A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Horses

- Szívem én.. - fejét lesunyva szívta meg egy enyhén a fogait - Ne akadj ki de..
- Blitz!
- Gyalog kell mennünk..

..
Baszki.
Agyi működésem egy egészen hangyárnyira úgy gondolom hogy megálhatott, ugyanis úgy álltam ott - uram bocsáss' térdeltem fél lábbal a talajon - mint egy rosszul földbevert bunkós bot. Se kép, se hang.
- Én.. É-Én ezt szerettem volna neked elmondani.. Pontosabban.. Ezt is..
Hangja először remegni kezdett, majd aztán egyetlen snittel később már váltott is vissza a maga komor felnőttes modorához. A nyájasan csacsogó Blitz egyetlen pillanat alatt vált teljes kámforrá.
- Cambridge..
Tudtam mit akar mondani, de nem szerettem volna hogy kimondja. Túlságosan is megrendítette elmémet az előttem akkor még fel nem fedett kép, miszerint..
- Cambridge halott..
A tőlünk nagyjából 100 méternyi távolságban intézkedő (rohangáló) démonfiakon kívül esetleg még a legyeknek a zümmögését lehetett volna hallani ha létezne a pokolban ilyenformán elkeresztelt életforma, de egyébként meg..
Egy szót sem tudtam ajkaimon kinyögni. Egyből beugrott a kép ahogyan a bokorból Zrínyi módra kirontó Cam kétségbeesetten ránk emelte félelemtől csillogó tekintetét..
Blitz tőle nem megszokott módon az ajkait rágva követte lassan a távolba révedő tekintetemet, ahogyan a füstbevesző kis alakokat elbámulva realizáltam hogy mindez számunkra mit
is jelenthet. Illetve hogy..
..Cserbenhagytuk őt.
Pillanatokkal később aztán ismételten visszatért énhozzám, szemei már engem vizslattak, és bár látszólag mindennél jobban elkötelezettnek tűnt, pillantása szakadatlanul csak korrigálta a magáról sorozatosan kiállított hamis énképeket.
Ha az igazság érdekel, nézz az emberek szemébe..
- Nem tehetek róla hogy elterelted a figyelmemet.. - próbálkozott be aztán egy harmatgyengén elsülő vicceskedésnek szánt valamivel, amiről habár érezhette hogy nem igazán lehet helyénvaló abban a szituban, tehetetlenségében mégis inkább azt választotta - Túlságosan is hot vagy babe..
- Miben halt meg? - tettem fel a kérdést végül tisztán és egyenesen, ezzel kihúzva a szabad választás lehetőségét Blitzemnek feneke alól. Így már bizony kénytelen volt beismerni a saját maga számára is érvágást jelentő tényt, hogy a szeretett lova bizony súlyosan megszenvedett azért hogy velünk tartson. Azazhogy a komplett életét adta ezen utolsó emlékeiért cserébe..
A fájdalom akkor sem érhette volna őt váratlanabbul, ha egy hatlövetű pisztollyal fecskendeztek volna be a bőre alá egy teljes deciliternyi cián alapú oldatot.
Könnycsatornái szinte azonnal reagáltak is a pillanatok alatt bekövetkező hangulatváltozásra, szemei megtektek őszinte fájdalom szülte könnyekkel, Blitz pedig hiába szeretett volna a kérdésemre válaszolni, a szavak nem adták egykönnyen magukat.
- Hát.. I-igazából ő csak.. - a heves légzés már önmagában is jelezhet robbani készülő érzelembombát, hát még hogyha ez párosul egyéb olyan test alkotta reakciókkal mint a sűrű pislogás; vagy az ajkak önkéntelenül történő összepréselése..
- Ő csak.. Feküdt ott a - a fűben tudod.. Mint ahogyan a.. Vemhes kancák is szokták és.. É-és..
És vége is volt. Úgy tört föl lelkének piszkos zivatarából a bőgés mint jóllakott babáknak bensőjéből a böfögés..
- Én nem akartam hogy.. Hogy neki bármi baja essen én csak azt akartam hogy örömét lelhesse az idekinti tájban! Ehelyett most ott fekszik vértől mocskosan egy k-késsel a hátában é-és harapásokkal a lábain a mezőnek közvetlen közepén és én annyira de annyira utálom magamat..!
Remegő lábai kényszeresen adták meg magukat, a földre borult és kezeivel próbálta volna magát a továbbiakban még nagyjából megtartani. Olyannak tetszett mint egy megsebzett katona odakint a harci mezők kegyetlenségében.
Ez a katona már valóban sebzett volt. Csakhogy amilyen sérülést ő birtokolt külsős szemmel aligha lehetne észrevehető.
Most a lelke vérzett.. És nem lehetett tudni hogy meddig is bírhatja még ezt vérrel..
- Utálom! Utálom!!!
Úgy üvöltött ahogy azt csak tüdeje erővel bírta..
Nem szóltam rá. Nem hebegtem felesleges ódákat rendbeli segítségnyújtás helyett.
Torkom tűnyi vastagságúra szorult össze, és észre sem vettem, mikor kerültem le énmagam is mellé a porba.
- Én esküszöm bazdmeg meg fogom ölni! Igen, kurvára kinyírom..! - arcát kezeivel takarta miközben fájdalmasan köhögni kezdett - E-engem nem érdekel Amy! Érted? Bántotta őt és én viszont fogom majd bántani érte..! Nem érdekel a hatalma, szarok rá! Elvette tőlem az egyetlen igaz barátomat..!
Taknya - nyála egybefojt de aligha érdekelte ez őt azon pillanataiban.
- A-Amy..! - könnyúsztatta szemei kitűnő tükrei voltak a testét uraló pusztító gyötrelemnek, lelke az utolsó reményfoszlányáért esedezve kapott inkább egyből felém.
- Meg fogom őt bosszúlni..
Pillantásától melegség költözött a végtenségig kiszipolyozott szívembe, gyengéden csúsztattam hát kezemet a jobbik térdére.
Nagy szipogva, nagy hüppögve kapta fel ekkor újból a fejét. Elvizesedett szemei mint eleven hajnali tűz a sötétség kamrájában, úgy világították be jövőképem apróbb szegleteit.
Reménytelve nyújtotta ekkor felém balos kezét, nekem oldalvást feküdt és ült egyszerre, és szeretett volna ezen ha csak egy minimálisat is, de változtatni.
- Sa-Sajnálom..
- Hülye vagy te ? - szándékomból eredően kaptam el már csak azért is erősebben a karját hogy érezze mondatának súlyát - Miért kérsz te most tulajdonképpen bocsánatot, hm?
- Mert nem érzem magamat valódi férfinak..
Az addig oké hogy azok a lőcsös fejűek majdnemhogy közvetlenül mellettünk sivalkodtak, de Blitz még emellett se tett olyan nagy erőfeszítéseket hangszálainak újboli használatba vételére. Majdhogynem suttogott miközben ezeket kinyögte..
- Sajnálom de..
Könnyei ekkor ismét megindultak, ezúttal viszont már alighanem teljesen hangtalanul. Reszketeg sóhajok közepette húzta közelebb törzséhez a térdeit, azért hogy aztán négykézlábra szenvedve magát odamászhasson énhozzám.
Mellém érve izmai ismételten elernyedtek, ő pedig egyből a fejét hajtotta az ölembe.
- A fű és a.. kövek.. Mind-mind csupa vér..
Elhaló hangjában ott feketéllett a valódi gyász.
- Érted te ezt..?
Egyik kezemet az édes kis fejére, másikat a hátára helyeztem. Szerettem volna neki megadni a legtöbbet amire én, Amy Bryce csak képes lehetek.
Ölemnek melege azonban máris elegendőnek bizonyult ahhoz hogy feszültsége végre valahára oldódni látszódjék.
- Nem..
Hangom még saját magam számára is idegennek hangzott, furcsán lejtett és még pluszba el is hangolódott, ő mégis úgy kapott utána mint éhezésben egy utolsó falat kenyérért is tette volna.
- Az jó mert én sem..
Csak a tipikus gyermeki Blitz.. A szívem szakadt meg miatta..
Hátát simogatva érdekes érzésem támadt. Nem beszéltünk, szuszogása pedig csak egyre és egyre nyugodtabbá vált.
De nem.. Volt valami nem megszokott ebben az állítólagos hallgatásban..
Karjait a combjaimon pihentette, és éreztem rajta hogy teljesen kimerült.
Ezzel együtt tudatában voltam viszont annak is hogy ez tart majd egészen addig míg már meg nem fogok majd próbálni onnan felkászálódni.
Abban a másodpercben kerül mindig újra elemébe. Na de olyankor aztán ténylegesen 101x-e önmagának.. Bepörög minthacsak áramot vezetnének bele.
Igyekeztem lélegzetemet a lehető leghalkabb fokozatra "levenni", csakhogy teljesen megbizonyosodhassak afelől hogy valóban jól hallom-e.
És baszki igen..
Blitz valóban dorombolt(!!).
Arccal a bal combomnak feküdt fél testtel rajta a lábaimon, másik féllel pedig a homokos buckákon mellettünk. Válla és hátának kezdeti folytatása csurom verejték volt, és ténylegesen dorombolt..!
- Mi a szent szar..? - bukott ki a számon egyszeriben mire a hang az persze egyből félbe is szakadt, ő maga pedig talán kissé túlságosan is hirtelen emelte fel a fejét hogy a kissé még homályos tekinteteit rám emelhesse.
- Mi az ?
- Semmi.. - néztem le rá döbbenten - csak.. Olyan fáradtnak látszol..
- Az életbe fáradok már lassacskán bele.. - tápászkodott föl ezzel könnyítve az én lábszáraimon is - Vigyázz mert ha eljutunk oda hogy te fogsz tudni már csak életben tartani akkor szopóág lesz..
- Csak vannak még rajtam kívül mások is akik tudnak téged támoagtni..
- Hát ami azt illeti.. - köhintett egyet a hatásfokozás kedvéért - Nincsenek.
- Na ne szórakozz már.. Csak kell lennie legalább egy pártfogónak..! Ott a tesód, vagy esetleg szüleid bármelyike..
- Nem..
Elhallgatott, majd egy kis idő elteltével még hozzátette:
- Nincs és már soha nem is lesz..
Elkomorodva meredtem rá amit ő ezen szituációban nézve már nem is viselt olyan jól mint bármelyik másik hétköznapibb alkalomkor.
- Ők már.. - úgy állt lábujjhegyre nyújtózkodás közben mint egy valódi macska - Nem számítanak..
- Hogy mondhatsz ilyet..?
- Úgy hogy már nem élnek.. - nyögte ki végül úgy mintha legalább 5 fogát készülnének kihúzni egyszerre - Barbi kivételével persze..
Leblokkoltam. Sohasem voltam túlzottan profi az ilyen helyzetek lekezelésében, úgy pedig főként más ha az emberneknek épp a szeretőjéről van mondjuk szó.
- Ó..
- Mindegy.. Gyere, menjünk!
Ügyelve ruhámnak szoknyarészére feltornáztam, - illetve méginkább felsegíttettem magam -, majd kivártam hogy Blitz maga adja ki az utat saját magunknak.
- Már csak azt kellene kitaláljam, mi a büdös francot is fogok majd mondani Travisnak..
- Emiatt egy percet sem kell aggódod! Meg fogja érteni..
- Mit? Azt hogy szimpla felelőtlenségnől kinyírtam rögtön 2 lovát is..? Nonsense..
- Orionról.. Még nem tudhatjuk ezt biztosra..
- Csak több mint valószínű..
- Ne legyél már ennyire pesszimista kérlek! Éppen próbálnám még saját magammal is elhitetni ennek az ellenkezőjét hogy.. Jól van és hogy majd egyszer valahogy hazajut..
A belülről égető forró könnycseppek mindenáron távozni szerettek volna, én azonban nem akartam ezt engedni.
Éreztem magamon Blitz tekintetét de nem néztem fel.
- Hjaj te..