A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

A bálák rejtekében..

Nevelőim elvesztését követően napokig csak zokogtam megállás nélkül, szüntelenül forgatva magamban az idő rozsdás fogaskerekeit - mindhiába. Az elmulasztott percek többé már nem tértek vissza, a veszekedések nem váltak egyik pillanatról a másikra kámforrá. Az amit egy ember érezhet egy ilyen helyzetben szavak formájában egyszerűen leírhatatlan. A tudat hogy soha többet nem hallhatom már majd a hangjukat beteggé tett. Az első néhány hónap az maga volt a kínzó pokol, egy valósággá lett rémálom melytől szabadulni aligha lehetett volna egyhamar.
Az életem 180 fokos fordulatot véve zakatolt előre tovább és én akkor megfogadtam hogy soha többet. Közel engedni magamhoz bárkit is azért hogy aztán ugyanezt esetlegesen vele is végigéljem..? Nem.
Hisz az élet önmagában nézve múlandó, és törékenyebb mint egy finom porcelánból megmunkált emléktárgy. Bármikor véget érhet. Bármikor történhet bármi. Akár csak a szíved áll le ismeretlen okokból egyik pillanatról a másikra, akár a főúton elrobogó busz hajt rajtad keresztül.. A vége úgyis mindig mindenkinek ugyanaz. Vagyis hát majdnem.
Megszűnsz odafent létezni és nem hagysz magad után mást csak keserédes emlékeket a magányosan maradott szívekben, ásnivalót a sírásóknak.
Nemhiába voltam én elutasító alapjaiban véve Geryvel szemben is, nem szerettem volna arra még csak az esélyt se megadni hogy beleszeressek esetlegesen bárkibe is. Rettegtem a haláltól és mindentől ami csak egy kicsit is, de kapcsolódhatott hozzá. Egy párkapcsolat pedig maga lehetett volna ennek egy mindent feldöntő katalizátora. Hisz akkor jöhettek volna sorra a kényszeresen fel-feljövő gondolatok hogy vajon mi lehet éppen a másikkal, él-e vagy hal-e, hazajön estére a munkából vagy már csak tálcán fogom őt legközelebb látni.
És én tudtam hogy mindazt amit akkor végigéltem.. Hogy arra többet nem lennék már képes mégegyszer.
Eggyéválni a halál gondolatával.. Ez volt a legrosszabb amire akkortájt csak gondolni tudtam, vagy amire csak gondolhattam.
Megfogadtam, és akkor mégis ott voltam újra.
Travis hirtelen vad köhécselésbe kezdett mire Ellie összerezzenve ugrott oda hozzá, készen állva arra az esetre ha az öregnek neadjisten segítségre lenne szüksége. Én ösztönszerűen húzódtam közelebb Blitzhez, amit ő ekkor már egyáltalán nem utasított vissza. Bár viszonzoni nem viszonozta, megtűrni megtűrte hogy a karjába kapaszkodva figyelhessem tovább a szemeink láttára kibontakozó, akár tragédiával is zárulható eseménysorozatot.
- Apa..! Apa! Jól vagy? Segítsek valamit ?
- Minden rendben Ellie, a szavamra, jobban nem is lehetnék!
Hangja ekkor rekedtesnek hatott, az arcába tóduló vértől pedig olyan lett az ábrázata mint egy napérlelte piros alma.
- Csak ez az átkozott fájdalom ne lenne itt..
Kezét mellkasának balfelére helyezve dőlt hátra a székben. Ellie-re néztem, aki ekkor mintha pontosan belelátott volna a fejembe.
- Vagy egy éve könyörgök neki hogy menjünk el egy vizsgálatra de egyszerűen nem lehet őt erre rávenni..
- Azok a piperkőc bohócok sem tudnának erre mit mondani, az sem érdekli őket ha éppen ott pusztulsz el közvetlenül az orruk előtt. Sőt talán még az is eszükbe juthat hogy titkon elásnak téged lent a kertvégibe, nehogy végig kelljen ismételten csinálniuk a számukra előírt procedúrát..
- De talán a fájdalmat segíthetnének enyhíteni ha mást nem is..
Ismét a sírás határán egyensúlyozott amin nem is igen tudtam volna meglepődni. Hiszen nem volt ott mellette senki más, látszólag is teljesen magára lehetett utalva. Neki kellett az elejétől fogva végignéznie szeretett édesapjának a haláltusáját, azt ahogyan fokozatosan leépül.. Ahogyan lassanként átadja magát, a testét a halálnak hogy az aztán a Végzettel kezetfogva tegye is a maga dolgát..
- Nem sokáig tart már ez kislányom..
Éreztem Blitz izmait a karjában és teste más részeiben is teljesen megfeszülni. Lassan ismét Travisra, az ő régi jó barátjára és pártfogójára nézett, szemeiben ott langalt a forrongó düh. A tehetetlenség érzének haragja, mely ellen aligha létezik normális ellenszer.
- Nézzétek.. Ti még fiatalok vagytok. Nektek nincs még egyéb dolgotok csak az hogy élvezzétek ki a rátok kiszabott időt. Egy hozzám hasonló vén bolond már hiába kezd el kapálózni ha egyszer a vég már itt kopogtat a hátsó ajtón..
- Ne mondd ezt kérlek..
Blitz pulzusa egészen biztosan a kétszeresére emelkedhetett, könnyei megállíthatatlanul fojtak le arcának vonala mentén.
- No de eleget vészmadárkodtunk, elég a drámából mára! Gyertek!
Ellie ellenkezését figyelmen kívül hagyva kikerülte lányát, majd mellettünk elhaladva még hozzáfűzte:
- A nap már lassan lemenőben és ti még sehol sem vagytok!
- Travis..
- Egy szót se halljak! - szakította félbe Blitzet mielőtt az még bármi konkrétumot is mondhatott volna - Hallgass mindig a szívedre! És én mondom, nagyobb szükséged van most egy megértő kedvesre mint az én félhülye fejemre.
Megrökönyödve indultunk meg végül mindketten utána, bár a kerekesszéknek köszönhetően hamar be is tudtuk érni. Hátranézve egy pillanatra még találkozott a tekintetem Ellie-ével, aki azonban végül fejét leszegve indult meg vissza a háznak az irányába. Feltételeztem hogy amint betette maga mögött az ajtót szinte rögtön össze is omolhatott. Tudom hogy megy ez.. Először jön a hitetlenkedés, majd az önvádolás. Az önmarcangolás hogy mégis miket csinálhattál volna teljesen másként. Miket mulasztottál el, miket hibáztál, és miben lehettél volna jobb. Hiába nincsenek ezek a hasznunkra, szinte mindannyiónkban előjönnek legalább egyszer-kétszer az életünk folyamán, és ez ellen nem igen lehet csinálni nagyon semmit sem.
Egy ideig lépteinknek halk moraja és a szék kerekének a nyikorgása keltett valamennyi zajt csak, aztán végül Travis volt az akinek ismételten sikerült megtörnie a csendet.
- Na de választ még azóta sem kaptam a kérdésemre drága barátom!
Blitz olyan lassan, olyan vontatottan nézett le ismételten az idős szempárba hogy komolyan azt hittem rosszul van.
- Hogy megy a sorotok? Megy még a biznisz vagy már azóta másba fogtál?
- Hát.. Fogjuk rá hogy megy.. - válaszolt Blitz kissé elbizonytalanodva, miközben éppen a könnyeit igyekeztt volna dzsekijének ujjával letörölni az arcáról.
- Hát ez nem volt valami meggyőző már ne is haragudj..
Hátunk mögött hagyva a recepcióként szolgáló néhány négyzetméteres kis tákolmányt rögvest meg is indultunk a karámok irányába. Már messziről lehetett hallani a jellegzetes lovas prüszköléseket és mozgolódásokat, és bár a helyzet akkor ezt pont hogy nem kívánta volna meg, mégis éreztem magamban egy nagyon kicsi izgalmat az előttünk álló programmal kapcsolatban. Agyamnak tudatalattijában mindeközben ugyanazok a mondatok pörögtek le újra és újra. Ahogyan beszélt Travis Blitzről, és amiket mondott neki..
Rögtön tudtam hogy ez a démon baszki aranyból van. Aranyból a szíve és aranyból a lelke. Aranyból melynek sokféleségét és értékességét nem restellte másokkal sem megosztani, szükségesint saját maga háttérbeszorításával elérve ezt. Becsületreméltó volt ahogyan Blitzel bánt. Ilyen barátokat kívánok én mindenkinek az életébe. Ezt őszintén.
- Felesleges ez a nagy titkolózás, igazán tudhatnád hogy engem nem tudsz átverni.
Blitz nagy levegőt vett mielőtt megszólalt volna.
- Nem is célom..
- Akkor hát ki vele!
Blitz lopva énrám pillantott, majd csak aztán folytatta.
- Alig tudunk kijönni a pénzből. Kölcsönökből élünk és már arra is hitelt kell felvegyek hogy a meglévő másik kettőt törleszteni tudjam. A kuncsaftok meg basznak jönni.. Csak tudnám hogy miért..
Akkor láttam Blitzet először kiborulni a témával kapcsolatban. Hiába próbálta a külvilágnak többségében azt mutatni hogy valójában minden rendben, egy idő után mindig betelik az a bizonyos pohár. Amikor az ember már akkor sem tudja tovább türtőztetni magát ha ezernyi pisztolyt fognak rá egy időben. Torkomban gombóc képződött a kétségbeesett arckifejezését látva..
- Gond egy szál se, pajtás! Tudod hogy mit szoktam én ilyenkor mondani..
- Jah.. Az egyszer fent egyszer lent-et..
- Ahogy mondod- bokszolt bele oldalvást a karjába Travis amennyire fájó izmaival csak bírta - Egyébként meg ha segítség kellene, tudod hogy itt vagyok!
- Blitz, de hát elmondtam hogy segítek..! - keltem ki egy nagyon kicsit hirtelenjében akaratlanul is önmagamból, mire ő meghökkenve nézett vissza énrám.
- Hallgass öreg haverodra Blitz - állt mellém azonnal Travis is - ez a kislány egy jackpot a számodra!
Halk hörgésszerű nevetést hallatott ekkor, majd már indult is tovább a letaposott füves terepen. Éppen az egyik pálya mellett haladtunk el, melynek a közepén két másik lovast láttam meg egymással beszélgetni. Alattuk egy-egy sötétbarna paci ácsorgott, az egyikük éppenhogycsak felénk fordította fejét.
Lassan megindultam én is, megragadva a kezét pedig őt is magam után rántottam.
- Tudom de ez ennél sokkalta bonyolultabb - vágta rá végül az utolsót ami még eszébe juthatott - Travis tudod te is nagyon jól! Egy cégnek..
- ..Biztos és állandó pénzforrásra van szüksége a stabil működéshez ez így van. Ellenben én a helyedben nem hagynék veszni egy ilyen lehetőséget! Nem sok ilyen jószívű teremtés van mint Amy..
Szívem heves dobbanásokkal felelt az egyértelműen dícsérő szavakra, egy olyan korú személytől pedig mint amilyen szegény Travis is volt már aztán főleg nagy dolognak számít az ha ilyet kap meg az ember lánya. Jól eső borzongás futott végig a gerincemen.
- Az nem kifejezés.. - jelent meg végül a büszkeséggel vegyülő boldogság Blitz arcán is miközben ujjait az enyémekre kulcsolta - Egy igazi bomba nő..
- Nem csoda, hisz végsősoron volt neked ízlésed mindig is.
- Inkább csak mostanra fejlődött ki. Nincsen ennél a drágánál tökéletesebb..
- A maga módján mindegyikőjük tökéletes volt, attól függően hogy éppen melyik korszakodat élted.
- Ugyan már. Amyhez egyikőjüket se lehetne hasonlítani.
- Ezt mondtad mindenki másnál is - jegyezte meg egy kissé szórakozottan Travis - De hát ezzel nincs is semmi probléma..
Visszatartott nevetéssel figyeltem ahogyan Blitzem megakadva gondolatai dudvás mocsarában igyekszik kitalálni még valamit amivel engem kiemelhetne az összes valaha is létezett párkapcsolata közül.
- Sokszor lehetünk és vagyunk is szerelmesek életünk során, és a tökéletesnek rengeteg jelentése létezhet. Sokmindenkire használjuk is, valakinél megmarad és van olyan is aki viszont elveszíti ezt a jelzőt.
- Ebben.. Végülis van igazság..
A karámajtók fölött kilógó lófejek messziről olyanok voltak minthacsak valamennyien élettelen szobrok lettek volna, közelebb érve ellenben már lehetett látni nyugodt, chilles pillantásaikat ahogy szénát rágcsálva figyelik hol a tájat, hol pedig minket.
Blitz gyerekké avanzsálva rohant egyik ajtótól a másikig hogy közelebbről is megleshesse az egyébként módfelett szerény viselkedést mutató bestiákat. Én.. Sokmindent el tudtam volna róla képzelni.. Csak ezt nem.
Egyszerűen nem bírtam ki hogy ne készítsek róla néhány rövidebb felvételt, úgy voltam vele hogy ha majd a későbbiekben megtalálná őket esetleg a telefonomban ráérek majd róluk magyarázkodni. Azokban a percekben ugyanis végre önmagát adta. Hozzáteszem úgy hogy közben én magam is jelen voltam. Akkor ő nem annak a csőd szélén lavírozó cégnek volt a tulajdonosa akinek a nevét az exeinek hála a fél pokol már biztosan ismerheti, és nem is az a nárcisztikus zavarokkal küszködő, lélekben darabjaira törött felnőtt akit fiatalkori sérelmei vezettek oda ahova. Nem. Abban a néhány 60 másodpercben ő igenis azt a Blitzet adta ki önmagából amilyen Valójában. És itt van a kulcskifejezés az egésznek a nyitjához. Valójában.
Aki ő maga valójában. A mozdulatai, a hangneme, a gesztusai.. Nem volt bennük semmi mű, résre lelt a páncélon az elnyomott lélek, börtönéből kiszabadulva pedig azt tette amihez a legjobban értett.
Élt.
Úgy élt ahogyan egy egészséges bensőtől alaphelyzetben simán elvárható lenne.
A pacik maguk is nagyon helyesek voltak nem mellesleg, készült is a részemről egy szelfi Orionnal, na de ezt majd mindjárt kifejtem egy kicsit részletesebben is.
- Az örök gyermek.. - mosolyodott el Travis elnézve a tőlünk nagyjából 15-20 méternyire pipiskedő Blitzet. Viszonylag alacsony termetünkhöz képest a lovak nagyrésze ugyanis minimum batárnagynak, de méginkább kurvanagynak számított. A mieinket kivéve, ők valamennyivel még alacsonyabbnak is látszanak mint a többi példány.
- Szerencséd van vele, tudod-e?
Ránézve egyértelműsítettem magamban hogy valóban nekem mondta és nem csak a lovakkal kívánja éppen megvitatni a mindennapok körforgásszerű történéseit.
- Szeretetre méltó egy fickó ő, még ha elsőnek kívülről sokszor akaratosnak vagy egocentrikusnak is tűnhet..
Meglepődve hallgattam. Az öreg basszus valóban jól kellett hogy ismerje Blitzet ha ezt így tudta egyből hogy megfordulhat a fejemben.
- De szavamra.. Egy grammnyit sem változott. Ugyanúgy szaladgál a lovak után mint 5 éves korában az első lovaglásóráját megelőzően..
Nosztalgikus könnycsepp jelent meg ekkor a férfi bal szemének aljában melyet azonban ahelyett hogy letörölt volna inkább csak megkísérelt elpislogni.
- Lelkes kis lurkó volt azt meg kell hagyni. Ő és a kis barátja itt voltak szinte minden második nap. Imádták őket az oktatóink, egyszerűen imádnivalóak voltak. Külön-külön is de ketten együtt meg aztán a világ szívét is képesek voltak egyszeriben kiolvasztani a jeges verméből..
Már épp nyitottam volna a számat valamilyen reflexszerű válaszra, amikor is hirtelen ledöbbentem. A szó is bennem maradt egy pillanatig ahogyan leesett hogy Travis kire is gondolhat.
- Azt sajnálom csak hogy olyan csúfos véget ért a kapcsolatuk tudod..
Egy köhintés.. Két köhintés.. Három, négy..
- Minden rendben ?
- Ne aggódj, néhány napig még biztosan húzom.
Hallgattam. Jó néhány másodperc telt el néma csendben, mire végül sikerült rászánnom magamat a kérdés feltevésére.
- Bocsánat, lehet én értelmezem csak rosszul de.. Blitz ezek szerint nem is egyedül járt el ide régen?
- Persze hogy nem! Ó nézd már hogy nem jut eszembe a fiúnak a neve.. Ez a kibaszott amnézia az őrületbe kerget mostmár..
- Fizz..?
A tekintete azonnal fel is csillant.
- Igen igen! Talán Blitz mesélt neked róla? Meglepne ami azt illeti..
- Nos hát.. Nem. Illetve egyszer említette a nevét de.. Alapvetően nem tőle tudom.
- Nem tán összehordott a szél benneteket? Amilyen kicsi ez a világ.. 
- Ha nagyon részletekbe menő akarnék lenni akkor megmentette az életemet. De amúgy csak barátok vagyunk, illetve, lehet hogy csak voltunk..
- Kezdesz igazán kíváncsivá tenni te lány.. - ellenőrizte hogy Blitz továbbra is messze jár-e, majd ismét rám nézett - Blitz nem is tud róla?
- Nem. És.. Nem is nagyon kellene hogy..
- Akkor lakat a számom.
Hálásan biccentettem.
- Köszönöm.
- Na és mi ez a nagy bizonytalanság, huh?
Elgondolkodtam. Nem, panaszkodni biztosan nem akartam így végül úgy döntöttem hogy egy teljesen másik oldalról közelítem meg a dolgot.
- Annak idején.. Amikor még gyerekek voltak.. Milyen volt ő ? Mármint személyiségében..
Travis elmerengett.
- Igaz már eltelt azóta néhány évtized, de elfeledni kettejüket sohasem tudtam teljesen. Olyanok voltak sokszor mint a tűz és a víz, és pontosan emiatt is illeszkedtek ők mindig úgy egymáshoz. Mint két hiányzó darab egy kirakós teljes alakjából. Fizzre mi leginkább úgy tekintettünk mint a csendes megfigyelőre. Bár elkísérni elkísérte Blitzet, itt volt mindig ő is, a lovakra felülni sohasem akart. Jobb szeretett kívülmaradni a pályán, a deszkapalánkra felkapaszkodva kémlelni a tájat vagy éppen párbeszédet folytatni másokkal.
- Aha..
- Soha egy szavunk nem lehetett őrá. Csendes, illemtudó fiúcska volt még relative kiskamasznak is. Bár ahogyan meneteltek bele a normál kamaszévekbe, úgy változtak meg természetesen a dolgok kettejük között is. Érzelmi kilengések, fantáziálgatás, szerintem tudod te miről beszélek.
Félig értettem, másik feléről ellenben egy kukkot sem.
- Mit kell azalatt érteni hogy megváltoztak kettejük között a dolgok?
Blitz éppen egy répát nyújtott oda a távolban az egyik lónak, karizomból tartotta magát a karámajtó deszkáján. Extrán cool.. 🫠😌
- Nagyon sokáig ők maguk sem tudták, mit is akarnak tulajdonképpen az élettel, magukkal, egymással. Mivel kicsi koruktól kezdve együtt voltak sülve-főve lehetett azt érezni rajtuk hogyha valami nem stimmelt. Kialakult a receptorunk hozzá. Főleg nekem.
Megpróbáltam rájönni mire is akarhat vajon az öreg Travis kilyukadni de nem jártam sikerrel.
- Ellie akkoriban volt betanulóban, már igen korán elkezdtem nála a tanítgatást. És tudod én szentül meg voltam arról győződve hogy őt szemelte ki magának.
Kérdeznem kellett mert hirtelen ellentmondásokba kezdtem keveredni saját magammal szemben.
- Mármint melyikük ?
- Fizz. Már hetek óta figyeltem hogy valami nagyon nem kóser. Blitz se volt teljesen a régi, na de Fizz.. Teljesen kifordult önmagából az az igazság. Sokat lógtak ők akkoriban úgy együtt hárman. A lányom és ők ketten, aztán azt gondoltam biztosan Ellie tetszhetett meg neki ennyire. Gondolkoztam is sokat akkoriban rajta hogy előhozakodjak-e a témával vagy bízzam inkább az időre mintsem az erőszakra, ám végül, nos hát, a kérdés megoldódni látszott.
Egy gondolat támadta le ekkor hirtelenjében az agyamat. Rendesen le is zsibbadtam a másodperc töredékéig, annyira megdöbbentett.
- Lehettek vagy 16 esztendősek a fiatalok amikor egy nap arra érkeztem meg ide hogy a hely az konkrétan a feje tetején állt. A lovak szabadonengedve a pályákon, a kislányom pedig futkosott utánuk hogy legalább egy helyre össze tudja őket végtére is terelni. Reggelente a nyitást megelőző fél órában a lovainkat ki szoktuk engedni egy kicsit legelészni az egészségük végett arrafele a mezőre - mutatott át a pályák fölött Travis a messzibe húzódó hatalmasnagy síkságra.
Elmosolyodott a régmúlt ködébe veszett emléket isten tudja hány év után ismét felidézve.
- Megkérdeztem Ellie-t hogy mégis mi az ördögöt művel, miért nincsenek még bent a lovak a karámokban, hiszen úgy volt hogy aznap ők fogják ezt megcsinálni. A fiúkat meg persze nem láttam sehol.
Kezdtem magamat igencsak érdekesen érezni. Volt egyfajta fogadalmam hogy mi is lesz a történetnek a vége és nem srácok, nem tetszett. Szimplán csak mert annyira bizarrnak és nonsanse-nak hatott hogy még én sem akartam elsőbbikre elhinni saját magamnak.
- Akkor ő elmondta nekem hogy a fiúk egyszerűen csak felszívódtak és ő maga sem tudta azt megmondani hogy pontosan hol is lehetnek. Na aztán egy negyed órányi keresgélést követően persze meg is lett a kettő csirkefogó. Ki nem találnád, odabent heverésztek az istállók egyikében a szénabálák között. Már messziről is meg lehetett hallani a harsány nevetésüket.
Hirtelen olyan képek kezdtek el megjelenni lelki szemeim előtt amiket nagyon nem szerettem volna látni. Elhessegetve őket megpróbáltam egyenesen megállni a lábamon anélkül hogy bármimet is összetörve esetlegesen kidőljek a francba.
- Egymás hegyén hátán voltak szinte teljesen összegabalyodva amikor mi Ellie-vel beléptünk, látnod kellett volna..
Harsány nevetés következett melynek aztán meg is lett a böjtje egy ismételten előjövő köhögési roham formájában.
- Olyan vörösek lettek amikor megláttak bennünket.. Atya világ.. Abban a pillanatban halkultak el de úgy hogy még a gerendákban lakozó szút is jobban lehetett hallani mint bármelyikőjüknek a pisszenését. Na akkor aztán megragadtam mind a kettőt a karjuknál fogva, kiállítottam őket az istálló elejébe és megnézettem velük felelőtlenségüknek a következményét. A lovak szanaszét, az udvar pedig úszott a felfordulásban a bíbelődő csíkóknak köszönhetően.
Nem tehettem róla de nevetnem kellett.
- Így utólag már igen jót derültünk mi magunk is, akkor azonban fél órát kellett még ezek után pluszba csúsztatnunk a nyitáson míg sikerült nagyjából mindent a helyére pofoznunk. Na onnastól kezdve aztán csönd is volt egész nap, egy szavukat nem lehetett hallani. Pironkodtak mind a ketten, igyekeztek úgy tenni mintha csak sima bolondozásról lett volna szó, de hát én sem akkor jöttem le a falvédőről ugye.. Nyilván láttam azt hogy mi is a helyzet. Akkor értettem csak meg hogy amit én előtte úgy értelmeztem hogy a lányomnak szól, valójában Blitznek címződött.
Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egyrészt, mi a fasz, másodszor is, mi a szentséges lófasz. Ha már lovarda.
Az hogy szóljak bármit is.. Hát előtte még meg kellett valahogyan emésztenem mindezt. Fizz és Blitz.. Mint egykori szeretők..??
- Ledöbbentél mi?
Összerezzenve néztem rá.
- Egy kicsit..
- Sejtettem. Ezekről a dolgairól Blitz sohasem beszél. Senkinek. Főleg azóta hogy.. Na szóval azóta hogy megesett az a bizonyos eset.
Nem akartam további kérdéseket feltenni. Épp elég volt ez egyszerre, nem akartam azt hogy esetlegesen besokalljon az agyam és egy ízléses blue screen keretei között bemondja a kulcsot az aznapomra vonatkozólag. Hisz megannyi dolog állt még ott előttünk ami mondjuk így egy kicsivel már másabb értelmet nyert a szememben. Nem minthogyha csökkent volna a vonzalmam Blitz iránt, szó se róla, a tudat azonban hogy ezeket előttem már megtették egyszer ők maguk egymás között is.. És te jóisten, Fizz így akart volna rámmozdulni ? Illetve, még ha nem is rámmozdulni, de legalábbis bepróbálkozni..?
- Látom sok ez neked egyszerre Amy..
Nevemet meghallva rögtön fel is kaptam a fejemet ugyanis minthacsak Fizzet véltem volna hirtelen meghallani nevemet kimondva. Csak az agyam..
Ahogyan azt mondani is szokás.. A valóságot sokszor csak egy vékonyka kis hártya választja el a mindenre kiterjedő őrülettől, elég ha csak egyszer elvétjük a soron következő lépést.. A sötétség elnyel és többet nem ereszt..