⚜️Szerelem szárnyai⚜️ ~AOT

1. Michelle Blackwell

Fáradtan huppantam bele az ágyamba, puha paplan letompította a puffanás hangját.

Egy újabb sikertelen beszélgetés, vagy inkább veszekedés a szüleimmel.
Mérgesen elfordultam a matracomon, dühömben egyik selyem párnát megfogva neki dobtam a szoba falának. Adrenalin kergetőzve végig futott testemen.

Csak azért is megteszem.
Elmegyek jelentkezni a kiképző osztagba.

Magas épületek mellett sétálva ballagtam, szemem végig suhant az ablakokba kirakott színesebbnél színesebb növényeken. Virág illat körbe vette a zsúfolt utcát.

Családom nemesi réteghez tartozott, úgyhogy megtehettük, hogy gazdagabb város részbe költözzünk. Rosa fal belső területén laktynk. Városi és vidéki élet kellős közepén. Házunktól nem messze volt egy erdős terület, hívogató tisztással. Gyerekként minden nap kijártunk oda.

De azok az idők elmúltak. 18 éves lettem. Most már szabadon dönthetnék, hogy mit is szeretnék csinálni. Viszont ez csak feltételesen jelenthetem ki.

Szüleim nem akarják, hogy katonává váljak. Tovább tanulásra akarnak terelni. Aztán munkába menni, megházasodni, anyává válni és tovább vinni a családi örökséget.

Jó életnek hangzik, nem? El is fogadnám, ha nem egy kegyetlen világban élnénk, ahol titánok embereket falnak fel.

Piactérre érve, szememmel megkerestem a kiképzőkhöz tartozó jelentkezése kijelölt helyet. Szívem dobogását egyenesen a fülemben hallottam. Beállva a kisebb sorba, izgatottan meredtem a szőke férfira, aki a felírta a jelentkezők nevét. Mikor sorra kerültem, nem észrevehetően kifújtam a bent tartott levegőmet.

- Jó napot! - köszöntem kicsit megszeppenve.
- Jó napot. Jelentkezésre jöttél, ugye? - nézett rám a szőke férfi. A falvédők emblémája a bal melle fölött virított. Hevesen bólintottam.

- Rendben. Neved?
- Michelle Blackwell - feleltem határozottan.
- Születésed? - nézett fel, amikor leírta a nevem utolsó betűjét is.
- 826. március 26 - válaszoltam, miközben kezemet idegesen morzsoltam.
- Pont, hogy betöltötted - nevetett fel.
- Rendben, így már nem kell szülői beleegyezés.
- Lakcím kell még, és készen is vagyunk - magyarázta kedvesen.
- Stohess kerület, Roselands 11. - bólintva, lefirkantotta.
- Levélben küldjük majd a további részleteket.
- Köszönöm - feleltem zavartan.

Hazaérve lehető leghalkabban próbáltam beosonni, mondjuk nem volt nehéz. Nagy ház jól elnyelte a hangokat.

Becsuktam magam mögött az ajtót. Már a lépcsőhöz értem, amikor egy vékony hang megszólalt.

- Hol jártál? - kérdezte az érdeklődő kislány hang. Odafordultam a kishúgomhoz. Barnai szemei csillogtak a kíváncsiságtól.

Ebben hasonlítottunk, mindkettőnket vonzotta az új. Viszont kinézetre nem igazán voltunk egyformák. Neki hullámos sötétbarna haja, édesanyánk által készített fonatban lógott. Az én hajam karamella barna színű volt, ami egyenesen hullott vállamra. Barna szememmel játékosan rákacsintottam.

- Jelentkeztem - suttogtam.
- Anyáéknak egy szót se - mondtam szigorú hangnemben.

Apró arca csodálkozóvá vált.
- Mi? Azt hittem vicceltél, amikor mondtad, hogy elmész.
- Nem volt ma elég a veszekedés velük? Tudod, hogy nem akarnak elengedni - suttogta megszeppenten.
- Már felnőtt vagyok, nem kell szülői aláírás és beleegyezés.
- Hát te tudod. Na megyek is vissza, be kell fejeznem a tanulnivalómat - bólintva végig kísértem a szememmel, ahogy a nappali felé veszi az irányt. Mikor már nem hallottam semmiféle léptet, halkan a lépcső felé vettem az utamat.

- Rose! - fordultam vissza. 10 éves kislány azonnal megpördült a nappali íves bejáratánál.

- Ha megtanultál, szívesen elmegyek veled a tisztásra. Tudom, hogy megígértem neked régebben - Rose mosolyogva szorgosan bólogatni kezdett.

Újból belehuppantam a paplanomba. Izgatottság fogott el, és egy kisebb félelem. Nemsokára a kiképző osztagban leszek.