⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

145. Rosszul lét

Nem volt fényűző esküvő, se hatalmas lakodalom. Egy szerényke mennyegzőt tartottunk.

Családi házat hamar felavattuk, katonaként nem volt sok tárgyunk, így a ház még idegennek tűnt számomra. Húgom, Rose orvosolva a helyzetet, a régi otthonunkból elhozott pár dolgot, ami hozzám tartozott.

Nem messze volt a házunktól a teabolt. Kiülő részel is rendelkezett, amiről rá lehetett látni a távoli hegyes dombokra, és a nem messze lévő erdei tisztásra. Levi üzlete a városban hamar népszerűségre tett szert.

Mai nap is elég forgalmas volt. Besegítve ügyködtem a konyhában. Gabi épp behozott egy adagnyi üres csészét, ami csak a mosogatásra várt. Villámgyorsasággal a kijelölt pultra rakta, majd egy forró teáskannát megfogva kisietett.

Az elmosott csészéket törölgettem egy konyharuhával, amikor hangos csörömpöléstől észbe kaptam.

Lábam előtt darabokra tört kerámiára pillantottam. Éles szilánkok ezernyi darabra repedtek. Csodálkozva bámultam a törött kerámiára. Én ejtettem le a csészét.

Levi bosszúsan felém fordult. Szemével villámokat szórt, mikor meglátta a művemet.

- Tch. Gratulálok. - szólt irónikusan, majd a bal mutatóujjával egyenesen a seprű felé bökött.
- Bocsi. - suttogtam kínosan, majd a seprűért rohantam. Az összesepret kerámia szilánkokat zacskóba öntöttem.

Győzedelmesen Levi felé mutattam a zsákot, majd átsétáltam a raktár épülethez, ami mellett volt a szemét tároló. Kidobva a remekművemet sietősen visszasétáltam.

Küszöböt átlépve hirtelen rám tört a szédülés. Fejemet megráztam, hogy tisztán tudjak gondolkodni.

Az émelygés továbbra sem múlt el. Megkapaszkodva a pultban, megpróbáltam koncentrálni Levi hangjára.

- Kész az új adag tea, kitudod vinni a vendégnek? - kérdezte.
- Aham. - hümmögtem.

- Mit ittál? - kérdezte felráncolt szemöldökkel Levi. Karjait maga előtt összefonva végig mért, miközben az elkészült italt bal kezével tartotta.
- Öhm... - motyogtam, továbbra is görcsösen a pultba fogódzkodtam.

Levi értetlen tekintettel lerakta a forró teáskannát.

- Mégis mi van veled? - nézett rám összezavarodva.
- S- semmi... - habogtam, amikor is megcsapott a tea illata, de számomra nem a szokásos isteni illatot adta, hanem hányingerkeltő szagot.

Szám elé kapva gyorsan lekaptam egy használatlan bödönt, amibe öklendezve belehánytam. 

- Elle... - lépet mellém Levi aggódva.
- Beteg vagy?
- Hé! - fordult Falcohoz. - Tartsd a frontot! - adta ki az utasítást.

- Elle gyere, le kell pihenned. Szerintem beteg vagy. - szólt idegesen. Felkarolva kisegített a hátulsó kijáraton.

Házunkhoz sétálva, valahogy visszatért belém az erő.

- Gyere... - vezetett akaratosan a hálószobánkba. Lefektetve a kezét aggódva a homlokomra nyomta.

- Már jobban vagyok. - mosolyogtam rá bátorítóan.
- Nem úgy látszik. Még mindig hófehér vagy. - motyogta, miközben gyengéden megsimította az arcomat.

- Hozok vizet. - jelentette ki.

Visszatérve egy pohár vízzel, hálásan fogadtam el a folyadékot.

Oldalamra feküdve lehunytam a szemem. Mocorgást hallottam, Levi bemászott mellém az ágyba. Kezét becsúsztatva az oldalamnál, hátulról gyengéden átölelt.

- Meg fogsz gyógyulni... - suttogta a fülembe. - Most pedig aludj.
- Levi így elkaphatod tőlem.
- Ne foglalkozz azzal. Hunyd le a szemed. - suttogta, miközben lágyan simogatta a fejbúbomat.

Aprót bólintva hagytam, hogy elnyomjon az álom.

Hányinger és az émelység továbbra sem múlt el, már napok óta tartott. Levi megelégelve a helyzetet, egyenesen a házhoz hívott orvost.

Az orvos érkeztével, nem volt itt, teaüzletben kellett ügyködnie. Szakember alaposan megvizsgált, majd közölte a fejleményeket.

Remegő gyomorral fogadtam a hírt.
Már csak Levinak kell valahogy elmondanom.

Munka végeztével Levi érdeklődően futott be a hálónkba. Kihúzott háttal és vállakkal ültem az ágyon.

- Na? Mit mondott? Siettem, ahogy csak tudtam. - lépett be a küszöbön.

Számat összeszorítva, bámultam a tenyerembe.

- Elle? Mit mondott az orvos? - kérdezte egyre idegesebben. Felém lépett, majd kissé remegő ujjaival feszülten megfogta a kezemet.
- Mondj már valamit. - utasította kétségbeesetten.
- Komoly betegség? - kérdezte fájó hangon.

Felemelve az államat, mélyen a kékes szemébe meredtem.

- Nem vagyok beteg Levi... - suttogtam.

Szemeimben könnyek keletkeztek, arcomon halvány mosoly jelent meg.

- Ha nem vagy beteg, akkor... - motyogta lélegzetét visszafojtva.
- Várandós vagyok. - jelentettem ki mosolyogva.

Levi a hír hallatán azonnal ledöbbent. Csodálkozóan letérdelt a parkettára, és onnan felnézett rám. Kezeimet továbbra is szorongatta.

- Mi... - dadogva, hol rám, hol pedig a hasamra pillantott.

- Tényleg várandós vagy? - kérdezte döbbent hanggal.
- Igen! - bólogattam vigyorgó arccal.
- Elle... - motyogta - T-terhes vagy... szülők leszünk. - dadogta elképedve. Bólogatva mosolyogtam.

Levi arcáról könnyek folytak le. Elsírta magát. Kezeivel remegve a nyakamba borult. Arcát erősen a vállamba fúrta, hogy minél közelebb tudjon magához.

- Apa leszek... - motyogta a vállamba.
- A legjobb édesapa. - feleltem elérzékenyülve, miközben a puha hajtincseit megsimítottam.