⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

51. Hópelyhek

Későre járt már. Eren elköszönve elment aludni, mögötte Mikasa és Armin követte a példáját. Connie és Sasha felkarolta Jeant, úgy kezdték felhurcolni a hálószobájába. Lassan mindenki felszívódott.

Levi mellett ülve az asztalon könyököltem, és kitámasztottam a fejemet. Nem ittam sokat, de éreztem, hogy kicsit émelygek. Arcom kipirult az alkoholtól.

Hadnagy felállt, kezét felém nyújtotta.
- Gyere, friss levegő majd jót tesz. - hümmögve elfogadtam. Erős mozdulattal felhúzott. Megfogott egy felderítős köpenyt a fogasról, és egyenesen lépcsőház felé indultunk. Hosszú lépcsőzés után, felértünk a padlásra, ahonnan kitudtunk mászni a tetőre.

- Ez biztos jó ötlet? Mindketten ittunk. - motyogtam magam elé.

- Hidd el, neked kicsit beütött, de én egyáltalán nem érzem.
- Ahaaa... el is hiszem. - mondtam irónikusan. Hadnagy kihívóan végig mért.
- Tch, te lány. Tényleg nem érzem. - fejét elfordította, és kilépett a tetőre.
Kezeivel óvatosan kisegített.

Tető nagy részét hó borította. Leültünk, ahol felület nem volt havas. Hosszan beszívtam a hideg friss levegőt. Hópelyhek békésen szállingóztak.
Csöndben saját gondolatainkba merültünk.

Fagyos szellő arcomat cirógatta. Dideregve megdörzsöltem a vállaimat. Levi felém fordulva játékosan figyelt.

- Fázol? Hmm... már egy ideje hallom, ahogy vacognak a fogaid. Vártam mikor szólsz, hogy kell a köpeny. De te csak szótlanul szenvedsz. - megfogta a zöld anyagot, és ránk terítette.
- Köszönöm. - nevettem fel.

Csöndben lenéztem a tetőről. Lent egy hóember állt. Mosolyogva néztem az alkotásra.

- Emlékszem, kicsiként építettem hóembert szüleimmel. Aztán mikor Rose is megszületett, minden télen kötelező volt készíteni egyet. - meséltem, és felemeltem tekintetemet a felhős sötét égre. Hold és csillagok fénye bevilágították az egész égboltot. Havazás pedig egyre jobban felerősödött.

- Oh. - mondta halkan Levi. - Én nem építettem hóembert. Főleg azért, mert gyerekként soha nem láttam hóesést...
Aztán felkerültem a felszínre... igazán elképesztő volt elsőnek látni. Szép volt, de aztán megtapasztaltam, mit hagy maga után. Latyakot és mocskot. - mondta, arcán kiült az undor.

Ebbe nem is gondoltam bele. Földalatti városba nem tapasztalható meg az időjárás. Gyerekkorát már többször is megemlítette, de nem sokat mesélt róla. Tudom jól, hogy nem szeret róla beszélni, és felkerülése fenti világba... abba is beavatott. Isabel és Farlan tragikus története nagyon sajnálatos.
Hangosan felsóhajtottam. Olyan sok mindent elvesztett, barátokat, családtagokat, bajtársakat...

Ma van a születésnapja, így nem akartam a múlt sebeit felnyitni. Inkább hozzászóltam a havas témához.

- Mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Gyönyörű havas táj, utána meg sár és pocsolya. - Levi amolyan "nem mondod, tényleg?" tekintetett vágott.
- Hmm... - hajolt közelebb hozzám. - Neked mik lehetnek az előnyeid? - kérdezte játszva a fejét.
- Lássuk csak... makacs, önfejű, indulatos... Ezeket hova sorolnád? - kérdezte halovány mosollyal arcán. Szememet forgatva kiöltöttem felé a nyelvemet.

- Jaj persze! Gyerekes jelzőt sem szabad kihagyni.
- Amit most csinálsz azt nevezném gyerekesnek! - jegyeztem meg sértődötten. Hadnagy halkan felnevetett. Szívemet azonnal elöntötte a melegség.
Szerelmesen néztem a hadnagyra.

- Mit csorgatod a nyálad? - kérdezte. Szememet újból forgatva inkább ignoráltam kérdését. Felkeltem, majd felé nyújtottam a jobb karom.

- Menjünk be mielőtt ide fagynánk. - Levi bólintott egyet, és egy mozdulattal lesöpörte hajáról a fehéren csillogó hópelyheket.