A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Igazság a valóról

A némaságban eltöltött percek valami eszméletlenül fenomenálisra sikeredtek. Na nem minthogyha egyike lennék bármelyik olyan alávaló szajhákból összegyülekeztetett csoportnak is ahol a pali mint "egyszeri tárgy" csak egyfajta megszerzendő trófeának számít, egy kipipálható 'achievement'-nek, álljon mindez a lehető legtávolabb tőlem, de azért hogyha már önszántatokból, vagy ha úgy jobban tetszik sajátos akaratotokból vállalkoztatok az életemnek a 'múlt' szinterén lejátszódott eseményeinek a nyomonkövetésére és mindezzel együtt természetesen mindezen eseményeknek a magatokban történő kielemzésére elvárható az felétek hogy pontosan és nagyon jól tudjátok hogy Blitz mellett az életem szó szerint sohasem fordulhat át végtelenül unalmasba. És nem csak amolyan szószátyár módon kimondva. Blitz felturbózott extroveltáltsága habár részben a múltjából, részben pedig a saját önös személyiségéből ered, ezen tényeknek az ismerete aligha számíthat bármit is ha egyszer röviden tömören megfogalmazva akkor sem képes a bagólesőjét befogni amikor arra már ténylegesen is szükség lehetne. És ha valakit esetleg éppen olyanformán ér egy őféle "szavakból font" pszichikai töltet hogy annak előtte nem lett esetlegesen bárki által felkészítve Blitz viselkedési formuláinak a jellegzetes ismérveire és az azok által kifejtett elmebeli hatások következményeire bizony fokozott könnyedséggel válhat belőle hasonló típúsú áldozat mint amilyenné Matthew is vált azoktól a percektől elkezdve hogy engedélyt adott a lábai számára hogy azok a fékre taposva szükséges lassulást eredményezhessenek az általa vezetett kamionnak a mindaddig egyenletes tempóban történő mozgásában. Amikoris összeszoppolt minket, a két alulmaradt balekot gondolván hogy ezek biztos jó nagy fosba születhettek hogy az addigiakban még egyetlen tudathasadásos idióta sem döngölte őket az egyre csak gyorsulni kívánó járműjével telibe az aszfalt sötét repedéseibe bele. Egyébiránt szó se róla, ha valóban igaz a sokak által nagyra éltetett felvetés miszerint a pokolbeli utak aszfaltját részben - a gyűrűktől és földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül is - démoni tetemekből állítják elő és kavargálják össze akkor egy ilyen eshetőség fennállásakor épp hogy mi lehettünk volna a szószoros etalonjai a pálya azon területének.

Tekintettel arra hogy azért itt ezen az oldalon a nagy számok törvényéből kiindulóan bizonyosan fordulhat elő olyan fóbiával élő olvasó is aki az ilyesfajta brutalutással megfűszerezett irományokat a lehető legkevésbé képes csak mondjuk maga előtt tolerálni ezt a gondolatmenetet akkor most ezen a ponton fel us függeszteném teljes egészében. Nem állítom biztosra hogy ez lehetett a sztori folyamán a legutolsó ilyen, ellenben azt sem hogy mostmár ezentúl százával fogom az elméteket ilyesfajta agyament ömlengésekkel alkalomról alkalomra haladva minduntalan megtölteni. Tekintsétek ezt most csak egyfajta mellékvágányos ismertetőnek a pokolnak oly sokmindenben szerethető világával kapcsolatosan. Rendben? Fasza.
Visszatérve Blitzre és az örökös szócséplésére.. Igen, istenbizony jól esett már akkor azon a néhány méteres gyalogtúrán közbeeső némaság. Mat viselkedésének a miértjét egyébiránt tovább taglalni nem gondolnám teljesen helyénvalónak, sem pedig szükségesnek. Ő aznap este feltételezhetően egy örök életre felhegyezhette az emlékeinek rovataiba Blitz nevét, és hát mit mondhatnék, igencsak dobnék egy hátast ha a tudomásomra jutna hogy mindezt esetleg pont hogy egy pozitív érzetű mellékízzel a szájában tette meg akkor. Nem, nagyon nem gondolnám.
Mindezzel Blitz azonban szerintem konkrétan mit sem törődhetett, a néma baktatás közbeni szótlan mivolta habár meglepett, nem igazán tudtam volna azt elképzelni hogy a mindaközben vágott érzéketlen póker arca ne csak egy érdekből felöltött maskara lett volna amit csakis énrám való tekintettel döntött úgy hogy használatba vesz arra a minimális tartamú időintervallumra míg valóban is el nem érünk a minket a pácból totálisan is minden szempontból kimentő négykerekű vasdarabhoz. Nem tudott volna arról senki sem meggyőzni hogy a mindaddig szavak terén zajlódó erényfittogtatás ne játszódott volna le a két fasziban továbbra is újra és újra, csak ezúttal már inkább a saját maguk lelki falaik közötti területeken megmaradva.
Akárhogy is, az én fáradt, és mellette még totálisan le is harcolt belső énem örült a kéretlen audio hatások megszűntének, két pasi között nyugodtan meglenni az ilyen faszméregetési turnék keretein belül ugyanis nagyjából csak annyira számíthat lehetségesnek mint odahaza önszántadból matek példákat gyakorolni. És habár lett volna rá egy fogadásom hogy ha Blitzben nem ébredt volna fel már elsőbblikre a férfiasan nagy önbecsülése akkor az egész nem is fajult volna addig ameddig, ezen a ponton e ténnyel mit kezdeni sajnos azonban aligha tudtam már bármit is. Blitz egy ilyen típus. Ezt kellett megtanulnom teljes egészében elfogadni. Na persze ha nem lett volna minderre belsőleg is indíttatásom történhetett volna a dolog egészen másként is, ám mivelhogy a külsőleges macsóságán és testi mindenségén túl volt tudásom továbbá még ahhoz is hogy a mellkason túli belsőbb részekhez is képes lehessek magamnak hozzáférést biztosítani juthatott idő a megdöbbentő felismerés tudatosítására is, miszerint vannak még érzelmileg sérült személyek a világban itt-ott rajtam kívül is. Az hogy minderre a földfelszínnek melyik oldalán is nyílott lehetőségem ráeszmélni az már csak egy mellékes szál, az elsőbbséget élvező lényeg az egyértelműen a bennem kialakuló érzelmek együttesében lapult. Megmenteni a másikat a mélybehúzó szakadék feneketlenségétől abban a tudatban hogy közben te magad is éppen azon a cérnavékony szirten sétálgatsz fel és alá mint amin az az adott általad kinézett másik személy is merész egy vállalkozás. Azonban korántsem lehetetlen.
Amikor eljutottam odáig hogy lett elég erőm ahhoz hogy a nárcizmussal átitatott vaskos védőfalakon átsenyvedve belátást bitorolhassak az azok árnyékába elrejtett, ám még ennek ellenére is igen erőteljes befolyásolóerővel bíró emlékfoszlányokra rádöbbentem hogy az élet, az általunk ismert világ mely mindannyiunkat is körülvesz valójában egy totálisan semleges maszlaga a világmindenségnek. Egy olyan egyveleg melyben nem létezik olyan hogy jó és rossz.
Rá kellett döbbennem hogy amiket mi már ösztönszerűen is rossznak, elítélendőnek tartunk azok valójában soha nem is léteztek teljes mivoltukban. Hogy valójában az összes világunk rejtette borzalomra maga a létezés adhat magyarázatot. A teremtés által jött létre a minden. A tudat hogy ez jó amaz meg épphogy rossz.
Mindent, és ezt meg kell értened, mindent amit te most éppen jónak vagy rossznak ítélsz meg, mindaz valójában csak a te kis koponyádban létezik úgy és abban a formában miként te ismerni véled.
Nincs olyan hogy jó vagy rossz. Az emberen múlik az hogy mit miként ítél meg. Ami x-nek rossz az y-nak lehet hogy épp előny. Minden szörnyűség mely a világunkban, meg persze odafent a ti világotokban is zajlódik jelen pillanatokban is, mind mesterséges.
Rengetegszer hisszük azt hogy a rossz döntések, a mocskos alja dolgok melyek szerves részét képezik a mindennapjainknak, hogy ezek egész egyszerűen csak vannak. Csak úgy léteznek. Na de mondok én neked most valamit.
Mindez csak az elménknek a szüleménye. Minden bűnös dolog emberi eredetű. Az emberek hoznak döntést a saját életük felett és cselekednek aztán annak alapján. És ugyanez megvan a másik oldal berkein belül is. A mennybéliek, a pokolbéliek. Mindünkre vonatkozik ez. Mi tesszük a világunkat olyanná amilyen.
Emberek sebzik meg lelkiekben egymást, emberek gyűlölnek és emberek adnak is egyszerre. Adnak, de hogy mit ugyebár. Ki mit igazából. Hegeket vagy éppen egy életre szóló örömmámort? Rajtuk áll. Hogy miképpen mérlegelnek helyzetekben, milyen döntéseket hoznak milyen szitukra.
Igaz hogy ez elméleti szinten lehetne akár teljesen másképp is, a jóság mint olyan azonban soha nem is volt és soha nem is lesz teljesen kiterjeszthető a világunk teljes egészére.
Az hogy mindezt miképp fogod fel és ülteted el magadban aztán gondolatként az már megintcsak a te dolgod. Épp annyira mint mindenki másnak is aki ezen sorokat bármikor is az életben majd rajtad kívül még olvasni fogja. A te dolgod hogy miként értelmezed a sorokat, és ennek a joga olyankor is téged fog csak illetni mikor valaki más esetleg megpróbál majd befolyással hatni terád és az érdembeli tulajdonaidra - a fejedbéli tudatosságra.

Láttam amit láttam és én akkor bizony elhatározásra is jutottam. Ismertettem ezt már veletek tudom jól egynéhányszor, megmenteni Blitzet és stb stb.. Valakinek közületek megeshet hogy ez nem jön be. Akinek ez túlzottan elnyújtottnak tűnhet. De figyeljetek. Rajtatok áll hogy maradtok-e vagy mentek. Megszabni ezt jogomban nekem aligha áll, sőt ha lehet semennyire.
Viszont amit mindenképpen fontos lehet tudnotok rólam és amit még talán mindeddig nem is nagyon hangoztattam, hogy nekem az ilyen érzelmi faktorok az életemben mindig is kritikus pontokként jöttek elő. Esetemben ezeknek a normális módon történő feldolgozásához példás időmennyiség lehet szükséges, lassú lefolyásúak és nincs olyan hogy valami ma megtörténik, holnap meg már semmi dolgom. Az ilyen nagyobb port megkavaró események egyszerűen beássák magukat a lényembe, és mindaddig még csak oldódni sem kezdenek el míg én tudatilag arra alkalmas állapotba nem kerülök. Így történt ez valahogy akkortájt is. Időre volt szükségem már csak ahhoz is hogy egyáltalán felfoghassam mivel is állok én szemben egészen pontosan. Hogy miféle problémákkal is lesz majd nekem szükséges szembemenjek ahhoz hogy segítőkezet lehessek képes nyújtani Blitzemnek. És amikor először pillanthattam bele az ő lelkébe.. Hát az.. Megmaradt a fejemben egyfajta vaskalapos emlékként az már egyszer bizonyos.