A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Egy furcsa másnap

- Gyere csak be! Már vártunk rád...

Az ajtó egyszeriben kinyílott, majd szemeim elé tárult egy olyasfajta látvány amit az ember maximum csak egy kevéske LSD elfogyasztását követően láthatna meg alapesetben.. A falak a fizikai síkhoz képest elképzelhetetlen irányokba hajlottak meg, a padló olyan fokokban görbült el ami normál esetben lehetetlenség lenne.. Ám én valamiért mégis beléptem.

Láttam őket.. Mind ott voltak. Ám a fejük, sőt mitöbb az egész lényük.. Az a látvány.. Időnként még ma is felrémlik előttem álmaimban.. Úgy éreztem futnom kellene ám ezt mégsem tettem.. A lábaim mintha csak a padlóhoz lettek volna szegelve. Úgy álltak körül mintha valamiféle rituálét készülnének rajtam végrehajtani. A szívem a torkomban verdesett, a bőröm libabőrös volt.. Arcukon az eltorzult vigyor már-már inkább vicsorgásnak hatott mint normális mosolynak.. Hangjuk a felismerhetetlenségig volt torzulva. 

- A legjobb helyre érkeztél.. - lépett közelebb a középen álló, a többiektől valamennyivel magasabb alak- Parancsolj bármit, és mi megtesszük.. 

Ordítani akartam. De nem ment. Egy hang nem sok annyi sem volt képes kijönni az összeszorult torkomon. 

Közelsége rémülettel töltött el. Tekintetével mintha csak a fejembe látott volna.. Az arca az eddigieknél is tovább torzult. 

- Gyerünk, Amy.. Mire vársz még? Kérésed számunkra parancs.. 

- Parancs! - ismételte el hirtelen a másik 3 alak is a helyiségben mire ismét összerezzentem. 

A másodpercek végtelennek tűntek, ahogy bámultak rám a tűzvörös szemeikkel.. A pánik a csontjaimba hatolva próbált volna menekülésre ösztökélni. Ám valami ott tartott. 

A karmos kéz hirtelenjében a mellkasomba fúródott amitől rögvest fulladozni kezdtem.

- Ne légy ilyen ostoba Amy.. 

A világ lassanként sötétedni kezdett. Már csak halványan láthattam ahogyan a 4 alak körém gyűlik, miközben egyre csak a nevemet kántálják. Egyre és egyre hangosabban..

Verejtékemben úszva ültem fel az ágyban. Hajam a homlokomhoz tapadt, légzésem pedig a normálisnak a kétszeresére gyorsult. A fejemben a hangjuk még mindig ott visszhangzott, és közel álltam ahhoz hogy ott menten kidobjam a taccsot. 

Előző napom mondhatni teljes egésze elment a különböző állás hirdetések nézegetésével, ám a nap későbbi óráira már kezdtem úgy érezni, a lehetetlennel próbálkozom. A munkalehetőségek többsége vagy az utcák tisztítását, vagy pedig rakodó munkákat helyezték az előtérbe, én pedig akármennyire is voltam tisztában a ténnyel hogy a munka itt legyen akármilyen becsülendő és kurva értékes, valahogy ezekhez már egyáltalán nem volt akkor sem kedvem sem pedig energiám. Lehajtva a laptopot nekiálltam sorozatozni a mobilomon, egészen addig míg sikerült teljes mértékben be is aludnom. (Nem mellesleg valami barbár szarság volt, a címére pedig már csak annyira sem emlékszem mint a szereplők jellemeire..) 

Hajnali 3 és 4 között járhatott aztán valahol az idő amikor lezajlott ez a hajcihő az álmommal, ott ültem az ágyamon folyamatosan kattogó aggyal hogy mégis mi a fészkes fene is lehetett ez az egész. A telefonom képernyőjét feloldva ellenőriztem az időt, majd mikor rádöbbentem hogy mennyire rohadtul korán is van még, megpróbáltam valahogyan visszaaludni. 5 percnyi folyamatos forgolódást követően azonban már sikerült rájönnöm hogy akármennyire is erőlködök ez már nem igen fog összejönni, így hát csináltam magamnak szép komótosan a magam kis tempójában egy szokásos reggeli kávét (csakis a legszarabb minőségű kávé utánzatból, más egyéb még csak szóba sem jöhetett).