⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

112. II. Sérelmek

Idegesen fészkelődtem a parancsnokunk által készített hordágyon.

Yelena pontosan tudta, hogy mit csinál. Az összegyűlt csapat között felborzolta a kedélyeket.

Dühösen végig mértem. Magabiztosan kihúzta magát, miközben a fűben heverészet. Fekete öltönyét kigombolva hagyta. Sötét szemein megcsillant a tábortűz narancssárgás fénye. Megtévesztő mosollyal, lassan végig mért mindenkit. Kereste az újabb kiszemeltjét, akit kritizálni tud.

- Yelena köszönjük az ismertetést! - kiáltottam felé a szekérről. A szőke nő végig mérve, féloldalas mosollyal ajándékozott meg.

- Michelle, aki a nemes családi fészekből kirepülve, katonának állt. Ez... - hosszasan elgondolkodva biccentett.
- Ez elismerésre méltó tett. - mondta továbbra is mosollyal az arcán. Ezek szerint nem bírt semmivel visszavágni.

Szemeivel az előttem lévő férfira pillantott. Azonnal gúnyos tekintettel hozzá tette:
- De inkább foglalkozz a mi kis hadnagyocskánkkal. - utasította Yelena lekezelő hangnemben.

Összeszűkült szemekkel meredtem a szőke nőre. Mi a fenét akar ebből kihozni? Össze akarja ugrasztani a csapatot, vagy csak szórakozik rajtunk?

- Na visszatérve... - köszörülte meg Yelena a torkát, majd ravaszan Jeanre szegezte a tekintetét.

- Hogy is hívták a barátodat?
- Marco. - válaszolta Jean suttogva.
- Azt mondtad Annie keze volt a halálában, nem? Miért nem faggatod kicsit ki Anniet?

Annie felemelve a fejét, Yelena és Jean felé fordulva megszólalt.

- Igen, én vettem le Marcoról a felszerelést, nem tudott elmenekülni, ezért felfalta egy óriás...

- Annie csak a parancsomnak engedelmeskedett. - vette át a szót Reiner.
- Marco hallotta, hogy a titánjainkról beszélünk. Megijedtem, hogy fény derül, hogy pontosan kik is vagyunk, így el kellett hallgattatni. Lefogtam őt, Annie pedig leszedte róla a 3D manőver felszerelést.

- Volt utolsó szava? - kérdezte fájdalmasan Jean.
- Azt mondta „még nem is beszéltünk"...

- Igen! Így igaz! Ha... a kezdettől fogva rendesen beszéltünk volna... az összes eddigi gyilkolás....- kiabálta Jean keserves arccal.

- Még nem késő elkezdeni! - szólalt meg Hanji. - Most úgy beszélünk, hogy nem öljük meg egymást. Ki gondolta volna, hogy tűznél fogunk együtt enni? - tárta ki kezeit nagyra.

Reiner visszafordult Jean felé, és remegő hanggal folytatta:
- Mialatt néztem, ahogy felfalják, azt kérdezgettem magamtól miért falják fel.
És aztán hagytam, hogy elöntsön a harag, és végeztem azzal a titánnal.

- Elég már! Bekattantál a bűntudattól? - szólt idegesen Jean.
- Ne bocsáss meg soha. Borzalmas ami tettem. - Reiner lesütve a szemeit, idegesen a cipőorrát kezdte el bámulni.  - Nekem fogalmam sincsen mit kellene tennem... - suttogta.
- Elég... - motyogta Jean.
- Bocsánat. - motyogta Reiner gyötrelmes hanggal.

Eddig bírta Jean, elöntötte az egész testét a harag. Indulatosan felkelt a talajról, majd hatalmas lendülettel neki ugrott Reinernek. Öklével püffölni kezdte Reiner arcát, aki csöndben tűrte az ütéseket.

Reiner arca egyre vörösebb lett. Orrából elkezdett folyni a vér. Jean dühösen elkezdte a lábával is rugdosni.

Connie és Armin hátulról próbálták lefogni Jeant. Ez sem állította meg a fiút, hogy kieressze a felgyűlt haragját.

Oldalról egy kisebb test védelmezően átölelte Reinert. Jean döbbenten befejezte a férfi rugdosását. Kikerekedett szemekkel bámult Gabire, akit nem szándékosan, de megrúgott.

Falco azonnal a kislány mellé rohant.
Gabi fájó oldallal felnézett.

- Sajnálom. Azt kívántuk, hogy a Paradis sziget lakói eltűnjenek. De végül, Liberio lakói fognak eltűnni. Anya és apa is... Sajnálom. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora arcátlanság tőlem ezt kérni, de... szükségünk van a segítségetekre. Kérlek segítsetek rajtunk! Állítsátok meg a titánokat. Állítsátok meg velünk együtt a remegést! Kérlek! - mondogatta síró hangon Gabi.

- Annyira hangosak vagytok... - ült fel Levi fáradtan.
- Shh... - simítottam meg az arcát, és vissza nyomtam, hogy pihenjen.

Jean ránézett a véresre vert Reinerre, majd a véletlen megrúgott Gabire. Idegesen a hajába túrt, és elsétált a táborhelyről.

- Jean hova mész? - kiáltott utána Connie.
- Nem kérsz repetát? - kérdezte Hanji, próbálva megmenteni a helyzetet. 

Kislány Falco mellett megszeppenve bámulta az eltávolodó Jeant.

Dühösen lehunytam a szemem, kettős érzéseim voltak, de végül felkeltem, és a barna hajú lányhoz léptem.

- Itt hagyott minket? - suttogta döbbenten Gabi.
- Nem, vissza fog jönni. - fordultam a távolban elhaladó Jean után.
- Csak kell neki egy kis egyedüllét...

- Hadd lássam az ütést. - guggoltam le eléjük. Falco és Gabi kikerekedett szemekkel bámultak rám. A lány szó nélkül tűrte, ahogy megvizsgálom.

- Jó, nincs nagy baj. - mondtam, majd felkeltem, és a két gyereket otthagyva, Levi hordágya felé vettem az irányt.

Visszafordulva megpróbáltam rájuk mosolyogni. Gabi szemeivel csodálkozva figyelt. Ez a lány gyilkolta meg Sashát...

- Aludjatok, holnap hamar kelünk! - mondtam gyorsan. Fejemet azonnal elkaptam, hogy ne lássák a legördülő könnycseppemet.

- Még csak gyerekek. - hajtogattam magamban. - Gyerekek...

Hosszasan kifújtam a hűvös erdei levegőt, és halkan lekuporodtam Levi mellé.