A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Szerelme jeléül

- Csak kellett volna az a kurva lámpa..
- Ki mondta hogy ne használd? - vetettem vissza a kérdést rögtön azonnal a feladójához. Muszáj voltam ugyanis nem feltétlenül könnyű azt mindig eldönteni hogy a másik az csak önmagának pofázik vagy esetleg pont hogy neked. Nem tudom kinek mennyire egyértelmű ez itt de a végkimenetel merőben más lenne az egyiknél mint a másiknál. (Az esetlegesen előforduló értelmiségiek kedvéért vagyok egyébként csak hajlandó lemenni ennyire óvódásba, mielőtt még véleményezés alá kezdenétek vetni a szellemi képességeimet..)
- Itt beszélted az előbb baszki..! Te magad kértél meg rá!
- Én azt csak a pillanat hevében magyaráztam neked, tudod csak megelőzés céljából mielőtt még végleg elvehetted volna a látásomat a kibaszott vakuddal..!
-É.. Ezt nem tetted hozzá..
- Miért ezt külön ki kell emelni?
- Hát jah megköszöntem volna..
- Atyaisten..
- Te nem fogalmaztál világosan drágám már bocsi..
A megmászandó távnak durván a közepénél járhattunk ekkor, de talán még erről is sikerült nagyjából megfeledkeznem amikor is megpillantottam a felébem magasodó "rémalakját" a sötét félhomályban. Lábait egy-egy sziklának a tövéhez szorítva sikerült neki egy viszonylag stabilabb pontot találnia, így már egy kicsivel nyugodtabb lelkiismerettel egyenesedhetett ki megkímélve ezzel sajgó derekát.
Szemei a szó szoros értelmükben véve világítottak a sötétben ahogyan elevenen kalandozó tekinteteit rám emelve lassacskán elmosolyodott.
- De hát a lányok már csak ilyenek..
- Egyszer nő vagyok másszor meg csak egy egyszerű kislány ?
Látszott hogy jár az esze. Megállás nélkül, a végtelenségig ismételgetve ugyanazt a néhány kis gondolatot melyek egytől egyig mind csak hozzám, a személyemhez köthetőek. A fanatikusommá vált, nem volt neki olyan pillanata amelyben ne látta volna lelki szemei előtt az én csupaszra vetkőztetett gizda kis fenekemet..
- Egy bombázó.. Egy baromi szexy bombázó akit soha a büdös életben nem fogok én átengedni senkinek sem..
- Tied leszek hát örökre, hős hercegem?
- Csak az enyém és senki másé..
Kezei már nyúltak is felém amit persze hülye lettem volna nem elfogadni. Az az igazság tudjátok hogy imádom azt a hülye kis fejét. Úgy hiszem az ilyen kapcsolatokra szokták mások azt mondani, megtaláltam a lelki társam. Na persze soha ne mondjuk azt hogy soha, igen, való igaz, viszont vannak dolgok amik egyszerűen.. Nem változnak. Amik vannak olyan erősek hogy bátran ellent állhatnak a külsőleg érkező behatásoknak. Házak amik nem roskadnak össze az első díszpinty alatt, melyek akár több tonna havat is képesek elviselni tetejükön csak azért hogy a belsejükben dideregve összebújó párocskák túlélhessék a hideget. A telet. Az elmúlást.
Az élet nem éppen az a dolog amit csak úgy könnyűszerrel be lehet határolni. Sőt megkockáztatom egyenesen lehetetlen. A nagy tudós emberek sem tudnak teljes biztosat mondani sohasem. Nincsenek egyebek csak megbecsült értékek. Tippek, találgatások.
A 'tutifix' kihúzva.
Az életünk gyakorlatilag bármelyik percében véget érhet. Azonban ha képesek vagyunk ezen túllátni és aszerint élni mindennapjainkat ahogyan az minekünk jólesik.. Ha képesek vagyunk egymást és legfőképpen magunkat elfogadni akkor igenis létezhet olyan hogy tökéletes élet. Tökéletes mert minden úgy van benne ahogyan te azt elképzelted.

Mit gondolsz most?
..
Hogy ekkora érzelmes szarságot régóta nem volt már szerencséd olvasni sehol sem? Igazad is van! Hagyd rám. Az életnek nem arról kell szólnia hogy megfelelési vágyaktól túlfűtve szaladunk csak egyre a kocsi után amiről úgyis tudjuk hogy soha nem fog bennünket felvenni.
Értelmezd ezt hát úgy ahogy te akarod. Nem foglak kötelezni semmire.
Mindannyiunknak megvan a maga útja amire koncentrálnia kell, mindenkinek megvan a maga célja és értelme. Innestől fogva a többi lényegtelen faszságra teljességgel felesleges bármennyi időt is szánni.
Találja meg mindenki a maga házát, amely aztán biztonságot nyújthat a számára életének további szakaszaiban. Én őszintén kívánom ezt minden idáig eljutott emberi olvasómnak. Nem mondom hogy feltétlenül legálisak azok az utak melyeken nagy serényen én mostanában járkálok, ezen sorokat sem lenne szabad igazság szerint itt most nektek látnotok de hát..
Mindent a cél érdekében, mi meg majd tartjuk a hátunkat max hogyha kell.. (Tudom hogy jószerivel nem vagytok szakértői a témának de azt azért még ti is összerakhatjátok hogy ez a pokolból írok a fenti világnak dolog nem éppen egy veszélytelen játszma. Annyi csak az én szerencsém hogy nekem időközben megadatott a megfelelő háttér.. Na de erről majd kicsit később bővebben.)
Én itt leszek - amíg tudok. Ahogy az ilyen csajos csajok is mondanák a plázák butikjaiban:
Szeri van<3
Elnézést a szócséplésért, de tudjátok hogy megy ez. Ki kell adni magunkból a belső cuccokat, a feszkót. Minderre pedig mi lehet alkalmasabb ha nem maga a minden tekintetben tökéletes és még csak véletlenül sem a társadalmunk rákjaként számon tartott ✨internet✨?
Na ugye.
- Ne fossál már.. Állj föl rendesen!
- De gecire lejt ez a..
- Tartalak! Kapizs? Fogom a kezedet. Nem tudsz hátraesni.
- Te ellenben előre simán. Akkor pedig már borul is az egész rakás..
- Azt a pesszimista kurva eget te..
- Inkább realista mint pesszimista.
- A sírba fogsz engem vinni. Baszki. Egy napja se ismerlek még de már eret akarok vágni magamon..
- Hah. Csak tedd.
Elnémulva meredt rám. Még az elbaszott fényviszonyok mellett is éreztem a felháborodást a szemének mélyében mellyel jó hogy nem szugerált már arra hogy adjam meg magam.
- Hogy mi..?
Szavaihoz nagy erő kellhetett, még a hangja is fojtottá vált ahogyan a levegőt mélyen beszívva fejét lassan megemelte - egyébként ezzel is csak növelve a saját magáról alkotott, a végletekig büszke összképet.
- Ha ennyire vonz a téma hát csak hajrá.
Még a vállamat is megvontam a hitelesség érdekében.
Egy az egyben lefagyott. Hát öhm.. Nem éppen ilyesféle reakcióra számítottam volna megmondom őszintén.