A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Élhetetlen tények

- Alan? Ő a GeTarget két lábon járó élőhalottja. Se pénze, se élete. Jóformán csak vegetál a papi a mindennapok valóságában.
Tippelnem sem nagyon lenne szükséges, a fej amit mi ketten mindezekre reakció gyanánt rávághattunk gyanítom többet is mondhatott mint amennyire Mat-nek alapvetően szüksége lehetett volna ahhoz hogy egyértelműen és minden egyéb eshetőséhet is jószerivel kizáróan levághassa, szart se értünk mindabból melyet ő ott elsőbblikkre minekünk összehadovált. Felteszem az egész napot magába foglaló műszakosdi sem nagyon segíthette elő az elméjének szükségesint alighanem kijáró tisztogatásnak hatékony lefolyásait, így aztán hát eszembe se nagyon ötlött mindezen zavargásait neki esetlegesen elsorvasztó teherként bármilyen formában is fölróni. Csoda volt hogy még egyáltalán állni képes tudott lenni valamelyest a saját maga lábain. Még Blitz - habár az ő sajátos temperamentumát és annak minden egyediségét figyelembe venni mindig is szokásom fog maradni - sem nagyon kezdett el alantas szent pofikat ilyen-olyan módokon magára vagdosva kötözködni a Mat által kényszeredetten hallatott dolgokkal kapcsolatban.
Na pedig ha valakitől akkor őtőle már bizonyítottan sem szoktak az efféle modortalan megnyilvánulások olyan nagyon túlzottan messze állni. Mint amiképp azt ti már betéve is bíztan tanusíthatjátok.
Nem hinném hogy magyaráznom kellhetne, ért is azért engem ennek révén meglepiként egy-két annyira általam talán nagyon nem is várt érzelem, a megfogalmazásom módjának terhére legyen azonban mondva hogy mindez csak és kizárólag pozitív lecsengésű hangvételben véve.
Karjait immáron egy teljesen normális szögben tartotta továbbra is a mellkasának tájéka alatt jó szorosan összefonva, arcából pedig habár szemeinek élénk villódzásán kívül többet ezúttal se nagyon lehetett még megfigyelni, megnyugtatott a tudat hogy ha olyan nagyon ellenszegült volna Mat önkifejezési stílusa Blitz bensőjének előre felvázolt elvei közül bármelyiknek is, már réges régen a torkomat szakasztva kellhetett volna őt hathengeres munkakocsikkal egy "azonnai megállj'-nak az azon minutumban történő befogadására sarkallanom. Amihez pedig már - jól gondolhatjátok - annyi energiám sem igazán maradhatott volna szabadon mint az addigiakban kirobbanó dühöngéseinek alkamai közül bármelyiknél is. Nem lettem volna már őt többet képes aznap éjjel bármiért is visszafogni. Le voltam amortizálódva tökig, ha nem még jobban is, semmi esetre sem lettem volna hajlandó azt megkockáztatni hogy esetlegesen az én nyakamban már addigra órák óta ott tobzódó fáradtság ténylegesen is beváltsa az én számomra már még a stoppoláskor fölállított ígereteinek bármelyikét is. Mégis ki lehetne akkora nagy állat marha hogy hagyná önmagát bármelyik másik értelmesnek elhíresztelt létforma kedvéért szó szerinti értelemben véve is kifingani? Csak azért hogy aztán a harmatgyenge kapálózásaival valaki harmadiknak a laposra püfölését esetleg valamiként megelőzhesse.
Budán is csak egyszer érkeztek kutyavásárt rendezni még mielőtt a fejesek azt találták volna híresztelni hogy rendben hapsikáim, ennyi volt ez, kész, kifújt..
Ránéztem Mat-nek az ekkor enyhén talán vacilálni kezdő alakjára és azon túlmenően hogy mélyen magamban mindenre kiterjedő szerencsét kívántam oda szerencsétlen személyének többet elhatároztam hogy tenni nem igazán fogok az ő érdekében azontúl már tudni. Rendes fickónak találtam, az értelmére sem igen érkezett a részemről azon közösen eltöltött óráinknak időtartama alatt bármi nemű panasz..
Rápillantva Blitzemre már azonnal fel is sejlett bennem az igazságtalanság érzésének egzotikus netovábbja. A gondolat, hogy nekik kettejüknek egészen biztosan nem szabadott volna soha egyetlen egyszer sem összefutniuk. Valamint hogy.. Blitz sem egészen önmagától vállt ilyenné.
Emotional demage egy kisebb adag disznósággal keresztezve. Kibaszott a nyúl a rókával, miközben az éjnek évadján meg pont hogy a róka baszta éppen telibe dudvásra a nyúl kománknak édesanyját.
Avagy az élet egy büdös nagy tahó és fasszopó is egyben, nálánál nagyobb talpparasztok viszont már csak azok akik vele még ráadásnak helyenként bármi okból kifolyólag együtt is működnek.
Blitz valószínűsíthetőleg pont ugyanannyiszor vétett hibát mint bármelyikünk. Egy grammal, egy baszott köbmilivel sem többet. Csak éppen (hogy-hogynem) a sorsnak gunyoros fél esze aképpen alkotta meg életének strófáit hogy azok aztán az ő érzelmi leépülésével kezdhessenek el teljes körűen asszisztálni.
Tudjátok ti, az áradatnak nagy hősies példája.
Az áradattal nincs olyan élő személy aki ha csak egy minimális mértékben is, de soha ne sodródna. Vannak akik vagyoni kérdésekből fakadóan tehetnek szert egy-egy valamivel biztonságosabb közeget ígérő fadarabra melyre aztán felkapaszkodva egész könnyen kezdhetik el növelni a saját maguk önbecsülését annak minden hozzátartozó gyengeségével és erényével karöltve. Akikre aztán a többiek - többségére éppenhogy a fa nélkül maradottak - könnyűszerrel tekinthetnek fel úgy mint díszes álcával ellátott példaképre, vagy éppen pont hogy váltig kezes közellenségre. Ez már csak egyéni mérlegelés függvénye.
Aztán vannak azok akik valamilyen hátráltató tényezőt kötelesek a hátukra kapva kötelező jelleggel mindenhova hurcibászni. (Amikkel természetesen lehet együtt is születni, de lehetőség nyílhat még továbbá utunknak a kijárása közepette is belőlük egyet-kettőt megszerezni)
Akik aztán éppen ezek miatt a viselt hátrányok miatt lesznek valamilyen módon a társadalmi diktatúránk fejében megkérdőjelezve, esetleg még meg is bélyegezve. Lehet ez a hátráltató tényező aztán végsősoron bármi, érted? Bármi.
Vagyoni alsóbbrendűség más tehetősebb rétegek által meghúzott határvonalak szerinti értékelésben, vagy akár egy hótra egyenesen kimondott társadalmi alapú faji megkülönböztetés is.
Legyen az jószerivel bármelyik az ezernyi általam most fel nem sorolt eshetőség közül, ezek bizony külön-külön is rendelkeznek már bizonyos fokú lealacsonyító erővel az adott személyekre nézve, akik éppenséggel magukon, a nevükön, a létükön kell hogy viseljék ezeket. Hát hogyha még közülük kettőt-hármat valami "ritka jó" érzéssel bizonyos mértékig össze is kombinálunk egyetlen személy esetére..
Hát az lehet még csak maga a kézzel fogható formába öntött pusztulás ha mondjuk az adott egyén életbeli boldogulási esélyeit vetjük össze egy tegyük fel másik, talpig nemesi származású rigójancsi lehetséges életformáival..
Egy világ ahol nem számít a korod, a nemed, sem pedig az identitásod. A lőtéri döglött vérebet sem fogja az érdekelni hogy neked pl. milyen is pontosan a létről alkotott ideológiád ha egyszer anyagiakban nézve meg egy pondrónyi kis söpredék vagy. Telibe leszel szarva a munka világában, ha csak nem sikerül valamiféleképpen szert tenned egy-két előnyösebb partner-és vagy egyéb más fajta kapcsolatra más sikeresebb, befutottabb pojácával a közvetlen, vagy éppen csak a szimpla közvetett környezetedben.
Érdekek és pénznemek. Ezek azok melyek mellett aligha rúghatnak lószarba a szeretetnyelvek vagy éppenséggel mondva csak maguk az észérvek. Hogy miért is olyan szörnyen elzűlött ez a kibaszott világ.
Ez várhatóan senki fia borját nem fogja sohasem elkezdeni érdekelni. Ebbe a rendszerbe nagyon maximum csak beleromlani lehet. Feljavítani még a saját életünk kárán sem igazán lehetünk egymagunk képesek.
Itt, ahol a fejed nyomják le telibe a víz alá csak azért hogy ők maguk néhány centivel kintebb lehessenek a társadalom halmozta okádékból? Itt az olyan ártatlan lelkek szopják be általában a legjobban mint amilyennek Blitzem maga is szegényem a világra érkezett. Vagy mint amilyenné -minden meglévő tapasztalatom szerint- Mat maga is lett a folyamatos elvárási löketek sokszori hatására. (Csak merthogy ő volt ott akkor éppenséggel jelen velünk. Máskülönben mondhatnék akár pl. Kis Jóskát vagy Kisfaludi Elek-et is..)
És miután már mind a ketten áldozataivá estek eme agyfaló világunknak lassacskán áldozataivá kezdtek válni már egymás néhai nyomorának is.

Élni nem bűn. Szeretni és megbízni már sokszor annál inkább.

-life-

lol