A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Kiút a sötétből

- Ez az, komám! Toljad neki bazdmeg!
Nem viccelek gyerekek, prüszkölve nevettem fel. Én nem tudom hogy ez a fiú (mit fiú.. Egy valódi vadkan, egy vérlázítóan helyes és persze maximálisan önálló felnőtt férfidémon..🫠) pontosan milyen hatást is gyakorolhat énrám, de mondhat ő akármit, csinálhat akármit, engem biztos hogy rögtön azonnal áraszt is el az amazonas..🥴 Ez az egyetlen fix dolog az életemben. Ez az ami biztos hogy sohasem fog megváltozni..
A hot palik mèg haláluk pillanatában is hot palik maradnak..
- Nincs még elég baleset, kell hogy még te is ide gyere.. Hülye fasz..
És mindezt baszki azon a typic megmondó fennhangján.
- Jól van már mit idegeszkedsz? Ők odafent vannak, mi meg idelemt.
- Nem idegeskedtem - vont vállat hanyagul - Csak.. járattam kicsikét a hangomat. Nekem tudod cégvezetőként kell hogy megfelelően működjenek a hangszálaim.
- Aha szóval edzed is őket? Ch, nem egy nagy dolog.. Beszélni bárki tud!
- Hallgass te házsártos nőszemély! Mit tudsz te a valós főnöki létről huh?
- Egyébként egészen sokat. Többet mint te gondolnád..
- Na ehhez aztán kell pofa baszki..
- Ez nem pofa kérdése, ezek szilaj száraz tények. Lássál már túl egy kicsit a saját kis valóságodnak a határain és akkor talán te magad is megláthatod hogy vannak rajtad túlmenően is még más személyek..
- Ó igazán?? Mesélj már akkor, honnan neked ez az hatalmas nagy tudásod..?
- Említettem már, de a te agyadat ismerve inkább elismétlem mégegyszer. Emberként egy utcai bandának voltam az egyik tagja, rémlik?
- Azért ez most sértő volt.. Meg sem érdemelnéd valójában hogy édesemnek hívjalak..
- Te sem azt hogy én téged életemnek..
- Ezt kikérem magamnak!
- Miért is? Neked kijár nekem nem? Hogy van ez?
- Igen nekem kijár mert.. Én vagyok az aki a saját vállán vezeti a kócerájt és aki a legtöbb idejét és energiáját fektette bele ebbe a..
- Jól van jól van mostmár álljunk le. Kezded magad túlságosan is beleélni a főnöki szerepedbe..
- Hát ha egyszer felhúzol, te istenverése..? - szemeiben a harag akárcsak egy méreggel teli üvegcse melynek további sorsa csakis tőlem függhet.
Ügyelnem kellett hogy jól válasszak. Engem a mai napig is képes egyébként döbbenettel eltölteni hogy egy teljes mértékben ártatlannak induló piszkálódást is milyen szintekre tud adott helyzetekben eldramatizálni, született tehetség a feszültség keltésében az már egyszer biztos. Vigyázni kell hogy ki mikor és mit talál neki mondani mert szíve mint a márvány. Könnyen törik, nehezen forr.
Hogy a fenébe is nem maradt ő végül színpdon..
- Na jó mostmár higgadjál le.
Hosszasan bámult rám amit én készségesen álltam is. Szüksége volt a szabad döntéshozatalra, pillanatnyilag igencsak pikáns volt ugyanis a hangulata. Ilyenkor hagyni kell őt, hadd csinálja a dolgait magának. Ha ilyenkor szólsz be az dupla annyit ér ugyanis minthogyha normál idegállapotában állnál bele.
(Máskülönben meg egy született angyal.. Napfüggő hogy miképpen ébred fel éppen.)
Látása aztán hamar tisztulni is kezdett, már látott más egyebet is a "vita" hevében keletkezett "füstfelhő" mellett.
- Jobb már? - billentettem oldalirányosan el a fejemet hogy méginkább úgy érezhesse, figyelmemet rászentelem - Vagy mufurckodsz még ?
- Nem..
Ujjait feszülten fűzte össze maga előtt. Tanácstalannak látszott de nem igazán szerettem volna tovább baszogatatni. Maradtam tehát továbbra is a jól bevált kérdő tekintetemnél.
- Na ezt is jól megcsináltam most basszameg..
- Hé nyugi..! Ne izgasd föl magad m, semmi baj!
- Szívem nézz már rám! Egy idegbeteg fasz lettem már megint.. A héten már vagy ezredjére..
- Nem érdekel nem fogsz te visszamenni ahhoz a pszicho faszom nőcskédhez.
- Oda én mégegyszer be nem teszem a lábam magamtól se! Hagyjál vele..!
- Hasznos amikről beszélni akart volna de.. Jobb ha rám támaszkodsz az elmondásaid alapján.
Mindegy volt hogy mivel, viszont célom volt őt valamiféleképpen nevetésre ösztökélni.
- Legalább nem kell többet azokat a lelókadt, vén csöcsöket bámulnom állandóan.. Nem nyomja már a képembe többet..
- Az jó hír mert én sem fogom.
- Mi..?
- Csak gondoltam szólok.
- Édesem..
- Ne esdekeljél! Az előbb még üvöltöztél velem most meg már egyből a csecs kéne? Ehj..
Szemei akaratlanul is az emlegetett testrészemre szegeződtek, amivel én azonban mit sem törődve megpróbálkoztam két lábra állni. És habár éreztem a bokámat - jobban is mint addig bármikor az este folyamán -, az egyensúlyvesztés korántsem okozott bennem akkora kárt mint amennyire ti azt remélhettétek. (Akartátok volna, mi? Megnéztétek volna hogy az uram egészen a lovardáig kezeiben cipel, ugye? Én is:) )
Meg is indultam én nagy léptekkel a remélt jó irányba mire ő már trappolt is utánam. Abban a szent minutumban hogy észelelni vélte a fizikai értelemben történő távolodásomat már szedte is a maga kis sátorfáját.
- Várjál már meg babe..!
- Akkor haladjál! De tempósan, ha kérhetem..!
Kebleim kellemes ringatózásából tudtam csak egyedül megállapítani hogy nem egy álom mindaz ami engem akkor ott körülvett. (Hogy minek köszönhetitek ezt a rengetegsok női mellel kapcsolatos mondatot? Segítek. A neve egy írtó kecses B-vel kezdődik..😁)
Ott voltam én az izombajos lábaimmal, ott volt, az éhező ifjú, avagy csak a saját magam lelki társa..
És ha már éhező.
- Nem bírok jobban! Kinyír az éhség!
-  Egy cseppet túljátszod, nem gondolod?
- Nem!
Naná hogy nem..😌
- Sejtettem..
- Hát és te? Tán félig fényevő vagy?
- Neem, én szivárvány zabáló lettem képzeld..
- Akkor anovexia?
- Azt úgy mondják hogy anorexia, gyagyás..
- Akkor az..! Mit számít egyébként meg hogy hogy mondom? Gyagyás..
Az utolsó szóhoz még külön hangsávot is változtatott, hihetetlen a pali..😂
- Nem mindegy mert baszki tanuljunk már meg normálisan kommunikálni ha már egyszer felnőttkorúak vagyunk.
- Mutasd!
- Tessék?
- Mutasd! A dugi kajád!
- Nálam nincs semmiféle dugi kaja - nevettem el magam elmém utolsó vészmegoldásaként - Én nem szorulok ilyesféle kényszermegoldásokhoz. Én nem szenvedek étkezési zavarokban..
Lehet hogy durva volt, lehet hogy sértő volt de kifejezetten élveztem a helyzetet.
- Baby ne szivass már, fixen kell hogy legyen nálad valami.. Hogy lehet az hogy nem vagy éhes?
- Úgy hogy baszki nem vagyok! A fánkokra sem lett volna feltétlenül szükségem mert ettem mielőtt még értem jöttél volna! Tudod mielőtt a csodafurgonoddal bele nem költöztél volna gondolatbeli meséimnel a világába mint egy elfuserált cukrosbácsi.
- Olyan baszottul humoros vagy ma..
- Most miért hát nem így történt?
Válasz helyett csak egy erőtlen sóhaj érkezett mely épp ugyanannyira volt szívsajdító mint szívmelengető.
- Akkor meg miért nem hoztál magaddal semmit otthonról..?
- Jó hát még essél is nekem akkor ha bírod szuflával.. - elmosolyodtam - bár ezek után kételkednék ebben..
- Édesem..
- Mondjad.
- Kezdesz igazán kiállhatatlan lenni..
Beszívott ajkakkal haladtam néma csendben tovább, reménykedve benne hogy nem gyengülök el teljesen és kibírom a továbbiakat kacagás nélkül. Végtére is már ott volt közvetlenül előtt..
Várjunk.
Igen! Ott volt, valóban ott volt! 🙏
Az a szájbatekert domb amiért annyit meneteltünk.. Végre ott magasodott tőlünk 200 méternyire közvetlenül előttünk!
- Egyébként meg nem is otthon kajáltam. És ott a dombod..
Blitz drágám csak ekkorra jutott el oda hogy előre is fordítsa azt az okos kis fejecskéjét.
- Látod én megmondtam. Ilyenből viszonylag sok található ezen a vidéken, lankás-dombos tájak. Ez az egyik fő indokom arra hogy nem voltam hajlandó tágítani kiskoromban sem ettől a gyűrűtől. A civilizáción kívül eső területek ugyanis csodaszépek tudnak lenni..
- Miért érzem azt hogy a tereplovaglás az életednek egy jelentős részét képezte még korábban?
- Vág az eszed.. Na csak holnap is eképpen viseltesd majd odabent magadat..!
- Majd meglátjuk ki kel hamarabb és ki később.. Tudtommal ma éjjelre magának teljesen más, a munkánkkal teljességgel összeegyeztethetetlen tervei voltak. Vagy netalán tévednék, főnök úr?
Kezeimet a derekán végigvezetve elértem egészen a csípőig ahol aztán meg is álltam. Éreztem a gyorsuló légzését. A kilégzését az arcomon..
Párás, meleg.. Mégis üdítő..
- Odáig már bizony nincsen olyan sok idő hátra apuci..
Izmai megfeszültek majd azonnal el is ernyedtek. Teste tüzelt ahol csak hozzáértem és nem szólt egy szót sem.
Bámultam a szürke félhomályt mely tekintetét teljességgel felemésztette. Lehettem volna bizonytalan de annak mi értelme lett volna?
Nem számított a jövő, abogyan a múlt sem.
Élj mindig a jelenben, használd ki a pillanatokat. Tárd ki a szíved és szeresd azt aki a leginkább megérdemli.. Tárd ki a lelked és oszd meg mindazokkal a benne rejlő bölcsességeket akiket a leginkább méltónak találsz rá.