A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Felszín alatti berkekben

Szerettem volna egy - két kedvesebb szót hozzávágni ahhoz az istenverte bolond fejéhez hogy mijét és mennyire is kéne ahhoz jobban szednie, vagy méginkább kapkodnia hogy mihamarabb keveredhessünk már csak egyáltalán lakott területnek a közelébe is, Matthew felőrlött idegei azonban sok ezerszeresen is képes voltak már az akkori legyepált mentális állapotomnak hála a minden téren olyan nagyszerű személyemet lekörözni.
- Értem szóval ti valóban itt akartok maradni. Rendben tehát semmi akadálya, kajára azonban a műszak végéig még csak hírből se nagyon számítsatok..!
- Itt ne merjél hagyni bazdmeg..! Itt döglök meg! - fordult erre bezzeg már maga Blitz is közvetlenül utána, mire önkéntelenül is sikerült magamat a hangtalan nevetésnek álszent módon aljas salakjába belevonszolnom.
- Hát hogyha arra nincsen eszed hogy legalább dekódolni képes legyél mindazt amit a másik már hatmilliomodjára elismételve pofázik el neked akkor barátom kurvára meg is érdemled. A barátnőd az egyetlen akit csak sajnálni vagyok képes az élettelen fajtád mellett..
- Mi az hogy sajnálni? Baszki! Őt egyedül csak én sajnálhatom, fogod? Szerezz magadnak másvalakit aki képes lehet az irányításmániádat ép ésszel elviselni! - erővel kapta el ugyan a kezemet, a meglepetés ereje azonban ezerszer nagyobbat ütött annál mint amit a hirtelen indulatból kiváltódó cselekvés csak okozni tudott - Gyere babe! Tűzzünk innen mostmár tényleg!
Hogy mi is tarthatott neki pontosan ennyi időbe azon hogy felfoghasson egy olyan mértékben egyszerű utasítást minthogy kövessük együtt Matthew-t a kocsijáig hogy aztán ő a saját bánatára visszafurikázzon bennünket a magukat addigra már minden sejtésem szerint rég halálra mardosó Travisékhez ? Hogy nem a kiemelkedően magas intelligenciaszintje lehetett a ludas az egyszer biztos. Egyem is a drága szívét soha nem az eszéért lehetett őt teljes hévvel dobogó szívből szeretni. Rendben, némi használatra alkalmas gógyit azért kellett hogy birtokoljon ahhoz hogy egyáltalán alkalmas lehessen egy rendes önálló lábakon megálló cégnek a normális keretek között zajló üzemeltetésére - ámbár a tudat hogy valójában még ez sem jöhetett neki össze minden területen felemésztette az alapvetően gondoskodásra kinevelődött lelkemet -, de azért azt meg kell tudni látni hogy Blitz sohasem volt, és nem is lesz azok közé a zsenialitásaikról közismert agytrösztök közé való akik már ha csak simán smaciznak valakivel is terjesztik tova a midőn híres igéiket a nyálelválasztási rendszerüknek köszönhetően, dehát ez ugyebár egy bizonyos részről nyilván genetikafüggő is, már ha nem teljes egészében. Amellett hogy pasiból van a drága lelkem pluszba rádob tehát az egészre még 4-5 vaslapáttal a tény is hogy az agya az valahogy.. nem igazán kíván az alkalomról alkalomra kiújuló esetekkel általánosságban együtt rezonálni. Habár szerintem ponthogy őneki lehet a legkevésbé fogalma ezekről a dolgokról. Ő mindezekből tulajdonképpen egyebet sem érzékel csakis az irányomból megkapott millió sok "lebaszást". Ó most miért nem ezt csináltad, ó dehát azt amúgy kellett volna, de közben meg nézzed már, amaz sem egészen úgy sült el mint ahogy az a nagy könyv szerint ugyebár még meg is lehetett volna írva. Baromi szar hasonlat ez tudom jól, de esküszöm néha olyan mint egy rossz berögződésekkel küszködő ebadta eb.
Kiindulva a kettőnk között szemmel látható módon is mindenkinek feltűnő különbségből pedig - lásd azt hogy míg én női egyeddé, ő bizonyítottan is pasivá nőtte ki magát még annak idején a magzatok számára alapjáraton is nagyfokú védelmet jelentő hasfalnak a takarásában - magától értetődött hogy bizony ha nem is feltétlenül már azonnal, de egy viszonylagosan belátható időn belül el is kezdhetnek majd kicsapódni a friss üde, még épphogycsak bimbózó kapcsolatunk üvegfalaira az alapvető nembéli különbségekből adódó hozzáállásbéli különbségek. Ez pedig értelemszerűen leginkább a megoldandó élethelyzetekhez való viszonyuláson és az azokhoz hozzákapcsolt felmerülő megoldási módok tartalmi értékén lehet képes a leginkább meglátszani. Életszerű példaként most tökéletesen helytállhatnak tegyük föl az akkortájt felhalmozódó számláink is. Nem tagadom hogy Blitz nem idegeskedhetett miattuk egyetlen egy árva percet sem, mert ez így ebben a formában kurvára de nem lenne igaz, összességében megnézve azonban én még mindig százszorta többet törhettem a fejemet lehetséges megoldásokon mint amennyiszer ő tehette azt végül. Mondom ezt persze azok alapján amikről tudhatok. Amiről pedig nincsen esetleg tudomásom mert mondjuk a fiatalúr éppen a ferdítést választotta az igazmondás lehetősége helyett - utólagos állításai szerint mondjuk épphogy az én leki nyugalmam végett -, azt nyilván nem tudom belevetni ezesetben a számításomba. A tudatomnal nyilván felfogom hogy a cudar mindenét ismerve inkább lehetett ez a jellemzőbb mint a beszéljük meg szépen úgy mint egy pár egymás között a nyűgjeinket eshetőség, de azért él még bennem valahol a remény hogy szánt meg azért engem néhányszor annyira hogy beavasson elméjének az ilyesmikkel foglalatoskodó apróbb, de annál harsányabban robotoló területeinek folyamataiba is. (Mármint azzal nyilván tisztában vagyok hogy voltak ilyen alkalmak, csak abban nem lehetek 100%-ig biztos hogy mikor is lehettek a 'hogy érzed magad' kérdésemre adott válaszai őszinték és mikor nem teljesen)
Azok az alkalmak melyekkel én áltam neki tehát az iménti számításaimon belül dolgozni azok nyilván csak azok a különlegesebbnek számító pillanatokból tevődnek össze melyekben már Blitz maga sem nagyon győzött a belsejét nagy erőkkel feszélyező bánataival bírni, amikoris helyzettől és helyszíntől teljes mértékben függetlenül engem karon vagy éppen vállon ragadva kiadott egyszeriben magából mindent hogy a belső egyensúlyát ismételten megteremtve könnyíthessen a belső mivoltán, a legbelsőbbik gyermeki énjén.
Na de olyankor aztán jött is minden válogatás nékül. Amikor már nem is hogy cseppekkel telítődött túl az a bizonyos pohár hanem már rendesen lityikkel.. Na olyankor volt elég már csak az is ha valaki mondjuk egy picivel csúnyábban nézett rá a "kelleténél". Egyből ki is fakadt, akárcsak a domb oldalában kipattanó tiszta vízű forrás.
Na de ezekért a momentumokért várni is kellett biza öcsém. Blitz ugyanis hihetetlenül sokat volt képes egyhuzamban lenyelni ha az őt hegyről halomról érő pofonokat vesszük alapul. Kurva sokmindennek kellett ahhoz egyszerre és egyidőben összejönni hogy ő - akárcsak egy darabnyi száraz hurkapálcika - egyszerűen csak összeroppanjon a lényére sziklaként nehezedő súlyok alatt. Ebből kifolyólag pedig már most sem vagyok teljesen biztos az imént tett még igencsak nagyképűen közbevágott megjegyzésem hitelességében. Valójában pont hogy ő lehetett az aki 0-24 ben rághatta magát ezeken a mondhatni soha teljesen meg nem emészthető témaáradatokon. Csak éppen fizikálisan nem óhajtott róluk olyan nagyon sűrűn eszmecserékrt folytatni. Velem ellentétben ő szerette ezen bosszúságait minél inkább csak a saját maga által nyitható és zárható várfalak mögé rejteni. Az én érkezésem egy új fejezetet nyitott meg az ő életében, ez azonban nem jelenthette azt feltétlenül hogy a múltban rekedt dolgokat - mintha kb. meg sem történtek volna - olyan hű de könnyűszerrel magukra is lehetett volna hagyni a köréjük magasodó távolodásra ösztökélő erővel is bíró ködfátylak között. Sőt mitöbb minderről épphogy ők maguk gondoskodtak. Az élet nem hagyott Blitznek sokszor egy percnyi nyugodalmat sem. Valahol valamilyen formákban folyton folyvást ott kellett hogy bújdosson a múltnak valamely közel s távol is rothadó szeglete. Mintha az élet maga lett volna az a minden lében kanál zaklató aki a régmúltat soha nem feledve szemelte ki magának teljesen egyedüliként őt, teljesen az idők végezetéig és nevetett volna rajta és a továbblépésre adott szerencsétlen próbálkozásain undorítóan teli torokból. Az élet volt az aki gúnyt űzött a múlt homályán egyre és egyre tovább gyűrűző életéből a saját maga lelketlen szórakoztatására.
Blitz rettegett attól hogy magát bármikor bármilyen területen is sebezhetőnek mutassa, ezért aztán a valódi kivoltát egy gödörbe elásva tartotta vissza attól hogy a külvilágra kijutva tovább ronthassa bárki háza táján is a levegőt. Helyette lépett életbe a nagyvilág által is közismert egomán pöcsfej, akit azonban megingatni még a felvett egocentrikusság mellett is rohadt könnyen meglehetett. A feltétlen reflexként kialakuló középerős nárcizmusát pedig még csak meg sem említettük itt most ebben a jelenlegi körben.
Rettegett a csalódástól, rettegett az esélyektől. Az hogy mert énrám olyan szemekkel nézni és ezzel egyidejűleg egy újabb bizonytalansági faktort jelentő kapcsolatba belefogni az sem egészen a személyemnek lehetett köszönhető. Bármennyire is szerette volna velem a belső önzőbbik énem lépten-nyomon időt és energiát nem spórolva elhitetni hogy én lehettem a valódi áttörés, hogy én mint egyfajta faltörő kos robbanhattam be egyszeriben Blitzemnek az életébe hogy aztán mint egyfajta hősies megmentő kapjak az utolsó pillanatok egyikében a reményvesztettségtől és aktív öngyalázattól bemocskolódott kezei után. A miérteket egy olyan személlyel kell magyarázni akinek a létezéséről akkoriban jóformán még csak nem is tudtam. Valaki, akinek jóformán gyökereiben sikerült Blitzet megváltoztatnia. Valaki, akitől habár Blitznek aztán végül mégiscsak sikeredett az akartnál messzebbre sodródnia, még ennek ellenére is volt alkalma valami olyat adni neki amit aztán később zsebretéve szembe merhetett nézni olyanformán önmagával hogy rájöhessen: Egyedül nem lehet képes ezt az egészet a végéig idelent túlélni. Tudta hogy a múltja nem fogja ezt hagyni, és azt is tudta hogy a teste sem fogja túlzottan sokáig húzni hogyha nem próbál meg valamit utolsó mentsvár gyanánt még valami hipergyors megoldással összehozni.
És ilyenformán juthatunk el a történetszál mentén bandukolva énhozzám. Az érkezésemhez. Mindennek a kezdetéhez, a történésláncolatoknak a kezdeti magjához.
Nem én voltam az alapvető faltörőkos, ez tény. Ellenben segítőkezet nyújtani már igenis az én feladatommá vált. A kezdőlöket megadójához már majd csak jóvalta később lehetett szerencsém, akkor és ott az időknek egykori "hajdanán" még csak arra lehettem képes hogy beláthassam: Ennek a valós segítségre lehet szüksége vagy különben kész, koporsószög és vége. Olyan szinten volt mindenében szétcsúszva hogy nekem már úgy kellett őt az "új időszámítás" szerint rendesen a betonrögökről összekaparni. Eleinte furcsállottam azt a mértékű felszabadultságot amit az én közvetlen közelemben kezdett el mondhatni egyik pilllanatról a másikra tanúsítani, és bele is telt némi kis időbe mire megtanultam legfőképpen én kezelni ezt a dolgot, kezelni őt magát, Blitzet mint személyt, akkor azonban azokban a múlandó percekben rá kellett eszméljek hogy basszameg. A fiú kivette rám a hálóit még akkor is ha ez nekem esetlegesen nem is igen lett volna eredetileg célom azzal hogy beteszem a lábamat az I.M.P küszöbének belsőbbik felére. Kivetette, én pedig mind a kettő szabad kezemmel a hálóba akaszkodtam. Hagytam hogy a hálón keresztül kétségek között vergődve, ugyanakkor hatalmas nagy elköteleződési vágytól túlfűtve magához rángasson, jóformán már cibáljon majd végül lényének utolsó erejével végérvényesen is magához láncoljon egyetlen bizonytalan ölelés berkein belül.
Szüksége volt rám, és énnekem is őrá. Méghogyha ezt első körben nem is kívántam volna olyan nagy szívvel ott bent mélyen magamnak visszaigazolni akkor is. Az érzelmek csak úgy jöttek, varázspöccintésre jelentek meg és úgy is hatoltak be a tudatomnak legmélyére. Lenéztem a karomat szorongató ujjaira ahogyan a csuklómra kulcsolódva maga után rántott. Én csak tehetetlenül pakolgattam a lábaimat egymás után felváltva anélkül hogy bármi érdemlegeset is lett volna még esetlegesen kapacitásom a köznéven agynak nevezett szövetcsoportosulásomon keresztül végigfuttatni. Éreztem az arcomra szökő pírnek a jellegzetes égető érzését mely lassanként megtöltve a szemgödreimet el is kezdte átvenni a teljesfokú irányítást e igencsak létfontosságú tulajdonságokkal bíró testrészem felett. Ahogyan az első 2-3 lépés megtétele után még egyszer rám emelte tekinteteit. Ahogy a fejét vissza felém fordítva tudatosan is nekem üzenve elmosolyodott..
Szemei nyugodtak voltak és őszinték. Ám még
ennek ellenére is érezni véltem a benne hirtelen újfent erőre kapó izgalomnak azt a jellegzetesen édeskés előrengését.