⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

20. Két titán harca

Robbanás hangjára szétrebbentünk. Levi hang felé fordította fejét.

- Ez mi volt? - kérdeztem ijedten.
- Titán átváltozás. - nézett a hang irányába.
- Titán? Eren Jaeger? - néztem idegesen a hadnagyra.
- Valószínűleg. - fordult vissza hozzám.
- Ilyen hangos? Sose hallottam, Mária faltól idáig hallatszódna...

- Nem, ez nem onnan jött. Itt a körzetben történhetett. - nézett rám komoly tekintettel.
- Mi? Itt... úristen. - Levi gyorsan bement az épületbe. Én idegesen követtem.

Tanácskozó terembe mentünk. Ott volt már a falvédők tábornoka és felderítő egység parancsnoka, Erwin.

- Levi, igazunk volt. Annie Leonhart az. Mindketten átváltoztak. Most ezen a terület részen harcolnak. - mutatott város térképére.
- Kiküldtük az osztagokat. ... - ledermedve néztem a papírt, ahova Erwin mutatott.

Éreztem, ahogy kifut a vér testemből.
Az az épületsor, ahol Rose gyakornoki munkáját végzi. Levegőt egyre gyorsabban vettem. El kell onnan hoznom.

Kifutottam teremből. Még láttam, ahogy hadnagy utánam kapja a fejét.

Rohantam felszerelésemért. Amilyen gyorsan csak tudtam, átvettem szoknyámat és lecseréltem a gatyámra. Öveket rekord gyorsasággal felcsatoltam mellkasomra, derekamra és lábaimra. Ezután felkaptam 3D manőveremet, amibe már bele volt készítve az acélpengék.

Levi épp akkor ért oda hozzám, amikor már dzsekimbe bújtam bele.

- Mit csinálsz? - kérdezte, arcán semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni.
- Mennem kell. - mondtam, kikerültem és kisétáltam az ajtón. Hadnagy megragadta vállam, és szembe állított magával.

- Nem kaptál semmilyen parancsot tábornokodtól. Én, mint a felderítő egység hadnagya megparacsolom, hogy...
- Nem, nem fogok itt maradni! - hadartam el, már indultam volna, de Levi erősen maga előtt tartott.

- Tch, nem engeded, hogy befejezzem. Megparancsolom, hogy mond el mit tervezel csinálni. - mondta szigorú hangnemben.
- Ahol a két titán verekszik, ott van Rose. Kihozom onnan!
- Rose? Az meg ki? - kérdezte. Szememet forgatva leráztam a kezét a vállamról.
- A kishúgom. - válaszoltam, és már el is tűntem a szeme elől.

Levegőbe reppentem, felgyorsítva közlekedést. Lent az utcán, szétszórva törmelékek feküdtek. Egyre közelebb érve térképen mutatott épületsornál, vér foltok díszítették a macskaköves utat. Vér mennyisége egyre nagyobb területben folyt a köveken.

Aztán megláttam az első halottat, nyeltem egyet, csak légy életben Húgi. 

Halottak száma egyre csak nőt. Úgy nézett ki, mint egy tömegmészárlás. Két titánt nem láttam, csak a maguk mögött hagyott romokat. Messziről hallatszódott az üvöltésük, de nem érdekelt.
Csak húgom megkeresése volt a szemem előtt.

Gyakornoki munkája lótenyészetnél volt. Állatorvosnak készült, úgyhogy ideális hely volt neki ez a munka.

Megvadult lovakat már a magasból kiszúrtam. Épület romokban állt. Idegesen földre érkeztem. Törmelékektől és a portól nem volt jó a látási viszonyok.

Rose nevét ordítottam egymás után. Senki nem szólt. Helyette csak testeket láttam a törött téglák között. Mind halottak. Hol van Rose?

- Rose! -ordítottam kétségbeesetten.
- Én vagyok az Michelle. Kérlek, valahogy jelezz. - halk köhögést hallottam. Hang irányába fordultam. Egy emberi test feküldt a betört fal mentén.

- Rose? - kérdeztem, és azonnal felé futottam. Magam felé fordítottam a kicsi testet, poros volt és véres.
- Rose! - sírtam fel megkönnyebbüléstől. Életben van.
- Rose! Itt vagyok, nincs semmi baj. - sötétbarna hajú halkan felköhögött, még ahhoz se volt ereje, hogy normálisan kiköhögje magát a por miatt.

- Szia. - hajoltam fölé. - Megsérültél? - kérdeztem lágyan, közben feje búbját megsimítottam. Résnyire kinyitotta szemeit, de be is csukódtak. Légzése egyre halkabb lett.

- Rose, kérlek nyisd ki a szemed! - kérleltem az elájult lányt, akit ölemben tartottam.

Felkeltem, kezembe vettem Rose sebesült testét, és azonnal indultam is az ápolóhoz.