A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

„Mi bajod?"

- Szóval barátok vagyunk.. - mosolyodtam el tőlem nem éppen megszokott hirtelenséggel miközben igyekeztem nem elveszíteni az egyensúlyomat az ajtófélfa mellett (már csak az hiányzott volna hogy telibe fejeljem azt is..).
Felém kapva a tekintetét szinte azonbal zsebre is vágta újra a telefont.
- Végülis.. Nem igazán vannak idelent barátaim szóval miért is ne..
Az életemre megesküszöm hogy nem szoktam ilyen nyálas és érzelgős ember lenni. Legalábbis általában. Akkor azonban mint akit szó szerint fejbevágtak..
- Amy.. Ülj vissza..
- Minek ?
- Nem nézel ki túl jól - lépett oda hozzám hogy aztán megragadva a kezemet elinduljon vissza a nappali mix hálószobába. Én azonban ahelyett hogy követtem volna csak megálltam
egy helyben mozdulatlanul.
- Na jó.. Mi bajod? - állt meg ő is végül, mivelhogy nem igazán sikerült engem mozgásra bírnia. Tekintetével igyekezett keménynek és teljes mértékben érzelemmentesnek maradni, ez azonban aligha jött végül össze neki.
- Nézd.. Arra már.. rájöttem hogy te nem vagy az a nagyon érzelmi személyiség. És bizonyára azt is nagyon utálhatod ha mások bármiféle ok és cél nélkül betolakodnak a személyes teredbe de..
Akartam még valamit hozzáfűzni de rájöttem hogy tökre felesleges volna. Előreléptem az egyik lábammal, majd egyszerűen csak átöleltem.
Ám alighogy ez megtörtént ő - mintha csak áramot vezettek volna hirtelen belé - hátrahőkölt. Egészen az ajtófélfa túlsó oldaláig melynek sikerült háttal neki is koccannia.
- Amy.. ezt ne.
Hangja hirtelen teljes egészében megváltozott. Sokkalta keményebben, érzelemmentesebben csengett mint az azt megelőző mondataikor. Tekintete hűvössé vált. Habár teljesen nem tűnt el belőle a zavartság, ez már nem az a fajta nézés volt amit szívesen viselne el magán az ember 5 mp-nél tovább.. Értetlenül néztem rá.
- Most.. Mégis mi a baj ?
- Semmi - olyan volt ekkor akár csak egy dacos kisgyermek - csak ezt.. Mellőzd. Ha megkérhetlek.
Sok lehetett neki ez hirtelen. Én azt értem. Na de hogy miért kell ilyen hirtelenséggel átmenni vissza tuskóba.. Azt nem tudtam ép ésszel felfogni. Na persze akkor még vajmi keveset tudtam róla, a múltjáról.. Abban a pillanatban nem voltam több egy bebaszott csitrinél aki menten összehányja magát..
Úgy állt ott előttem mint egy a világgal is haragban álló 5-6 éves akinek éppen nemet mondott az anyukája az ezredik méregdrága játékra amit ő nagy hirtelen kiszúrt a boltban.. Összefont karokkal, lesütött szemekkel..
- Nem értem miért kell ilyen.. Taplónak lenned..
Egy pillanatra mintha elgondolkodott volna, ám hamar vissza is tért a lekezelő önmagához.
- Sajnálom. Én nem tudok ennyire.. Finomkodó lenni..
Furcsa egy válasz az egyszer biztos.
- Jó és akkor már rögtön félre is kell lökni a másikat ? Csak mert az megpróbált feléd normálisan, barátian közeledni ?
Bár egy pillanatra ismét rám emelte tekintetét, szólni nem szólt semmit.
- Legalább azt árulnád el végre hogy hogy.. - a hasamhoz kaptam - hívnak..
- Hé, jól vagy?
- Mit foglalkozol te azzal? Épp az imént mondtad hogy nem vagy egy finomkodó alkat..
Megpróbáltam elindulni az ágyam felé, ám hamar rájöttem hogy ebből kurva gyorsan most vagy most helyzet fog kialakulni..
- Amy! - ragadta meg ezúttal a vállamat így hát kénytelen voltam úgy abban a félig görnyedt pozíciómban felnézni rá - Basszameg, mondjál már valamit! Mi történt?
- A.. A gyomrom..
Le kellett hogy térdeljek, mire ő kissé feszülten és talán aggódva próbált meg engem valahogy ismételten összekaparni a földről.
- Az Istenit Amy.. Minek kell ennyit innod..
- Ha csak ennyit tudsz mondani akkor inkább maradj csendben.. - vágtam vissza fájdalmak közt vergődve mire ő ezt válasz nélkül hagyva egyszerűen csak felhúzott engem a földről. Átvetette az egyik karomat a vállám, és úgy indult meg velem a kicsiny kis folyosón.
- Merre van a..
- Ott a mosdó - köhögnöm kellett - szemben..
Odaérve rögtön fel is kapcsolta a villanyt majd behúzva engem a fürdőbe feltűrte a pulcsija ujjait.
- Nem kell segítened.. - tudtam hogy hányni fogok ezért a wc deszkát megemelve már ösztönből hajoltam is volna bele a kagylóba mire ő azonban egy pillanatra még visszahúzott.
- Várj már..
Fél kézzel tartotta a deszkát fél kézzel pedig félresöpörte az arcomba hulló hajtincseket. Ez meglepett. Nem gondoltam volna hogy még ilyen viszonylag apró dolgokra is képes odafigyelni.. Én csak tűrtem mindezt a lábai előtt heverve, miközben éreztem a szégyen újboli erősödését.
- M- Menj ki..
- Nem foglak így magadra hagyni Amy.. Akkor sem hagytalak ott.. És most sem foglak.
Bár elsőre nem tűnik egy fontos részletnek, valójában nagyon is lényeges momentum hogy ő akkor megemlítette az első találkozásunkat. Hirtelen eltöltött egyfajta lelki nyugalom. Hogy ő ott van velem, fogja a kezem hogy úgymondjam, hogy segít.
- De nem akarom..
- Ez.. Nem akarat kérdése.
- Azt nem akarom hogy így láss! - préseltem ki magamból egy cseppet már feszültebben mint annak előtte, ő azonban ezt tökéletesen le is tudta pergetni magáról így velem ellentétben egyáltalán nem emelte feljebb a hangját.
- Rengeteg részeggel volt már dolgom, elhiheted hogy nem fog megrázni.. Ráadásul már egyszer láttalak így..
- Ó fogd már be..! - néztem fel rá idegesen, mire mintha egy nagyon halvány és jól elrejtett mosoly jelent volna meg az arcán. De csak egy pillanatra..
- Csak nyugodj meg!
- Én aztán halál...
És már kezdődött is. Csak a szokásos..
Vagy egy percen keresztül biztosan betartott, ő azonban továbbra is teljesen higgadtan segített tartani az elnehezedő testemet.
Szégyelltem magam. Mocskosul szégyelltem, ámde nem tudtam egyszerűen benttartani..
Miután már sikerült úgy ahogy de végeznem, ő az ajtófélfának támaszkodva megvárta míg arcot mosok, majd támogatva bekísért az ágyamhoz. Arrébb rúgva a takarót lefeküdtem, majd már nyúltam is volna oldalra a pohár vízért, ő azonban még a levegőben elkapta a kezemet.
- Nem ajánlom.. Közvetlen hányás után kizárt hogy benned maradjon.. Várj vele legalább egy 5-10 percet és utána kezdd el majd kortyonként meginni.
Éreztem hogy mintha indulni készülne, ezért rögtön rá is kérdeztem.
- Te most elmész ?
Egy pillanatra megállt nekem háttal. Hátranézve rám csak kérdően felvonta a szemöldökét.
- Nincs most rám szükséged. Aludnod kell. Én pedig elmegyek mert.. El kell intéznem néhány dolgot.
Majd ezzel elindult az ajtó felé.
- Várj..! A telefonom.. Ott van azt hiszem a tévénél.. Add már ide légyszi..!
A megadott irányba pillantva el is indult a tévét tartó komódszerűséghez, majd felvéve a mobilt felém indult. Még előtte azonban pont sikerült elkapnom a tekintetét, ahogyan az lassan a telefonom kijelzőjére siklik, majd utána vissza rám.
- Az iroda.. Kerestek egy fél órával ezelőtt..
Tekintetében ekkor minthacsak undort véltem volna felfedezni valamely más negatívabb érzelemmel párosítva, ám arra már nem tudtam hirtelen rájönni hogy mi is lehet az..
- Miféle iroda ? - kérdeztem vissza, ugyanis hirtelen le sem esett hogy miről is van szó.
- I.M.P.. - mondta ki a szót anélkül hogy akár csak egy pillanatra is megpróbálta volna leplezni a cég iránt érzett ellenszenvét. Kelletlenül nyújtotta felém az eszközt miközben tekintetét ekkor már egyenesen csak rám szegezte. Egymást váltva váltakozott benne a viszolygás, és még valami. Reménytelenség..?
Egy 'jaa' szócska kíséretében el is vettem az telefont. Láttam rajta hogy akarna még valamit mondani, vagy esetleg kérdezni, ám végül mégsem tette. Ez a visszafojtott dühszerű valami amit éreztem a viselkedésén.. Teljesen megkeverte a gondolataimat - ismét.
- Kösz hogy szóltál.. - mosolyodtam el halványan remélve hogy ezzel javíthatok a helyzeten, ám épphogy az ellenkezőjét értem el..
- Nincs mit..
Hangja hűvös volt, és távolságtartó. Tekintetében keveredett a düh és az imént emlegetett erőteljes undor. Nem kérdeztem már rá, nem akartam ugyanis a helyzetet a kelleténél mégtovább feszíteni.
Ezt követően végignéztem ahogyan néma csendben elsétált az ajtóig, majd anélkül hogy visszanézett volna, elhagyta a lakást..