A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

„Én pedig tovább szeretlek.."

- Hát te nem vagy komplett..
- Mm..! Gyre máh..
- Köpd már ki azt a szart és menjünk tovább! Biztosan lesz valahol valamilyen levezető, kell hogy legyen!
- Nncsn!
- Mi van?
- Mndm nncs!
- Nincs? Mi az hogy nincs mindenhol szokott lenni!
- Mh..
- Ne legyél már gyerek baszki szedjed ki a szádból azt a telefont és beszéljél normálisan!
Szemeit megforgatva kapta ki az eszközt pofikájából, melynek a végéről jóformán csöpögött a nyál. Furcsamód éreztem egyfajta viszolygást a dologgal kapcsolatban, pedig ti tudjátok a legjobban hogy milyen is vagyok ha Blitzről van szó. Legyen az a teste vagy a nyála, édesmindegy mert mindenéért oda vagyok. Más kérdés azonban hogy miként hat rám az ha említett testnedv a számon helyezkedik éppen el vagy egy világító okostelefonon mellyel ha rosszul forgatják még a másiknak a szemgolyóját is sikerülhet talán ropogósra kisütni. Így jártam jómagam is, amint kikerült a fogai közül a hátlapja már egyből fordult is felém, minthacsak kötelező lett volna. A hirtelen fényhatásra reagálva szemeim egyből könnybe is lábadtak, ki sem láttam szinte az induló könnyzuhatagtól de már ordítottam hogy kapcsolja le.
- Áh bazdmeg..!
Valami halk puffanásfélét hallottam melyről gyanítottam hogy bizonyára a mobilphone lehetett.
- Gec..
- A rohadt mocskos.. - kivörösödött szemeimet dörgölve fordultam el a vele ellentétes irányba - kurva eget..
- Szívem! -  éreztem kezeit a vállaimon, de nem fordultam meg - Várjál, leesett ez a szar..
Hallottam a csizmája alatt megcsikorduló kavicsokat ahogyan felkapva telefonját gyorsan leszedte róla azt a fost.
Olybát tűnt az élet nem igazán elégedhetett meg szimplán csak ennyivel, szemeim mellé ugyanis ekkor még az orrom is rákezdte. Úgy fojt egybe taknyom nyálam mint egy náthás kiskölyöknek az óvodai szünetet követő legelső napon.
- Megvagy babe?
- Azon túlmenően hogy a szemeim éppen most készülnek kiesni a saját gödreikből egészen jól, igen..
Hallottam ahogyan felszisszent. Tényleg nem állt szándékában engem bántani, ezzel tisztában voltam akkor is, csak tudjátok.. Olyan mint egy 5-6 éves kiskölyök és sokszor nem csak az alapfelfogását illetően. Néha a tettein is meglátszódik ez mint ahogyan az alábbi eset is mutatja..
- Francba..
Azzal hogy kezeit a jobb kézfejemre helyezte csak méginkább ráerősített a belsőmet terrorizáló gondolataimra. Ujjain ugyanis néhol mintha nyálat véltem volna megérezni, amit az ember rosszabbik esetekben is csak a bölcsis és vagy óvodás kiskölyköknél szokott ekkora intenzitással megtapasztalni. Szóval Blitz..
..
Baszott helyes vagy és baszott szexy.. De közben egy elbaszott kisgyermek is ami meg már annyira nem menci.
Úristen ezt az utolsót ténylegesen leírtam..? 🤦‍♀️
Halkat sóhajtva vártam hogy mit is reagál majd végül minderre. Hallottam ahogyan a nadrágját kezdi el babrálni. Zsebrevágta a telefont hogy aztán megüresedett kezeivel feljebb rángathassa magán az addigra már minimum seggközepig lecsúszott farmergatyát.
Nem mozdítottam el a fejemet. Bár szívesen vettem volna ha rápillanthatok arra a kibaszott feszes fenékre de.. Helyzetem ezt éppen akkor nem tette számomra lehetővé. És ezzel együtt kellett hogy éljek. Igencsak aberrált jellemre vall hogy még ilyen helyzetekben is ilyesmikre spekulálok, de egyszerűen nem tudok ez ellen mit tenni. Túlságosan is tökéletes a test amibe szerencsétlen lelke beleszületett, nem hagyhattam hát veszni ezt a fajta természetes szépséget. Ha nem tette meg más senki, hát jöttem én hogy bepótolhassam a mulasztottakat. Majd én gondolok rá, akkor is amikor másoknak már eszükbe sem jutna.. Trónoljon a wécén vagy élvezzem éppen belém, lényegtelen. A fő hogy ő járhasson a fejemben - filóztam én akkor - Csak ő és senki más.
(Ez az eszmefuttatás a későbbiekben majd még egyébként fontos lesz.)
Kemény megrázkódtatásként ért a felismerés hogy ezúttal nem tervezett be semmiféle meglepetés csókot, se nyelveset sem pedig sima egyszerű szájrapuszit. De még csak a hajamba se puszilt bele amikor hátulról engem átölelt.
A testi érintkezéssel gond nem volt, azt élveztem, egyedül csak a nyelvét hiányoltam testemnek azon üregéből melyet alapvetően napi rendszerességgel is használunk testünk életbentartásához.
- Sajnálom baba.. - arcát a jobb oldali lapockámba fúrta, ki is vert a víz teljesen ahogyan megéreztem forró lehelletét lecsapódni a hátamon - Nem volt szándékos.
Furcsa, akárhányszor csak vigasztalni próbálna vagy bármi hasonló, hangszíne elmélyül, és olyanná válik mint egy mély álmából felkeltett medvének a morgása. Kellemes a fülnek, borzongató a gyomornak.
- Miért nem mehetünk csak simán tovább..?
- Mert ezeken az utakon.. Nem igazán szoktak lenni olyan lehajtók mint amilyenre te gondolsz.
- Akkor mégis miként juthatnak le a pályáról a kocsisok?
Elmerengett.
- Na jó, rendben. Győztél. Vannak lehajtók. Viszont kibaszott ritkán és nem mellesleg rohadt szűkek. Alig fér el egymás mellett két kisebb kocsi. Borzasztóan ki kell centizni ha nem akarsz frontálisan nekibaszódni a másiknak.
- Ahj.. És milyen messze van innen a következő ?
- Azt nem tudom de.. Nem igazán van most kedvem felfedezőset játszani. Ha nem gond..
- Viccelsz? A lábaim tőből fognak leszakadni hamarosan ha nem pihenhetek meg végte valahol..
- Nekem a derekam ilyen.. Úgy érzem időnként ketté is tudna hasadni..
Nem kerülgethettük azonban már tovább a forró kását. Sóhajtva mértem föl a betonszerkezet alatt végighúzódó kiemelkedést, oldalain sziklák verték nyálukat, közöttük pedig gazok emelkedtek ki nagy kecsesen a földnek szűkebb repedéseiből.
Ha odafigyel és jó helyre pakolgatja lábait az ember lánya akkor még tud egészen vállalható is lenni egy-egy ilyen apró kis dimbi-dombi. Egyetlen probléma adódott csak csupán: A sötétséget eltűntetni nem nagyon voltunk képesek, sőt, az idő előrehaladtával ahogyan meneteltünk belefele az éjszakába még talán rosszabbodott is. Hiába marad meg éjszaka az égnek a színe, ha a földfelszín közelében elviselhetetlenné válik az ilyenkor kialakuló mocskos félhomály.
- Na és akkor most másszunk..
- Blitz.. Alig látunk valamit is.. Kurvára el fogunk itt esni..
- Mondd cica.. Ti lányok mind ilyen beszariak vagytok..?
- Hogy milyenek..?
- Beszariak. Nem mertek élni, féltek még a saját árnyékotoktól is. Még hogy elesni.. Ugyan kérlek..
- A betojiság és az elővigyázatosság két külön fogalom.. De nem mennék most ebbe bele mélyebben ha nem bánod..
- Félősek vagytok és kész..
- Hát ezt nem hiszem el..
- Na de majd én teszek róla hogy te ne legyél az!
Megindult előttem mire kénytelen voltam a nyomába szegődni. Nem láttam a lábam elé normálisan ezért nem is igen mertem letérni az útról amin ő haladt.
- Bízz bennem! Jó lesz..!
- De nem ilyen cipőben.
- Kérte bárki is hogy bálkirálynőként gyere el otthonról? Nem.
- Neked akartam tetszeni, seggarc..
- Ehj de durcás lett itt valaki hirtelen.
- Én nem durcázok csak veled ellentétben én használom is az eszemet. Tudod az alapvetően gondolkodásra van és nem arra hogy csak lebegjen ott egyhelyben a koponyádon belül. Tudom neked nem az erősséged de próbáld meg ezt légyszi megérteni és tudatosítani magadban!
- Ha visszamaradott lennék szerinted hogy lehettem volna képes egy saját céget működésre bírni..?
- Na álljon meg a menet én egy szóval sem állítottam azt hogy te bármiben is visszamaradott lennél. Annyit mondtam csak hogy nem használod azt amit alapvetően te is birtokolsz mindenki máshoz hasonlóan. Nem gondolkodsz életem. Nem gondolkodsz.
- Aham tehát visszamaradott vagyok. Jól van..
- De te.. Hát te kajak hülye vagy. Már meg ne haragudj, szeretlek meg minden de ez baszki..
- Szóval mostmár te is belátod - húzta fel pökhendien az orrát, a hangja viszont ezzel ellentétben mosolygott - Na sebaj..
Szóhoz sem tudtam jutni a nyilvánvaló ferdítés hallatán.
- Én így is elfogadlak. Csak hogy lásd hogy nem én vagyok itt a legfőbb rohadék. Én itt csak áldozat vagyok..
- Ó hogyne..
- Ez olyan kibaszott romcsi, nemde édesem..? Te bántasz, én pedig tovább szeretlek..
- Honnan szedsz te ilyen szavakat ?
- Mikor honnan.
- Értem..
- Tán probléma..?
- Nem nem, te csak magadra figyeljél oda mert ha le mered taposni akármelyik ujjamat is esküszöm hogy leszedlek onnan..!
Más lehetőség híján a kiálló köveknek a szélébe igyekeztünk volna újra meg újra megkapaszkodni, aztán ez hol összejött, hol pedig nem és olyankor általában jött is le bőr a tenyerünkről rendesen. Olyanok voltunk már mint két betegagyú kígyó bazdmeg. Sziszegtünk össze-vissza, és a legelső fémrúd is még legalább 5, ha nem 6-7 méterre lehetett akkor tőlünk..