A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Kényszeres szívesség

Lányos zavaromban hirtelen arról sem volt fogalmam, hogyan is reagálhatnám jól le a helyzetet.. Csak néztünk ott egymásra, miközben én egyre csak azon gondolkodtam, mi a fene is üthetett belém.. Fejemben kérdőjelek tucatjai voltak jelen, és én mégsem lettem volna képes kérdések formájában kimondani őket.. Rájöttem hogy talán még csak nem is akarok a válaszokon gondolkodni.. 

Örültem hogy ott volt velem és hogy.. Végsősoron sikerült valamit már egy ilyen rövid ismertség után is elérnünk.. Tudom ez baromi hülyén veheti ki magát de mindez a néhány kósza pillanat sokat jelentett mind énnekem, mind pedig őneki.. Ez fixen bizonyos.. Nincs olyan túl sok személy rajtam kívül aki olyan szinten ismerné őt hogy ezt ilyen biztosan ki merje jelenteni, ennyi idő távlatából nézve viszont.. Igenis fontos volt az a nap.

- Lövésem sincs mit mondjak.. - nyögtem ki végül a fejemben felgyülemlett gondolatok közül azt az egyet amelyiket még a legnormálisabbnak ítéltem meg- most.. valóban megleptél..

- Nem szükséges semmit sem mondanod.. - hangja ezúttal teljesen más volt mint addig bármikor. Nyugodtnak, sőt mi több boldognak hatott ami aztán szépen át is ragadt énrám is.. 

Halványan elmosolyodtam. Fogalmam sem volt róla miként is mondhatnám el neki, mennyit is jelentett számomra már csupán csak ez az egy cselekedete is.. A lelkem mélyéről feltörő emlékek egyszerre okoztak bennem boldogságot és ürességet.. Nevelőszüleim elvesztése meglehetősen nagy traumaként ért 14 éves koromban, az életem onnantól fogva ugyanis gyökerestül megváltozott. Azt hiszem akkor törhetett meg bennem valami. Valami, melynek hiánya borzasztó sok keserűséget okozott hátralévő emberi, és kezdetben még a pokolbeli életem folyamán is.. Akkor az az egy aprócska mozdulat.. Elindított egy úton.. Talán fogalmazhatok így.. Egy úton afelé hogy elfogadva múltamat tovább lendülhessek az újabb ajtók felé, az új esélyek felé.. Még hogyha idelent ez pokolian is nehéz, akkor is (humorbomba robban, 3,2,1...) .

Elveszve az engem fürkésző tekintetekben elgondolkodtam még azon is, hogy vajon van-e bármennyi értelme is azoknak a dolgoknak melyeket az ember élete során megtesz.. Hogy van-e végsősoron értelme bárminek is ezen a bolygón.. Vagy akár az egész világon.. Van-e bármilyen célunk, van-e bármilyen lényege annak hogy mi itt vagyunk és létezünk, akár a föld felett, akár a föld alatt.. Fontos-e bármi is a szexen és a boldogságon kívül.. (Igen, igazi vérbeli luvnya vagyok ez köztudott, nyilvánvaló hát hogy a szexet helyezem a legelső helyre..)

Ahogyan lassan elvette homlokomtól a kezét egyöntetűen eldöntöttem, hogy baszki, aligha. Amit teszel elvész. Meghalsz és néhány évvel később talán már csak arra sem fognak mások emlékezni hogy te valaha éltél és léteztél abban a világban melyben ők maguk is tartózkodnak.. Az élet véges. Rövid és borzasztóan törékeny.. Mondhatni.. túlzottan is rövid ahhoz hogy az ember olyan dolgokra fecsérelje el a saját idejét, melyben később lehetséges hogy semmi haszna sem lesz.. Legyél boldog és élvezd amíg az csak lehetséges.. Ennyi..

Kezemtől az ő keze aligha lehetett csupán csak néhány centi távolságra az ágy szélén, és bár baromira nem volt ez akkor helyénvaló, néhány pillanatra elgondolkodtam hogy biztos-e mindaz amit Blitz iránt érzek. Fejemben a vészharang azonban persze rögtön meg is szólalt, miszerint nincs itt semmiféle más egyéb érzelem a baráti szeretetnél. Úristen Amy te mindig mindent túlgondolsz.. Csodálkozol hogy 0-24 ben fáj a fejed akkor is ha éppen nem küldesz le egymás után 3-4 féle piát ? Tiszta szégyen, nemdebár..? :)

Átgondolva az imént leírtakat.. Jobbnak láttam minél hamarabb megszakítani ezt a felül-és alárendelt szituációt, értem én ezt úgy hogy én még ha akartam volna sem tudtam volna olyan nagyon hirtelen felkelni az ágyból, mivelhogy ő ott volt mellettem, egészen pontosan az ágy mellett.. Nem akartam hogy ezek a tétova gondolatok sokkalta nagyobb alakokat öltsenek, így hát kénytelen voltam bevetni a legelsőt mely nagy hirtelen beugrott az agyamba, mint mentőötlet.