⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

9. Újra az osztagnál

Reggel kócosan keltem ki az ágyamból. Nem volt a legjobb éjszakám, ráadásul kergető titánokkal álmodtam.

Felkötöttem világos barna hajamat, és neki kezdtem a készülődésnek. Karkötőre ráhúztam ingem ujját. Azt se tudtam kitől kaptam. De most erről lényegtelen gondolkodni.

Ki kell találnom, hogy tálaljam az osztagomnak tegnapi kiruccanásomat.

Óvatosnak kell lennem, mert ha híre megy, és szüleim megtudják... lehet bezáratnak valahova. Azt se felejthetem el, hogy húgomnak is kéne írnom levelet. Minden élménybeszámolómtól el van kárpáztatva. Ettől meg még majd szíve is kiugrik az izgatottságtól.

Készen álltam az indulásra, lent vártam. Hanjit meglátva oda léptem hozzá.

- Örülök, hogy megismertelek, Hanji. - mondtam mosolyogva.
- Én is Michelle. Ha majd választanod kell, hogy hová csatlakozol, mi szívesen látunk a Felderítő egységbe! - mondta bátorítóan. Automatikusan bal csuklómhoz kaptam, ahol karkötőm lapult.

- Valami baj van a kezeddel? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
- Áá... nem, csak... mindegy. - nevettem fel.
- Viszlát. - rakta vállamra a kezét, megpaskolta, aztán elsétált.

Még teremben maradtam, magam sem tudtam, hogy miért. Nem jött senki se.

Hosszasan kifújtam a levegőt, és kisétáltam az épületből. Kikötőhöz mentem. Lassan indul a hajó, ami Rózsa falhoz viszi az utasokat.

Már pár lépés választott el a hajótól. Megcsavartam csuklómon lévő ékszert. Hátam mögé pillantottam sehol ismerős arc.

Azt hiszem ideje indulnom. Felléptem hajó fedélzetére.
- Akkor irány haza. - suttogtam magam elé.

Rózsa falhoz érve szedelőzködni kezdtem. Leszállva hajóról megindultam kiképző egység szállásához.
Ha minden igaz most pihenőnk van.

Nem csalt az emlékezetem. Ebédlőből már kiszűrődött a hangzavar.
Beléptem, de észre se vettek. Mindenki elvolt. Kártyajátékoztak, beszélgettek, jól elfoglalták magukat.

Barátaimhoz közeledve végig néztem a társaságon. Nem voltak annyira felszabadultak, mint szoktak.

Beszélgettek valamin, vagy inkább veszekedtek. Dana mérgesen asztalra csapott, és indulatosan magyarázott valamit Carlosnak.

Jules hangosan elkiáltotta magát, mikor észre vett. Felpattant és rohanva megölelt.

- Michelle! Mégis hol a fenébe voltál? - abba hagyta az ölelésemet, és faggatni kezdett.
- Elmondok mindent.  - asztalhoz léptem, ahol sorba megöleltek.

Lehető leglazábban meséltem el a történteket, viszont fogadtatás nem volt semmi. Mind tátott szájjal hallgatták.

- Te nem vagy normális! - mondta csodálkozva Jules. Stacey falfehér arccal nézett maga elé. Lehet most esett le neki, hogy miféle is igazából a világ.

- Na ezért nem fogjuk választani a felderítőket. - mondta röhögve Carlos. Dana hevesen alátámasztotta Carlos gondolatát.

Jim erősen megszorítta a kezemet.
- Mégis mi a szart gondoltál? Kimész titánt ölni, hogy bizonyíts? Mégis mit? Teljesen meghibbantál? - kérdezte Jim dühösen.

Kiszabadítottam kezemet a fiú szorításából.

Nagyon jól tudom, hogy mire megy ki a játék. Ez alatt az egy év alatt, könnyen ki tudtam ismerni. Nemesi családból származik, ahogyan én is. Ez a megjátszott féltése. Tudom jól, hogy az egy év alatti bókjai csak a nemesi rangom miatt érdemeltem ki.

Amikor már harmadjára is elmondta, hogy feleségül vesz, akkor már kezdtem unni színészkedését. Nem szerelmet akart, csak a velem hozott vagyont.

Jim újból elkapta karomat.
- Ide figyelj Michelle, nem halhatsz meg! - mondta indulatosan. Most már én is durvábban húztam el kezem tőle.

- Egyszerűbb lenne, ha az örökségemet kérnéd feleségül. - néztem rá komoly
arccal. Többiek egyszerre huhogtak fel.

Ők azt hitték, hogy csak egy vicces beszólás volt. Viszont Jim arca elfehéredett. Mindketten tudtuk jól, hogy beszólásom szíven szúrta, mert igaz volt.