A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Váratlan mozzanat

Általánosságban nézve miránk abszolút nem szokott az az egyébként egészen széles körben elfogadottnak mondott közhely igaz lenni hogy 'márpedig a valós szerelmben lévők szemeiknek állása alapján is képesek már sokszor megítélni társuknak az éppen aktuálisan meglévő érzelmi állapotát' , akkor egyszer azonban mindez teljesen felülíródni látszott. (Akkor egyszer sikerült nem olyan elvetemült módon gyermetegnek maradnunk hogy az agyi kapacitásunk egyáltalán és semmiképpen se bírjon el egy kicsivel már azért nagyobb rutint megigénylő kommunikációs formával)
Tulajdonképpen rángatni sem nagyon lett volna szükséges a kézfejét mert szinte azonnal felém is fordult amint Mat-et beérve lényegében mondva is lehetősége nyílt ha még csak nem is nyíltan kimeresztett szemekkel bámulva, de lopva rásandítva megfigyelni a mindaddig magát teljes mértékig érzelemmentesnek mutató "segítségünknek" az elfojtott keserűségtől eltorzuló arcvonásait. Profi játékos volt egy szinte már mondhatni csodálatra méltó színészi alakítással. És mindezt személyemtől - jól lehet - elvárhatóan bárminemű elfogultság nélkül állítom most így a múltból eredeteztetve nektek. Hisz még hogy Blitzet, - na jó őt mondjuk még lehet annyira nem is -, de engem mindenesetre biztosan sikerült neki jól földbe gyökereztetnie amikoris egy kisebb mértékű érzelem kilengésnek köszönhetően sikerült önmagából mégiscsak egy jó részben azért kifordulnia. Mindez bizonyára irányíthatatlan is lehetett valahol a számára, ugyanis ha tehette volna bíztan állíthatom hogy nem döntött volna amellett hogy szánt szándékkal veti le az előtte még biztos önérzettel magára öltött jellegtelen álruháját. Annyira nyílt még ennek ellenére sem volt azonban a dolog, hisz mint ahogy említettem is Blitz az pl. jóformán tudomást se nagyon szerzett - látszólag - a helyzet felállását egyébként jelentősen megváltoztató belső állapotváltozásról. Kellettem hozzá én, és az általam felé továbbított jelzés ahhoz hogy a fejét felkapva aztán már képes legyen a figyelmét a saját maga belsőjéről végre valami más, külsőbb dologra is sikeresen ráirányítani.
Alighogy beértük Mat-et ő már kapta is oda a fejét hogy alkalmasint a helyzetet felmérve egyfajta képet kaphasson a kialakuló félben lévő helyzet viszonylagosan pontos tényállásaival kapcsolatban.
Habár neki nem mindig van és nem is feltétlenül olyan mértékű az ilyesfajta mélyebbről érkező érzelemfajtáknak a megfelelő módon történő "kiszagolásához", avagy megérzéséhez az érzéke mint példának okáért nekem, alapvetően azonban a múltjából adódóan neki még mindig sokkalta több köze van az érzelemvilágokhoz mint amennyi az átlag vele egy korban, ámde mégsem egy és ugyanazon hajóban evickélő átlagos hapsiknak feltételezhetően lehetne.
Ránézett, mire Mat egy szemmvillanásnyi időre mindezt ugyanúgy viszonozni is próbálta. Blitzel ellentétben azonban ő aligha tarthatta 1-2 másodpercnél tovább rajta a mindeközben ismételten csak semlegesbe visszaváltó tekintetét, éppenhogycsak megbizonyosodhatott afelől hogy mégis mi a kénköves istent is bámulhat annyira rajta az őmellette oly sebesen vágtázó eszét vesztett idióta, már kapta is el róla vissza szemeinek világát az elébünk továbbra is sűrű ködmönként kitárulkozó ködös holdvilágra.
Azt már valahogy nem lenne most kedvem külön felróni Blitznek hogy mindezen műveletet lehetett volna azért egy nagyon picivel diszkrétebben is abszolválni, örültem már annak is hogy egyáltalán bárhogyan is, de sikerült azt nála elérjem hogy képes lehessen tőlem hallható szavak elhangzása nélkül is információkat átvenni majd aztán azokat annak rendje és módja szerint a sajátos módszereit alkalmazva fel is dolgozni.
Azt ugyan nem tudhatom teljesen biztosra hogy az én drága szivecskémnek mindezt hogyan és legfőképp miféle érzésekkel telítődve lehetett szerencséje akkor úgy ahogy voltunk fullosan élesben átvészelnie, azt tudom csak csupán amit én magamtól is tudhatok és higyj nekem hogy voltam én már azért ehhez hasonlatos keményebb helyzetben igen sokszor máskor is. A bűntudat idelent már szinte társammá lett az olykor furcsán színes, máskor pedig észrevehetően is tropára beszürkülő hétköznapjaim lagymatag folyamán. Megeshet persze hogy most önző, na meg persze oltári nagy is paraszt leszek, de az igazat megvallva Mat akkori esete és az azzal elválaszthatatlanul együtt járó belső lelki akadályok még csak a kisebbik gondot képezték az életem későbbi szakaszainak részletesebben szertebontott darabjait elnézegetve. Egyszerűen.. Ütköztettem a tekintetemet Blitzével és rájöttem hogy a gyakorlatban nézve ugyanarra az egy dologra gondolhatunk tulajdonképpen mind a ketten.
Majd megoldja egyedül.
Ez bizonyult igazából a legfőbb észérvnek a közös "ötletelgetésünk" alapjaként szolgáló gondolatcsírában, miszerint ha valaki egy olyasfajta "alkalmazkodó" életstílusra lett kénytelen kelletlen önmagában legbelül berendezkedni mint amire az elmondottak alapján kiindulva Matthew is kényszerülhetett még anno egykoron, annak nagy valószínűséggel egy bizonyos túlélt időintervallumot követően nem igazán szabadna már hogy meglepetést, vagy éppenséggel ezesetben pont hogy problémát okozzon egy ilyen, inkább szociálisabb vonalú élethelyzetnek a gyakorlatba való átfordulása.
Szar az nyilván hogyha az ember borjának nincsen kivel megosztania a lelkének nyűgjeit-bajait. Tényleg. Erről talán még Blitz maga is tudhatna bizonyíték gyanánt rendes, életszerűen összeszedett beszámolókat összehozni, hisz nagyon sokáig ő maga is küzdött az életében ugyebár ilyesfajta sorstalanság érzést elősegítő anomáliákkal. Ámdelegott Mat - ismételten kiemelem az esetleges félreértések gondos elkerülése végett - még mindig "csak" egy volt a számtalan milliárdnyi idegen pokolbeli közül.
Közünk hozzá aligha lett volna alapvetően bármennyi is, és már most is kezdem úgy érezni hogy a kelleténél talán még jobban is sikerült ezt helyettetek megrágnom, kihírdetett állásponttal kapcsolatos, rágalmazó hangvetelű kommenteknek tehát innestől kezdve helye az írásom e területeket megcélzó és boncolgató fejezetei alatt prontra egyenesen megfogalmazva lófasznyi lesz. Ha még nem esetleg annál is kevesebb.

Tudtam, ahogy rám nézett rögtön tudtam hogy ha akkor nem küldök neki vissza valami kibaszott egyértelműt, akkor és ott talán épp a fékevesztett indulatok lehetnek majd azok amik mint egy kegyelemdöfés ölik majd meg totálisba esetlegesen pont hogy az egész - addigra már egyébként is - leáldozóba átváltó belső hangulatot. Blitz ugyanis épp olyannyira volt szintúgy értetlen a fejleményekkel kapcsolatosan mint mondjuk jómagam. És tudtam, egyszerűen tudtam hogy ha akkor nem adok neki valamiféle támaszpontot akkor ő ott totálisan is az ösztöneire fog majd igyekezni támaszkodni. Ami pedig hát.. Most nem azért hogy feltételek nélkül lehúzni akarjam őt és a meglévő készségeit de.. Talán nem lett volna éppen a lehető legokosabb döntés az a részemről ha épp egy ilyesfajta kaliberű helyzetben akartam volna őt mindenféle segítség nélkül magára hagyni. Nem is az hogy saját maga miatt - bár mondjuk de, ezzel nyilván őt is óvni kívántam volna azzal az alkalmak adtán brutál érzékennyé váló lelkületével -, de legfőképpen a lényeget nézve Matthew miatt.

-Mostmár akkor fejezzed befele ha már egyszer belekezdtél öreg..!
A tüdőm az konkrétan a számon át bukott ki majdnemhogy amikor megláttam hogy Blitz ismét felé fordul.
Mat szerintem hasonló állapotba kerülhetett egyébként mint amibe hirtelen még énnekem is sikerült belecsúsznom. Arcán a legyűrhetetlen és elrejthetetlen kérdőjelek ezreivel pillantott hát oldalra ismételten az ő nagyszerűen megmondva fenomenális 💅"kegyeltjére"💅.
-Mostmár érdekel.
Amikor még ezt is pluszba hozzácsapta rájöttem hogy Blitz az baszki nagy valószínűséggel mindaddig csak simán lusta lehetett használni a fejébe születésekor betelepített szövetállományokat. Nem vált belőle a pokolban valaha is élt legokosabb démon nyilván még ezzel, de azért meg kell mondjam nagyot nőtt a szememben amint rájöttem hogy ő gyakorlatilag épp hogy azt próbálná meg a maga sajátos módján rendbehozni amit gyakorlatilag énnekem kellett volna. Hisz Mat engem kérdezett előtte, tőlem várt volna első sorban reakciókat. Az általam feltett kérdésre adott választ és én voltam hát az végsősoron aki baszott a nagy elmélkedések közepette szavakkal válaszolni.
Blitz minden bizonnyal ezt illetően világosodhatott meg hirtelen. Nekem meg egyetlen pillanat elég volt konkrétan ahhoz hogy a bennem ott felmerülő összes Blitzhez köthető  kételyem feloszlani kezdhessen.
Figyelt. Ott volt ő fejben mindvégig a maga sajátos formájában. Az lehet hogy közben durcizott, közben azonban fű alatt végig figyelemmel kísérte az előtte lepergő dialógusokat.