A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Minden jó, ha a vége fáj..:)

- Esküszöm Blitz te rosszabb vagy mint bármelyik a játszótereken homokot zabáló 2 évesek közül!
És ez volt az a pont amikoris fordulni látszott az a bizonyos kocka. Magabiztossága sziklaként gördült tova a sötét végtelenbe ahogyan az addigiakban Mat nyakát szorongató keze megragadt a folyamat kellős közepén. Egyszerűen csak megállt, mintha az izmai a semmiből felmondták volna az igencsak intenzívnek mondható szolgálatot és ezzel együtt örök mozgásképtelenné is vált volna. (Mondjuk én tudtam mi teszi ezt vele..)
A bal válla felett tekintett rám hátra, és e cselekedete bizonyult aztán - mint az kiderült - számára a végső kegyelemdöfésnek. Matthew ugyanis az állapotához képest nézve maximálisan éber tudott maradni, ennek volt a következménye az hogy ennyire tűpontosra ki tudta azt mérni, mikor is kell az áldozati viselkedést teljességgel félredobni, önmagát pedig támadói pozícióba helyezni.
Elég volt egy szempillantás ahhoz hogy véghez vihesse mindazt melyet elméjében ő már feltehetőleg egy fél perccel előtte is sikeresen elkészített haditervként tarthatott számon. Még csak időt sem adott rá hogy Blitz az eszéhez kaphasson, kihasználva figyelmének teljes mivoltában történő elterelését ki is csavarta nyomban a nyaka köré fonódott kézfejet, majd aztán ezzel együtt a hozzá tartozó al-és felkart is. Blitz fájdalmas ordítással fordult ismét vissza, csak ezúttal egy kissé már meginogva. A fentmaradó egy öklével az első amit egyértelműen becélzott az Matthew haverunk arccsontozata volt, már emelte is volna azon kezét amikoris Mat amazt is sikeresen ártalmatlanította. Voltaképpen egy az egyben lesunyta a fejét, elérve ezzel azt hogy Blitzo drága a kamion kasznijába boxoljon bele karjának minden létező erejével. Hallottam kézfejének fájdalmas roppanását amiből már tudtam hogy itt bizony lesznek gondok.. Hogy eltört-e azt biztosra nem tudtam megmondani, ám amilyen hangokat csórikám kiadott közben magából az alapján simán gondolhatta volna azt is az ember hogy az abban lévő porcok és inak többé már nem lehetnek ugyanazok mint az öklöst megelőzőleg bármikor máskor.
- Remélem hogy.. megdöglesz a fájdalomtól..! - sziszege a fogai között Matthew, miközben a támadásképtelenné tett lovagomat a lehető legkecsesebben lökte le a földre.
Még a szemeim is könnybe lábadtak ahogy megláttam az alsó lépcsőfokokat keményen a hátába szúródni. Abban sem voltam egyértelműen biztos hogy a tarkóját nem érte ütődés, sikerült neki ugyanis pont olyan szarul esnie hogy semmire se láthassak jól rá abból a szögből ahogyan én éppen álltam. Esélye sem volt már megkapaszkodnia az alapvetően is sérült végtagjaival, kénytelen voltam tehát lépésről lépésre azt végignézni ahogyan háttal telibe a fokokra érkezve lassacskán lecsúszott az egésznek az aljára, majd fejjel az aszfalt felett éppenhogycsak megállva konstatálta hogy a körülöttünk lefékező járművek vezetői alighanem éppen a telefonjukkal rögzítik másodpercről másodpercre az egész peches eseménysorozatot. Mely rá nézve azon kívül hogy szégyen még a karrierjének sem tehetett túl jót, tekintve hogy a reklámkampánjaikban szinte mindben ott szerepelt a csapatának az arca, beleértve természetesen saját magát is, mint a reklámozott cégnek a vezetőjét. A vezetőjét aki éppen egy közúti verekedésnek esik keményen az áldozatául, megalázva ezzel 1001.-ére is saját magát és az általa hordozott értékrendet is egyaránt.
- Figyelmet akartál? - mire sikerült magamhoz térnem Mat már lent is termett énmellettem, a kínlódót nem szem elől tévesztve - Hát tessék! Ha adnak, fogadd is el..!
Majd már térdelt is le a földön fetrengő Blitz mellé. (akinek tán még volt annyi ereje hogy a lépcső aljától némileg el tudjon távolodni a hasán kúszva..), Szavai nyomatékosításának érdekében aztán neki is készült, hogy az előbbieknél egy jóvalta céltudatosabbat húzhasson be most több tíz, vagy akár százezer személy előtt - függött ez persze a felvételek nézettségétől. Simán megtehettem volna hogy a személyazonosságomat védelmezve visszakuporodok a takarást biztosító fülkébe az arcomat kezeimmel lehetőleg teljesen eltakarva, az igazságérzetem azonban nem igazán engedte ezt meg nekem. A világ minden pénzéért sem lett volna célom az hogy Blitzet teljes mértékben kimosdassam az általa gerjesztett foshalmazból, a pofonnal ugyanis nyilvánvaló hogy túllépett egy határt a moláris értékrendeket figyelembe véve. Azt ellenben már igenis sérelmeztem hogy Matthew az ésszerűséget sutba dobva az 'erőszakra erőszakkal' elvet választotta megoldásnak. A nyilvános megaláztatás tényéről meg aztán már nem is beszélve.
- Na mi az, tán nem tetszik? - eresztette ki hangját Matthew szánt szándékkal olyan formán hogy még a legtávolabb pöfékelő kocsiban is jól hallhassák - Hová lett a nagy pofa, mi? Mivé lett az az elképesztően nagy magabiztosság, huh?
És akkor tört el bennem végleg valami.. Valami, amiről még magam sem tudom hogy mi is lehetett pontosan vagy hogy mi célt is szolgálhatott a mindennapi létezésem és túlélésem folyamán, mindenesetre ez valami egészen más volt mint addig bármelyik másik életérzés melyhez szerencsém lehetett életemnek akármely szakaszán.
Egyszerre öntötte el tudatomat a harag izzó parazsa és a félelemnek egyik addig általam nem is igen ismert alfaja. Kiskori traumáim közül egynek lehet csak talán köze a közszerepléstől való beteges, ámde mára már teljes mértékben köddé vált rettegésemnek, melynek láncai olyankor is ott lógtak rajtam amikor semmi okom nem lett volna arra hogy félelmet érezzek.
Na és pontosan ezen láncokon kezdtek el ekkor először meglazulni az őket összetartó csavarok. Ütni akartam. Tombolni.. Mindazt melyet addig még csak elképzelés szintjén sem mertem volna idegen környezetben bevállalni..
Látva Blitzemnek a monoklis képén végigcsorduló könnycseppjeit olyan érzés volt mintha egy nálam legalább 2 fejjel magasabb díjbírkózó vágott volna teli erőből gyomorszájon. Tudtam hogy azoknak max csak a fele származhat a fizikai fájdalomból. Az összes többi lélekbeli hegeknek az újboli feltépődésével lehetett összeegyeztethető, na meg hát a katasztrófatúristaként viselkedő dögkeselyűk sem könnyítették meg való igaz a helyzetünket.
Nem agyaltam túl sokat a terveim felállításával, egész egyszerűen csak jól tarkóbavágtam a drágám felett terpeszkedő Mat-et. Hogy mi a dildó is üthetett bele az egyenlőre még kérdőjel, azóta sem sikerült még a miértjét olyan nagyon kitalálnunk, a legvalószínűbbnek azonban még most is az elfojtott agressziókat tudnám mondani. Hasonlóan Blitzhez, nála is kitörések formájában törhetett utat magának mindez, a különbség csak abban rejlik hogy míg Blitz esetében pontosan ismerem az ok-okozatok működési elvét, addig jóformán ő a mai napig is csak egy idegen a számomra..
A lényeg hogy az ütésre semmilyen szinten sem számított, így aztán hamar ki is esett a saját maga által elkészített és felvett ritmusából. Feje helyett Blitznek a vállát tudta csak eltalálni amire amaz habár újból felhördült, ezúttal már nem hagyta annyiban a nyíltan őellene irányuló cselekményáradatot. Továbbra is csillogtak a szemei, sőt, az egész haddelhad-ot befejezően is beletelt még néhány percbe míg ez az állapot rendeződni kezdett, de addig is amire még futotta azt mindet elkövette, csak hogy Mat-et a padlóra küldhesse.
Lefogadom hogy karjai még órákkal később is égtek valamilyen szinten a fájdalomtól, ennek ellenére ő mégis kibírta azt hogy egy pisszenést se halhassak, míg ő az értetlenkedő Matthewot egy határozott mozdulattal a saját hátára nem fektette. Na jó, talán inkább a 'lökte' lehetne ide az illeszkedő kifejezés, az eredmény azonban mindkét esetben egy és ugyanaz lehetne. Mat persze nyomban próbálta is volna visszanyerni irányítását az események fölött, Blitz azonban ezt kurvára nem hagyta neki. Kivárta hogy Mat már a lábaival kezdjen el nagy szemvedve kapálózni, majd amikor ez egy 10 másodpercnyi csökönyös vergődést követően be is következett, egy zavarba ejtően laza mozdulattal rá is térdelt a védtelenné váló mogyigyűjteményre..
🙃
Hát tesóm.. Azt bazdmeg hallani kellett volna.
Egy pillanatra még el is bizonytalanodtam a végsősoron közösnek nevezhető döntésünk helyességét illetően, ám amikor Blitz maga kapta el az össze - vissza ugráló tekintetemet tudtam hogy minden megérte. A sarokülést leváltotta térden való állásra, ezzel csak mégnagyobb kínokat okozva Mr. Bosszúálló Matthew számára. Ezzel ugyanis nagyságrendekkel növelte a Mat ágyékára helyeződő nyomás mennyiségét. Konkrétan - lehet mondani - fél térdével éppen kasztrációt vitt véghez egy az örökre a 20-as éveiben megragadt fiatalemberen. Vagy.. Fiatal bűnösön. Kinek hogy tetszik.
- Hát ez beteg bazdmeg.. - hallottam az egyik közelebbi tragacsból, melynek ablaka rögtön ezen megszólalásukat követően fel is húzódott, majd padlógázt adva a kocsinak nyomban el is tűntek a szemek elől. 3-4 autó állt ekkor már csak a környékünkön, az üvegek mögül egyedül csak a tefonok kameráinak volt egy annyi merszük hogy szégyentelen módon zoomoljanak bele még egy ilyen eset után is a megizzadt fejünkbe, háthogyha a végeredményt sikerülne ezzel valamilyen szinten méginkább feldobniuk..
De ekkor már ez nem számított. Semmi sem számított. Sem az életéért üvöltöző Matthew, sem pedig a mindent is túldimenzionáló kameraman-ek.
Haragudtam Blitzre, de ezt tudta ő anélkül is hogy hangot adtam volna a nemtetszésemnek. Tudta jól továbbá még azt is hogy mindezeket feltehetőleg még az este folyamán le is fogom rajta verni, de nem érdekelte. Egy kicsit bosszanthatta talán a nem várt rivaldafény, ez azonban egy feszült sóhajon kívül más formában nem igazán öltött testet.
Szemeztünk, de nem azért mert esetleg a felvételt készítők ezt várták volna el tőlünk. (komolyan, őket ki nem szarja le?) Egyszerűen csak jól esett fürdőzni valaki olyannak a tekibtetében aki pontosan ugyanannyira tökelütött idióta mint mi magunk..