. Elbízva magamat, meg is öltem.
Aztán mögöttem megjelent egy másik. Az sokkal nagyobb volt, 10 méteres. Nem is kell megemlítenem, eléggé meglepődtem. Viszont úgy voltam vele, hogy teljesítem a kitűzött célom. Bökkenő az volt, hogy a felszerelésem és pengéim is hibásak voltak. Selejt cuccot vittem magammal. - mondtam kínos nevetéssel.

- De nem haltál meg! - mondta mosolyogva a férfi.

- Igen, nem haltam meg. Azonnali halál helyet, inkább menekülni próbáltam. Szóval rohantam az életemért.

- Lefutni egy 10 méterest titánt?
- Próbáltam, de persze nem ment. El is kapott. Szerencsém az volt, hogy a felderítő egység közelben volt. - elvörösödve elkaptam a fejemet. Vigyoromat elnyomva megpróbáltam folytatni.

- Öhm, az egyik katona megmentett. - mondtam szűkszavúan.

Onyankopon felvont szemöldökkel végig mért.

- Kicsit elpirultál, talán attól, aki akkor megmentett? Ugye él még? Elég kínos lenne, ha itt faggatlak róla, aztán kiderülne, hogy már nem él.

Nevetve szám elé kaptam a kezem.
- Persze, hogy él. A hadnagy mentett meg. Levi Ackerman.

- Szóval utána a falvédőkhöz mentem, aztán meg... - még jobban elöntötte arcomat a pír, lesütöttem a szememet.
- Átcsatlakoztam a felderítőkhöz.