A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Csapassuk neki!

- Párod révén valami közöm azért csak lehessen már hozzá..
- Nem, nem lehet! - úgy vágta nekem fékevesztett indulatát hirtelen, hogy már ösztönszerűen rántottam meg a kezeimben tartott, nem mellesleg korához képest még igencsak jó állapotban is lévő gyeplőt. Orion abban a másodpercben torpant meg a seggem alatt, aminek hatására sikerült is kis híján majdnem előrebuknom az állaton.
Összeszorított farpofákkal pillantottam fel a már majdnemhogy idegösszeroppanás szélén ácsingózó Blitzre. Cambridge is megtorpant a váratlanul bekövetkező viselkedésbeli változásnak hatására, és habár az ő ábrázatukról aligha lehet szabad szemmel bármiféle miáltalunk ismert érzelmet leolvasni, esküdni mertem volna azonban hogy látni véltem felvillani szemeikben az igazi döbbenetet. Bár igazából még így jártunk a legjobban, ha ugyanis a pacik bármelyike is bevadult volna esetleg a semmiből előjövő dühkitörésnek hatására szívhattuk volna utána a fogunkat ha az elrohanva magára hagy bennünket. És akkor egy lóval kevesebb.. Amiért Travis a minimum hogy sokkot akart volna kapni ami az ő állapotában már igencsak veszélyes lehetne a számára. Mondhatnánk úgy is hogy egy ilyen esemény motorosszánon kapná fel hátára a halált és indulna meg vele a mi Travisünk felé a tőle telhető legnagyobb sebességgel..
Szóval igen Blitz, köszönd a szerencsénknek..
Nem egyébként a humort félretéve én akkor komolyan megijedtem a nem várt módon beteljesülő rohamot észlelve. Az addigiakban masszív stabilitással hőzöngő és nagyravágyó Blitzből lett hirtelen egy fülét farkát maga alá húzó remegő kis gombóc. Nem szórakozok, még a lábait is megkísérelte maga elé felhúzni, mindezt azonban csak félig meddig tehette meg anélkül hogy lebucskázott volna az ilyen-olyan gyökerek által beszőtt talajra. Ritka fájdalmas lehetett volna.
A szívem a pillanat töredékének ideje alatt ugrott mellkasomból egyenesen a torkom aljába, éreztem a fájdalmasan erőteljes lüktetését a halántékomban. Ilyen szintű remegést tán még soha nem is tapasztaltam senkinél mint amit ő akkor ott leprodukált Cambridge hátán. Orion egyébként még annyira nagyon nem is, Cam ellenben borzalmasan meg volt rémülve, idegesen csapkodta a farkát ide-oda, minthacsak jelezni akarta volna hogy jószerivel maga is sírva fakad mindjárt a legközelebbi adandó alkalommal ha a gazdija nem rekeszti be rögtön azonnali hatállyal az érzelmi túltengés folyományaként bekövetkezett teljes összeomlását. Tehát ha nem tér vissza rögvest a maga hóbortos ámde kicsit (nagyon) egocentrikus viselkedésmódjához.
- Blitz..?
Magam is meglepődtem hangomnak a remegését meghallva. És bár egészen addig a kezdeti sokk miatt észre sem vettem, testemet teljes egészében kiverte a víz és a gyomrom is kavarogni kezdett.
Válasz helyett eleinte csak egy gyenge, ámde annál szaggatottabb, megviseltebb sóhaj hagyta el a száját ahogyan remegő kezeit lassanként elemelve szemei elől rám, majd vissza előre nézett a végtelen rónaság irányába.
Úgy viselkedett mint aki szégyelli is amit tett, ámde közben haragszik is kurvára. Leginkább az egész világra. Nem nézett egyenesen bele a szemembe egy jó darabig még, legalább egy fél perc kellett még onnastól számítva hogy egyáltalán bármit is ki tudjon ejteni az egyébként idegből egymáshoz préselt ajkain keresztül. Ha nagyon muszáj lenne valamivel párhuzamba vonnom, azt mondanám hogy leginkább egy kisgyermekre hasonlított ekkor. Egy kisgyermekre akiben bár ott rejlik a sírásra való hajlandóság, könnyei pedig már égetik is szemeinek belsőbbik oldalát, az egója ellenben éppenhogy igyekezne mindezt megakadályozni. Egyszerre kezdenek el testében dolgozni ezek a belső erők, a nagy viszálykodások közepette pedig megtörténik sokszor akár még a legrosszabb is. Az izmok megfeszülnek, a torok fájdalmas görcsbe rándul és olyan mintha egy jól megtermett borsónyi gombóc keletkezne hirtelenjében benne. Előfordulhat még esetenként erősebb szívdobogás is az arra hajlamosoknál, illetve az ezzel együtt járó pulzusszám növekedését sem szabadna teljes mértékben félvállról venni. Egészségkárosító hatása messze túlszárnyalja még talán a füves cigi okozta hatásokat is, bár..
Erről ha nem bánjátok most inkább nem kezdenék el nyilatkozni..
A lényeg az hogy úgy átvészelni egy egész életet hogy ezek a pánikrohamok ott leshetnek rád igazából bármelyik létező sarokból.. Jó táptalaja a lelki sérelmek teljeskörűbb kifejlődéséhez és az egyéb mentális visszamaradottságok kockázatának a megnövelésére is. Nincsen jó hatással továbbá még természetesen a pszichére sem, a lélek egészséges működéséről pedig aztán meg már ne is beszéljünk.
Mindent egybevetve ez egy baromira intenzív és egy baromira veszélyes állapot is egyben, melynek sokoldalú hatásköre mellett még az egyén lelki állapotára gyakorolt hatása is változékony lehet.
És én akkor valósággal azt hittem hogy álmodok vagy valami nagyon hasonló. Soha meg nem gondoltam volna hogy úgymond pont egy Blitz-félét fogok majd egyszer hasonló állapotban meglátni. Sőt, őszintén szólva még azzal sem voltam én előtte feltétlenül tisztában hogy ilyen állapot valójában is létezhet a filmek vetítővásznán kívűl máshol is.
- Hé, baszki jól vagy..?
Hangomat már szinte suttogássá formáltam ahogyan  a mellkasát megfigyelve sikeresen meg is állapíthattam: Légzése lassul, apránként normalizálódik.
Zihálása ellenben továbbra sem enyhült, sőt. A hideg futkos még a mai napig is a hátamona akárhányszor csak eszembejut összegömbölyödött alakja..
Lábait aztán lassan ismét elkezdte lejjebb engedni, jobb kezét pedig lassan Cambridge nyakára csúsztatta. Először el nem tudtam képzelni mit is akarhat az állattal csinálni, ám amikor megláttam a mozgásba lendülő kézfejet feltört belőlem a megkönnyebbülés.
Camnek a simogatás akármilyen erejétvesztett is lehetett, rengeteget jelentett. Még egy-kettő prüszkölés, és aztán már ismét szavainké lett a terep, lovaink elcsendesülve várták, vajon mi is következik majd pontosan ezután.
- Sajnálom haver.. - szavai a szokásosnál lassabban hagyták el a száját, olybát tűnt igyekszik kétszer is átgondolni mindazt melyet kiejteni készül - Semmi baj..
Szólnk akartam de aztán valahogy mégsem tettem. Talán mert úgy éreztem, nem jött még el az ideje. Éppencsak hogy túl volt szerencsétlen azon a viszonylag gyors lefolyású ámde annál erőteljesebb pánikrohamán, kezei úgy remegtek mint egy elvonókúrán lévő alkesznek, hagynom kellett neki időt arra hogy ismételten érzékelni kezdhesse saját maga környezetét - beleértve engem is.
Tudta ő jól hogy ott vagyok kicsivel mögötte - ehhez kétség sem fér - hiszen néhány másodperccel előtte én voltam az első akire hátrapillantott a válla felett. Csupán csak nem állt még arra készen lélekben hogy szavai bármelyikét is hozzám intézhesse anélkül hogy esetleg ismételten össszeomoljon. Nem tudom hogy mitől retteghetett így hisz én gyakorlatilag csak ugrattam őt egész idő alatt, valamint az ő reakciói sem tűntek olyannak amelyek esetlegesen gyanút ébreszthettek volna bennem arról hogy őt mondjuk mélyebben érintenék a tőlem érkező szurkálódások. Nem adta jelét annak egyszer sem hogy bármivel is megbántottam volna.
De hát akkor végülis mi volt most ez..? - tettem fel aztán saját magamnak a kérdést értetlenkedve.
Arra gondoltam hogy talán az egyel azelőtti megszólalásom üthetett a tervezettnél nagyobbat nála, amikoris ugye azt találtam mondani hogy az abszolút nem az én bajom hogy ő nem tud túl jól bánni a nőkkel. Vissza is szólt természetesen mint ahogy mindenki más is tenné, mélyen legbelül ellenben úgy látszik ennél sokkalta mélyebb folyamatok mentek közben végbe. Valami olyat indíthattam el szándékomon kívül mely aztán minden létező energiáját felemésztve kiakasztotta Blitznek az agyát, mely az ultramagas feszültségre reagálva egyszerűen csak besokallt és néhány pillanatra feladta a harcot. Hasonló folyamat lehetett mint ami a házak esetében szokott előfordulni hogyha valahol a rendszerben túlzottan is felgyülemlik az áramnak a feszültsége. Lecsapódik a fi relé, és kész, annyi. Egyfajta védekezőmechanizmusként az elme leállít minden olyan funkciót mely csak tovább terhelheti pillanatnyilag a testet. Ezért is lehetünk képesek ilyenkor akár teljes mértékben is elveszíteni magunk felett az önkontrollt mint olyat, ezért érezhetjük úgy hogy bármelyik másodpercben felrobbanhatunk és pillanatok alatt akár semmivé is lehetünk. A stressz és a félelmek. Sarokkövek, melyek hogyha egyszer érintkeznek és egybekelnek..
..akkor hát baj van.
Gyomrom az összeszűkülve tapadt a hasfalamhoz, úgy éreztem nem kell már sok, és ki is dobom azonnal a taccsot.
Ha nem szól hozzám fél percen belül én esküszöm rosszul leszek - agyaltam.
- Amy.
Kételkedtem saját magamban és kételkedtem a világban. Kételkedtem az őszinteségben és kételkedtem a hazugságokban. Biztosra vettem hogy a haragja énfelém felbecsülhetetlen lehet..
- Ne haragudj rám.. Kérlek! Én csak..
- Hé!
Ismételten elkezdtem érezni magamon szemeinek különös fényeit, így hát aggályok közt vergődve bár, de én is felnéztem vissza őrá. Karjai egy enyhén még rászkódtak, a rohamnak ereje már ellenben veszni látszott.
A vihar már elvonulóban volt. A kérdés már csak annyi volt hogy ugyan mit is hagyhatott maga után egészen pontosan..
- Nem a te hibád. Okés?
Hangja immáron újból normálisnak hatott, épp olyan fagyosnak és érzelemmentesnek mint amit Fizz maga is gyakorolt rajtam előszeretettel, ha éppen meg akart volna tudni rólam vagy velem kapcsolatban valamit. Az addigiakban legalábbis ez jellemezte őt a leginkább. És akkor Blitz is..
Tekintetéből lehetetlenség lett volna bármi értelmeset is kiolvasni, a poker arc az ő esetében is remekül működött. Ha nem lettem volna szemtanúja a lelkében kiújuló meglehetősen hangzatos földrengésnek még esetleg el is hittem volna hogy amúgy minden rendben van a faszikámmal.
De így nem. Így korántsem.
- Nagyon.. Sajnálom ezt a.. Baszki.. Szóval ezt az előbbit. Nem kellett volna hogy lássad..
Lesütötte a szemeit mire a gyomrom csak mégtovábbi zsugorodásba kezdett. Úgy éreztem menten el is ájulok és talán még a fejemet is beverem majd az esés közben..
- Én.. Szóval nem akartam..
- Elég.. - immáron rajtam volt a sor hogy végre kiborulhassak - Blitz nagyon kérlek hogy fejezd ezt most be..
Elnémulva nézett rám egy igencsak megdöbbent tekintettel.
- Tudod hogy megijesztettél? Te.. Mi a fene van veled basszus? Mi a fene volt ez??
Éreztem az ismételten ökölbe szoruló kezeimet, amiknek egyszerűen nem tudtam már tovább megálljt parancsolni. Körmeim a tenyerembe mélyedtek, csodálkoztam is hogy is nem serkent még ki egyetlen csepp vér sem a köztudottan hajszálvékony bőrömön keresztül..(Persze az is meglehet hogy csak a vörös festék miatt nem látszódott)
- E-Ez.. Ne haragudj Amy. Nem akartalak megijeszteni..
- Hát márpedig ez most összejött.
Csend következett. Ő sem tudta mit mondhatna és én sem voltam nagyon ura a fejemben kavarodó érzelmeknek.
- Egy barom állat vagyok. Tudom és.. Meg is értem de.. baszki ne csináld már ezt..
- Olyan egy eszement vagy..
- Nézd.. Én tudom de.. - elgondolkodott - de hát végülis ezért szerettél belém, nemde?
Elképedve néztem bele a reménykedő szempárba. Tudtam hogy kerüli a normál válaszadást, és azzal is tisztában voltam hogy egyszer majd még ki fogom én a rendes miérteket verni őbelőle. De nem akkor és nem úgy.
Kezeimbe temettem a fejemet. Képtelen voltam rá hogy tovább harcoljak. Első randihoz képest még igencsak keményen indítottunk és én erre baromira nem voltam lelkileg felkészülve..
- De. Valóban..
Elmosolyodott. És abban a mosolyban nem volt semmilyen erőltetett balfaszság. Az a mosoly őszintébb volt a felkelő nap fényénél is. Halovány mosoly volt, lelkemhez ellenben mégis működő kulcsként szolgált. A zár kattant, a fedél pedig felnyílt..
- Többet ne merészeljél velem ilyet művelni, megértetted?
-  Meg, drága hölgyem, természetesen.
- Te nőcsábász vadállat.. Az én vadállatom.. - mosolyodtam el végsősoron én is, majd odairányítva Oriont ismételten mellé kerülhettem - Csakis az enyém..
- Elkényeztetsz engem.. - húzta magához közelebb a kezeimet, és Jézus atya Szent József de jó érzés is volt ismételten az ujjaira kulcsolni az enyémeket. Éreztem a folyamatosan lüktető pulzusát és tudtam, egyszerűen csak tudtam hogy segítenem kell majd neki. Hogy magától mindezt aligha fogja tudni egymaga leküzdeni, a rohamok csak jöttek és seperc alatt maguk alá temették őt. És én ezt természetesen nem hagyhattam csak úgy annyiban.
- Jaj uram fia hát mi lesz most te veled? - néztem rá készen arra, hogy egy új szakaszt kezdhessek meg végre annyi szűkölködéssel teli év után az életemben. Egy új szakaszt, mely immáron már nem is csak az enyém lesz.. Hanem voltaképpen közös.
Csak én és csak ő.. Ketten mint két igazgyöngy a holdfényes éjszakában.. Fényünk messzire ragyog, megtéveszthetetlenül megvilágítva az összes többi mindenséget körülöttünk.. Gyöngyök melyeket a kagylójuk kitaszított önmagából, majd a víz végül a homokos partra sodorta ki lagymatag hullámjainak segítségével őket.
Túlélni.. Tervezni.. Végrehajtani..
A fejlődés az mely végsősoron viszi előre folyamatosan a világunkat, miért ne vethetnénk hát össze kettőnket az erejét egyetlen egybe?
Hisz mi győzni jöttünk, és győzni is fogunk..;)