⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

122. Hanji küldetése

Megérkeztünk Odiha partjára. Az egész partszakasz kihalt volt. Lakók bizonyára délre menekültek. Kikötőben egy hajó sem volt már. Csak a miénk, amivel jöttünk.

Lelépkedtem óvatosan a fedélzetről. Onyankopon és az egyik mérnők a repülőgéphez sétálva megkezdték a gép ellenőrzését. Kiyomi, Annie, Yelena és a gyerekek fent maradtak a hajón, ami elindult a tengeren.

Mi a kikötőben készülődtünk a felszállásra. Messziségbe bámultam a hajón lévőket, ahogy eltávolodnak tőlünk. Hanji hangja zökkentett ki a bambulásból.

- Egy óra múlva indulunk! - kiáltotta hangosan.

- Mindenki ellenőrizze még egyszer a felszerelését. - szólalt meg Levi hadnagy, egy faládán ülve.
- Igenis hadnagy! - mondták egyszerre a többiek.

Levi kékes szemével rám pillantott, jelezve, hogy leginkább nekem szólt az utasítása.

Szememet forgatva az ülő hadnagyhoz sétáltam.

- Mi volt az a nézés? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Jobb, ha én is leellenőrzöm a felszerelésed. - felelte, és azonnal megfogta a combomon lévő öveket. Mikor végzet, megforgatott, hogy szemügyre vesse a 3D manőveremet.

- Mi az? - kérdeztem hátam mögé pillantva, ahogy ő a derekamnál babrál valamit.
- Biztosra akarok menni. - felelte, miközben koncentrálva megvizsgálta a felszerelésemet.

Visszafordítva újból szemben álltam vele.

- Na? - kérdeztem továbbra is felvont szemöldökkel.
- Minden rendben van a felszereléseddel. Ahogy mindenkinek, neked is van egy plusz gáztartályod, szóval ezen nem kell aggódni.

Figyelmesen hallgattam a hadnagyot, amikor is Onyankopon kiabálva kimászott a repülőgép belsejéből.

- Nemsokára végzünk! Mire ide érnek a kolosszális titánok, mi már eltűntünk innen. - magyarázta Onyankopon.

Megkönnyebbülve mindenki bólintott.
De ekkor valami koppanás hallatszódott.
Hangár hátuljában egy alak kászálódott elő. Kezében gépfegyvert tartott, amit azonnal a repülőgépbe tüzelt.

Floch Foster volt.

Mikasa felé reppent, huzalát egyenesen a torkába lőtte, amiből azonnal ömleni kezdett a vér.

Döbbenten meredtünk a vérben fekvő fiúra. Hanji és Jean azonnal a fiúhoz rohant.

- Mi? Egész idő alatt a hajóhoz rögzítette magát? - hökkent meg Jean.

Közelebb lépve lesokkolódva bámultam Flochot. Nyaka körül egyre nagyobbá vált a vértócsa.

- Ne menjetek... Kérlek ne menjetek.... A sziget... Mindenki... meg fog halni.
Az ördögünk... az egyetlen... reményünk.

- Floch. - szólalt meg halkan Jean.
- Meghalt. - felelte halkan Hanji. - Nem adhatjuk fel most. Még ha ma el is bukunk, egy másik nap majd győzni fogunk...

- Hanji! - ordította Onyankopon.
- Lyukak vannak az üzemanyag tartályon! Nem tudunk ezekkel a lyukakkal felszállni! Muszáj betömni őket. Hegeszteni kell.
- Rendben, csináljátok! Mennyi idő kell? - kérdezte feszülten a parancsnokunk.
- Nagyjából egy óra. - jött félve a válasz.

Hanji bólintott, de tudtuk jól, hogy már nincs egy óránk...

Morajlás hangja ütötte meg a fülemet. Remegő kezekkel elsöpörtem a fülem mellől pár kósza tincset. Sajna jól hallottam.

- Ez a hang... - suttogtam.

Kifutottam a hangárból. Hegyek irányából jött a remegés. Aztán megláttam a kimagasló piros alakokat.
Ami előttük állt, azt egy szempillantás alatt letaposták a csontból és izomból álló óriás lábaikkal.

Ideértek a kolosszális titánok.

- Siessetek. - ordibáltam a hangárba visszafutva. - Itt vannak!

- Van bármi amit tehetünk? - kérdezte Mikasa egyre feszültebb testtartással.

Armin döbbenten meredt a kolosszális titánok felé.

- Hátra maradok, megpróbálom lelassítani őket.
- Az ki van zárva! - szólalt meg idegesen Reiner.
- Te vagy az utolsó remény, hogy megállítsuk Erent! Majd én lelassítom őket! - jelentkezett a feladatra Reiner.

- Tényleg azt hiszitek, hogy ezt hagyni fogom?! Nem használhatunk fel több óriás erőt! - szólalt meg Hanji.

Hanji kemény, határozott hanggal folytatta:

- Én hoztalak ide titeket. Megöltem rengeteg bajtársamat, hogy eljussunk ide. Mindenért vállalom a felelőséget. - Hanji a megszeppent a szőke fiúhoz lépett.

- Armin Arlert. Kinevezlek a felderítő egység 15. parancsnokának. Szükség van mind arra, ami benned van! Nincs más, aki alkalmasabb lenne nálad erre a posztra! Rád bízom a többit. - mondta, majd mosolyogva Armin vállára rakta a kezét.
- Oh és most már Levi is a beosztottad, szóval nyugodtan főnökösködj felette, ahogy csak szeretnél.

- Mi?! - Armin meghökkenve meredt a volt parancsnokra.

- Akkor viszlát mindenki. - intett Hanji a körülötte állóknak.

Távolabb állva a csapattól ámultan figyeltem Hanjit. Szemüveges copfos Levihoz lépett.

- Négyszemű! - szólalt meg a hadnagy.
- Te megérted Levi, úgy érzem itt az időm. Annyira menőn akarok viselkedni, amennyire csak lehetséges. Szóval csak engedd, hogy így menjek most, jó? - Levi habozva, de öklét Hanji szíve elé helyezte.

- Szenteld rá... a szívedet. - hagyta el a száján az eskü mondata. Hadnagy tisztelegve a barátjára tekintett.

- Sosem mondtad ezt még korábban! - nevetett fel Hanji. Majd utoljára mélyen egymás szemébe meredtek. Négyszemű mosolyogva ellépett tőle.

- Hanji! - kiáltottam, és hozzáfutva egyenesen a nyakába ugrottam. Erősen magamhoz öleltem. Parancsnok mosolyogva viszonozta az ölelésemet.

- Hanji... - dadogtam, majd elsírtam magam.
- Shh... - nyugtatott le kedvesen.
- Kitalálhatunk valamit, nem kell elmenned. Még van egy kis időnk! - zokogtam, miközben a mellkasába fúrtam a fejemet.

De mindketten tudtuk, hogy már kifutottunk az időből.

- Hé... - szólalt meg kedvesen.
- Majd egyszer... újból találkozunk. - felelte szomorú mosollyal. Megsimította a hátamat, majd gyengéden eltolt magától.

- Michelle. - államat megfogva felemelte a fejemet. - Ígérj meg valamit!
- Persze! - mondtam szipogva.
- Vigyázz helyettem is Levira! - adta ki az utolsó parancsát. Kisírt szemekkel bólintottam.
- Ígérem, Hanji.

Hanji Zoë felröppenve eltűnt a kolosszális titánok között. Annyit láttunk, hogy gőzölgő óriás testek zuhanva dőlnek össze. Utolsó szavait a szél felénk fújta:

- Az óriások tényleg... hihetetlenek!