A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Be quiet

- Ge.. mi az anyám? - mondotta volt pillanatunknak őrjítően nagy hevében a mindodáig teljességgel néma üzemmódba maradott drága egyetlen szeretettem, mire Mat - némileg talán ki is szakadva a maga korbácsolta gondolatmenetéből - az aszfaltot mindenütt is ékesítő olaj nedvesítette repedésekről tekinteteit újból az őt korbácsolni kezdő pupillák felé kényszerült mozdítani. És noha mindezt abban a sűrű, sötét pókhálóként bennünket és környezeünket is egyaránt körülszövő félhomályban volt kényszerült megtenni még így sem igazán volt képes a szemeiben ekkor felvillanó csintalan kis félelemszikrát elmebeli vásznak bármelyike mögé is szép gondosan elrejteni.
Előlem legalábbis egészen bizonyos hogy nem.
Blitzemnek az őfelé irányuló kérdése habár egy teljességgel ártalmatlan céltudattal bukkant tudatunknak hőn ostromolt világára, a rövidtávú memóriájába az azt megelőző óra folyamán fojtó erőszakkal beleégetett apróbb részletek egy teljes emlékként ragyoghattak fel egyszeriben, pokoli kínokat okozva ezzel Mat ideiglenes kispadra ültetett belső énjének. Talán a kérdésbe rejtett 'anyám' szó lehetett a fő ludas az egészben, Mat a kezeit azonban e pillanatban más "védelmet nyújtó" lehetőség híján ismételten csak a zsebeinek legmélyére lehetett képes egy bizonyos mértékig becsúsztatni.
Mindezen lehetőségével aztán persze hülye is lett volna nem élni - már ha egyszer az én kis minden lében kanál cukorborsóm az ostoba kis meggondolatlanságából fakadó erőszakosságával sikeresen elintézte azt hogy talán egy teljes démon életre előre elidegenítse magától Matthew-unknak itt-ott bizony múltjából adódóan igencsak felemás személyét -, cselekedetének miértjét egy borzasztóan erőltett, ámde lazának mutatott vállrándítás kíséretében igyekezett volna palástolni. Vélhetően egy igencsak fájdalmasra sikeredő önerőszaknak a keserédes árán.
- GeTarget. Ezt az egész istenverte kócerájt illették még egykoron ezzel a névvel.
Blitz - mint aki közel sem bízza mindezt a véletlenre - fordult némileg körbe a maga tengelye körül, szemeivel még egyszer jól átvizslatva az egyébiránt magából totális nyomort árasztó telephelynek a végtelen messziségbe futó hosszas parkolósorait. Jómagam ekkor vettem csak igazából észre hogy az épület aminek falai mentén akkor nem mellesleg mi is csak ácsingóztunk aligha lehetett az egyetlen azon a homálylepte hulladékudvaron - már csak hogy más szavakka ne nagyon illessem.
Belebámulva a végtelennek vadító semmijébe egy újabb komplexumnak véltem hirtelen megpillantani az onnan éppenhogycsak észlelhető körvonalait. A mérete szemmel láthatóan is semmiben hagyta a mellettünk magasodó rozoga pukkanatnak porladozó falait, kezdve azzal hogy már eleve csak az emeletek száma is a duplájának bizonyult a nekünk akkor - Mat kivételével - egyöntetűen jobb kéz felől eső erődítményben fellelhető emeletek számának. A kétemeletes kistestvér ugyanis enyhén mondva is kutyaherének bizonyult az amoda, tőlünk durván  olyan 6-700 méternyire felhúzott nagy monstrumhoz képest. Illetve hát ugyebár mihez viszonyítva monstrum..
A polgárokkal dugig pumpált nagyvárosokban elszaporodott tizen-huszon emeletes társasházakhoz viszonyítva nyilvánvalóan bolhafing. Na de hát almát hasonlítani az érett körtéhez soha nem volt egy túlzottan jövedelmező módszere a pénzhalmozás művészetének szóval ezt gondolom e ponton mármost nyugodt lélekkel le is zárhatjuk.
Az elmosódott sziluettnek hála arra hogy kisebb részleteket is bátran megfigyelhessek szinte mondhatni esélyem se nagyon volt, hasonló látványvilágról beszélhettünk mint amikor egy méhből pottyant kisgyerek elkezd jobban is belelendülni a 'basszuk össze zsírkrétával az egész házat' korszakába. Azon belül is pontosabban amikor néhanapján egy normál rajzolásra legyártott papírlapot is sikerül a kis drágának tőrbe fognia hogy aztán az óperenciás tenger mögötti agyfaszságokat kivéve mindent is elkezdjen önmaga szórakoztatására, a parkettát is egyértelműen összemaszatolva lepingálni. Az olyankor megszülető csúfságos kockaházak hasonlíthatnának talán a leginkább az akkor miáltalunk beemelt látképre, a maga elkenődött rútságával, semmibe vesző vonásaival..
Már szinte a körmeim alatt éreztem a rájuk csapódó, szokatlanul nagy mértékben megalakult hajnali harmattól síkossá váló tégláknak a foszladozó darabkáit, amikor is gondolati síkomból ezúttal engem is kiszakítva Blitz ismételten úgy döntött hogy
megpróbálkozik egy nálánál jóval magasabb lóról való okoskodással.
- Egy telephelynek külön nevet adni.. Komolyak lehetnek a fejesek én mondom..
- A teljes céget hívják így, Blitz - segítetem ki ekkor a tőlem telhető legnyugodtabb hangnememben, mire ő felém fordulva egy pillanatnyi megakadást követően hitetlenkedő stílusban kitárta a kezeit.
- Az tökmindegy. Gatya egy név és kész.
Állva Mat rám vetett 'most mégis mi a franc a terve ezzel?' nézését megforgattam a szemeimet. 
- Igen mert az I.M.P-nél mindig minden százszorta rosszabb gondolom..
- Ami tény az már csak tény maradhat baby.. - mosolyodott el és istenemre mondom - igen, ismét csak a soha nem is létezett istenemre esküszök fel na és akkor mi van, körberajzolnak? - az a mosoly hirtelenjében olyan szintű megkönnyebbülést hozott el a lelkembe hogy azt kifejezni sem igazán lehettem volna ennél jobban képes. Hirtelen azt éreztem hogy azontúl már minden csak a jobbik felére változhat meg és hogy a mindenkori veszélyek a közelünkbe sem nagyon lehetnek már többet képesek érni sem.
Ekkora egy bullshit dumát.. Na mindegy, miként korábbiakban mondottam is már, naivabb voltam mint két útjára bocsátott házi csikó lehetne együttvéve egy aféle valóban is vadregényes tájon, amennyiben persze bárki ember fia is úgy döntene hogy lenne szíve bármennyire is szabadjára engedni két anyátlanul maradott baby pacit.
- És a tények bizony általában önmagukért beszélnek..
Nem volt köztünk több egy karnyi távolságnál és mégis. Amikor a kézfejemet megérintve közelebb lépett hozzám mégis úgy éreztem mintha legalabbis egy 1000 kilóméteres távolságot sikeredett volna egyszeriben egy egész másodperc letelte alatt együttes erővel leküzdenünk. Csak azért hogy aztán egymásba szeretve nagy ámulva rájöhessünk, mekkora egy ingatag ösztönlények is vagyunk valójában a magunk árnyékában.
- Na ja, ez igaz. De hogyha már itt tartunk.. - magamat szembe fordítva a továbbra is minduntalan csak kályhaként üzemelő testének ragadtam meg képzeletben lelkének a kis grabancát - Igazán lehalkulhatnának már mostmár.
A válasz persze ezúttal is kimerült egy nem egészen egyértelműsített jelentéssel bíró, kissé értetlen pofiban, mint ahogyan az általában is lenni szokott ha esetleg valamit a néha napján talán kicsit túlzásba vitt művelődéseimnek hányadára túlzottan is költőien fogalmazok meg mondjuk az ő pici kis buksijának hátrányára.
Éreztem hogy problem üthette fel fejét a programban, ezért aztán megpróbáltam jobbára egyszerűsíteni a mondandómon.
- A tények. Beszélhetnének esetleg egy kicsit halkabban is, ha így megvan.
Jobb kezemmel még egy nagyon enyhén felé is böktem, remélve hogy figyelve azt esetlegesen hamarabb is ráeszmél a mondanivalóm valós lényegére.
- Öhm.. - egy rövidke pillanatra komolyan mondom azt hittem hogy ismét fel kell majd adjam a hozzá kapcsolt reményeimet, ám aztán - szerencsénkre legyen mondva - hirtelen kapcsolt a drága elme.
- Ó de hát egyből ezzel kellett volna kezdened..! Hát ez csak természetes!
- Valóban az lenne..?
Bevallom egy kicsit azért kételkedni kényszerültem a a tényben hogy a drágának ténylegesen is sikerülhetett felfognia azt amit én szíveskedtem ott hirtelen elhinteni neki, nem egészen ilyen kaliberű válaszra számítottam ugyanis az ő részéről és ez valamilyen szinten - úgy ahogy de - össze tudta már azért zavarni a koponyámban biológiailag is megszervezett tölteléket.
- Már miért ne lehetne az? Ez egyszerűbb kérés mint a..
- Jól van akkor nagyon kérlek - szükségeltetett egyet sóhajtanom a megfelelő színvonalú folytatás 100%-os biztosításához - Csendesülj el. Vagyis.. Maradj ha lehet a normális hangmagasságodnál. Rendben?
Csend.
- Ne emeld fel a hangod. Hallunk anélkül is.
- Hogyne volna rendben - vont vállat most ő úgy mint aki a helyzetével végtére is nagy nehezen megelégedve végre már valóban is betudja a párja kérését egy megfogadandó észérvnek - Azt hiszem ez alap.
Összenéztünk Mat-tel - amennyire csak azon látási viszonyok között arra lehetőségünk nyílt -, szólni azonban egyikünk sem szólt egy árva kukkot se. Úgyis tudtuk egymásról hogy egyre gondolunk hogy annak kifejezésére szavakat fecséreltünk volna.
Blitz mindig is Blitz fog maradni.

S2E4 érkezése várható holnap nem mellesleg.. Vegyesek az érzelmeim a várható történésekkel kapcsolatosan.