A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Térjünk észhez

- Rendben skacok é-én.. Lássátok lelkemet nem kívánnék eszét vesztett őrült módjára a törékeny kis lelketekbe tiporni az életemért se, de.. E-Eshetne már esetleg arról is szó amit amúgy már az eredeti elmondások alapján is tervezőbe akartunk venni..?
A mámorittas ködfoszlányok már azon pillanatokban szakadozásnak indultak amikoris a mi Matthew-unk még csak levegőt kényszeredett légcsövének parányi kis szegleteibe beengedni az általa oly serényen megválasztott kommunikációs forma közvetítésének elősegítéséhez, hát még amikor az óramű pontos ketyere a fejében ki is mondatta vele a saját maga által megigényelt És még azon rögtön melegében útjára is bocsátott keserédes szótag cafatkákat..
Jobban végiggondolva a világmindenség körforgásából megadató dolgainkat.. Az is meglehet hogy mindezen rezonációit hangjának csupán csak a mi tövig eldugaszolt fülcimnpáink érzékelték akkor a helyzet fenenagy hirtelenségében holmi érdektelen motyorgásnak, és alapjaiban véve meg tökre tisztán hagyták el ajkait az egyébként szánt szándékkal nekünk intézett egekhez fohászkodó kifejezések. (Melyek meg nem mellesleg megsúgni akarnám csak hogy a színtiszta látszat fennségére lettek csak tököt-dudát eltakaró álarcok és ilyen-olyan kicifrázott rokolyák mögé erőszakkal elrejtve, a komor képű igazságnak szemgödreiben elidőzve azonban akár már rögvest egyértelművé is válhatott volna számunkra a beléjük valós jelentés címszóval beültetett segélykiáltás a fiatal tanoncunk keserves részéről)
Magyarán szólva nagyon valószínű hogy igazából már torkig lehetett csórómnak a feje addigra a számára feltehetőleg csak megmagyarázhatatlan időhúzásnak kilátszó gyermekded tötyörgésből amit.. Minden egómat és tüskémet ha félretolom kurvára de meg tudtam érteni. A gubancot ezesetben sem a még senki által soha be nem bizonyított ámde mégiscsak feltétlen reflexként előjövő húgyagyúságom jelentette, hanem inkább az énfelettem mindeközben ide-oda hajbókoló szépséges szörnyetegemnek abszolúte mindenre kiterjedő mesteri szakértelme. Mely "funkciójáról" filozofálgatni akár még az ítélet napjáig is nyugodtan ráérhetnék, ami viszont ezesetben a szituba gabalyodott résztvevőink további sorsvonalát illeti az egyedül csak az énrám, szerény személyemre minden teketória nélkül kivetett hálójában rejlett úgy mint gombostű a nap perzselte szénaboglyák szálkás tengerében.
Kiszakadni egy végletekig túlfűtött 'la moure' kontaktból olyan mint amikor nagyapád véglegesen is megunta a napestig betartó egyszólamú armageddonodat és egy nagy pohár víz segítségét magához hívva képen locsolt az indulatokat seperc alatt leostromló földmélyi nedűvel. Pontosan olyan szívdobogtató, pontosan olyannyira kiakasztó. Legalábbis ami a belső viszontagságok hiper érzékeny változékonyságát illetheti. Mindezen folyamatokból a külsőleg téged szemlélő szempárok aligha érzékelhetnek amúgy meg egyebet egy-két zavartabb pislogáson és egy rakatnyi felgyülemlett nyálzuhatag leerőszakolásán kívül az addigra már kattanósra kiszáradt nyelőcsöveden keresztül.
A pillanat katlanja mikor a gerinceden végigfutó hideg egyfajta göcsörté kezd el átalakulni valahol a csípő és derék közötti szakasznak a negyede táján. Nem vált az szükségessé hogy feltétlenül elmébe néző látnokká is váljak 'szeretett pipi' üzemmódomon túlmutatva, simán kiíródott e érzésnek a netovább-ja az én drágám arcára is éppúgy mint amiképpen az én pofázmányomon is bizonyára véghez vihette ugyanezt a szájbaperkált protokollját a kegyetlenségnek rothadó érzésvilága. Az elmázolódott külvilág egyetlen csettintéssel tért vissza újra mikörénk, mi magunk pedig sóhajnyi élvezetektől megzakkant elmével igyekeztük amennyire azt csak lehetett beérni a magunk valós időzónájának apró, halovány kettyenéseit.
Pont mint ahogyan azt azokon a hú de minden téren zavaros őszi estéken is érezni lehet az elménknek mélyében.. Mint ahogyan az eső kopogtat olyankor jóbarát révén a nyár elzüllő hóbortjaitól tetőtől - talpig foltozott ablakunkon. A másodpercek mint pirinyó cseppecskék a kavargó fellegekből.. Kopp..Kopp és végtére is újból egy Kopp. Egyenest a kósza végtelenségbe.
Kellett idő hogy képesek lehessünk érzékelni helyzetünknek komikumját, tény és való. Mint két belőtt tinédzser a koruk legszentebb időszakának  kellős közepén a rügyfakasztó szerelemnek részegítő oltárán. Egyik a másiknak ringató karjában, halovány pírkísérettel a ragygogó orcákon. Csak miképp az élet azt elrendelhette.
Ó ja hogy ez itt még mindig a valóság.. Hol a predesztinációnak elve még mindig csak egy hiú kórság egyes emberi létformáknak reszketeg agyszerkezetében és hol a sors - mint kegyelmet nem ismerő ormótlan karmester - irányíthat őneki csak körmömnyi bábfigurákat..
Hol múlandó ábrándok mint szentségtelen kárhozatok uralják a teret, hol a szépség már csak ideálként lehet képes tovább létezni. És hol értelemnek keresnivalója már oly régóta sehol nincs.
Hol ha kiáltasz csak a biztos halált húzhatod magadra, mint elfojtó kisködmönt elsorvadó létedre.
Úgy toltam el magamtól hirtelen Blitzet minden más egyéb, esetlegesen pont hogy kételkedni kívánó gondolatomat megelőzendően mintha legalábbis azon kaptam volna magunkat hogy az abszurditás határait molekuláris szerkezeteire lebontva semmisítjük meg a mindenkori becsületünket egy nyilvános közhelyen véghez vitt meztelenkedési hadd el hadd mellékábrája képpen. Izmaim - minthogyha egy ultra magas teljesítményű áramfejlesztővel baszkodták volna meg őket - ugrottak össze bennem a másodperc töredéke alatt, a szívem akkorákat pumpált, komolyan azthittem hogy a melleim korai amputálásban fogják még az idők végezetének bekövetkezte előtt részesíteni önmagukat.
A mellkasom belülről lángolt, jómagam pedig a hevesen rámtörő szédülésnek ellenjavára is még megpróbálkoztam egy baszott laza 'na jó elég legyen' kifejezésnek a helyes nyelvtani mondatba foglalásával.

..Mint halottnak a csók, gondolhatod. Egy szó nem sok basszus annyi nem volt képes azokban a pillanatokban átverekedni magát a tudattalan önerőből egymásnak szoruló ajkaimon. Csak álltam ott egy részleges, ámde annál érfakasztóbb agyfagyás lefolyását totál teljesen magamban tartva, és néztem a hozzám hasonlóan szintúgy teljesen megütközött pajtásomra. Habár papírral alátámasztani doktorátusomat aligha tudom a jelengi keretek között, és ami azt illeti egyetlen olyan felsőoktatási intézménybe se tettem én be sohasem a lábamat melynek a nevében bármilyen mértékben is szerepelt volna az 'egyetem' vagy a 'fősuli' szócska.. Az ujjamat azt azért mégiscsak oda merném tartani a tiló éle alá hogy azért Blitzben sem nagyon zajlódhatott le más egyéb ettől olyan ordenáréan eltérő folyamat a pillanatoknak ezen részeiben. (A fejemet azt hagyjuk ki e tekintetben a játékból szépen megkérlek, hisz azt azért ugyebár mégsem állíthatja egyetlen tekintélyesnek kinevezett szakmajom se hogy a középkori időszakok eltelte óta nem ócskultak már ezek a bánat áztatta szerkezetek annyit hogy ténylegesen is biztosra lehessen afelől menni hogy nem szakad le az a nagy batár lófasz onnan föntről akkor is ha mondjuk erre semmelyik másik halál tusás nem ad neki teljes jogerős engedélyt..)
- Öhm.. Most mégis mi a fene van..?
Ekkor törte be csak magát a fejembe a legelső ténylegesen is valós idejűnek mondható gondolat, miszerint mi a jól megtermett pélót is művelünk mi le éppen pontosan?
Az arcom újból égni kezdett az ismételten csak beléje hömpölygő vércsoportosulás miatt, a kezeimet pedig ösztönszerűen helyeztem magam elé - csak mint egyfajta önvédelem, tudjátok. Teljes elhatárolódás a már készre csiszolódott szituációnak minden ügyétől és bajától.
- Semmi.
Mat-re sandítottam ami meglepetésemre mégsem bizonyosodott olyan velejéig rontott cselekedetnek mint amilyennek azt előtte egy pillanattal az agyamban még zaklatottan felvázoltam. Tekintetei habár a nagy egészet elnézve mindkettőnket szemmel tartottak, nem voltam képes mégsem annyira meglepődni felfedezésemen, miszerint Mat fiunk azért mégiscsak inkább hozzám ragaszkodna jobban, amennyiben azon lehetne szükséges bármilyen részinfó vagy életbeli fasszopóságnak köszönhetően eltűnődnie hogy kinek a rém rendes személyéhez is tudhatna ő bármi nemű reményfélét is a jövőre való tekintettel hozzákötni.
A látszat lehetett az ami valszeg' vihetett az ő esetében minden létező lókupec részletet.
Blitznek röviden megfogalmazva is "annyi volt". Lefegyvereztem az ázott 'csába, mindezzel pedig egyöntetűen mondva is felszabadítottam személyét a pszichikai nyomások foshengere alól.
Testtartása alapján még korántsem lehetett olyan harmónikusan rózsás az ő bensős helyzete - mint mondottam legott egy ahhoz hasonlatos éjszakát képtelenség lenne csak amolyan fütty szóra egyről a kettőre (nyomok hátrahagyása nélkül ráadásul) kiheverni -,  a vállai ugyanúgy összébb voltak húzódva a kényszer nagy úr szemlét jól a fejükben tartva és a kezei sem bukkantak elő hirtelen jövő nagy tapssal a zsebeiből. Ám valamicske azért mégiscsak úgy tűnt hogy ezúttal változni volt képes.
A kezdeti piszkafányi kis felsőbbrendűség érzete szép lassacskán új erőt nyerő bizonytalanságba kezdett el átcsapongani, ami pedig aztán tovább update-elte magát totális értetlenségbe. 
A fenevad, ki mondhatni parancsszóra feslik át saját maga hallgatag kis árnyékába. Ki egyik percben még öklöket harap le a helyükről, míg a másikban meg már a farkát húzza maga alá nagyot ütő zavarában. Fülét konyítva, fejét lesunyva.
Ennyiként tetszelgett hát mindösszességében nézve drága Blitzem ezekben a pillanatokban kedvencévé vált kis haverjának fürkésző szemeiben. Ki bár félelmét elnyelni teljesen még akkora sem nagyon tudta, a helyzet határozott javulását szolgálta Blitz 'falling in love' címzéssel ellátott gyakorlati produkciója. (Jómagam továbbra se nagyon szenteltethettem a minimumnál nagyobb figyelmet a vonalaimnak míg Blitz úrfi csak a közelünkben vélekedett tartózkodni.. Ennek pedig nem igen hiszem hogy bármi is lehetett volna akkora nagy befolyásoló tényező hogy bármiként is véget vessen. Én voltam a vad húsra kiéhezett oroszlán karmai között vergődő suicide gazella kinek mentőövet odadobni már valódi vétség lehetett volna.)
Láttam a szemein hogy valósággal füstölhetett már e percre a fejében megalakult fogaskerékrendszer, olvasni a soraink között azonban egyedül mi, és csak is mi lehettünk akkor és ott képesek.

Éss igen. Hölgyeim és Uraim, drága tisztelt hallgatóságom, hozzátok szólnék most.
Egy jó 3 hétnyi kihagyás után most ismételten idefosott engem az élet e gyönyörűséges platformunkra, valóban, jól tetszenek látni. Tudom tudom, egy semmire való lusta disznó vagyok, való igaz. Nagyon eltűntem és még csak hírt sem adtam magamról.. Amit úgyszintén restellek.
A jó hír viszont az hogy élek & virulok, don't worry drágáim, itt leszek nektek a továbbiakban is mindig.
Remélem nincsen azért akkora ormótlan nagy harag, igyekezni fogom behozni az elbaszott lustaságomnak hála kialakult lemaradásomat, becsszó.
Pokoli kalandunk nem ért még véget, sőt mitöbb még most fogunk csak igazán belelendülni az izgalmakba..! ;)