A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Egy újabb megmentő

Mivel a városban én semmilyen szinten sem voltam ismerős, kénytelen voltam bevetni az utolsó kétségbeesett döntésként mindenkinél előjövő mentőövet, avagy a telefonom helykiismerő szoftverét. 

Beüzemelve a GPS-nek beletelt némi kis időbe míg sikerült nagyjából belőnie hogy pontosan hol a jó francban is vagyok, onnantól kezdve az utam az irodaházig viszonylag eseménytelenül zajlott. Ámbár én 101%-ig meg voltam róla győződve hogy kívülről egyértelműen látszódhat hogy nem vagyok helyi, a járókelők nagy része még csak rám se hederített. Bár ezt meg is tudom érteni. Kisebb gondjuk is nagyobb lehet annál hogy valaki olyan érkezik a városukba akiről egészen addig még semmit sem hallottak..

Amiből viszonylag sokat láttam viszont, és ami egyértelműen bizonyította is balsejtelmeimet, az a megszámlálhatatlan mennyiségű út menti feltúrt kuka volt. A fedelük lehajítva, tartalmuk pedig szanaszéjjel szórva.. Egyszerre keltett bennem diszkomfortot és keserűséget. Azok az impek egyáltalán nem tehettek arról hogy oda születtek ahova. Mégis.. Születésük pillanatától fogva arra vannak kárhoztatva hogy ilyen vagy esetenként még ennél is rosszabb körülmények között kelljen leélniük a mindennapjaikat.. De tényleg, amikor már azt láttam hogy az anya imp konkrétan az egyik lakóház aljánál gubbaszt 5 kicsinyke imp gyerekével együtt egy kis élelemre várakozva.. 

Inkább elfordítottam a fejemet, csak ne kelljen szenvedő tekintetükbe nézzek.. 

Más utcákon a már kicsivel nagyobb gyerekek visítozva, nevetgélve szaladgáltak, rájuk nézve azon nyomban elfogott az a furcsa, enyhén szorongó érzés.. Szülőket akármerre is néztem, nem láttam sehol sem.. Szerettem volna azt hinni hogy ezeket a kis csöppségeket csak leengedték egymással játszani és ott várnak rájuk valamelyik romos lakásnak a belsejében, esetleg néhány utcával odébb dolgoznak de.. Elnézve a város belvárosának utcáit és a jellemző körülményeket sajnos még ebben sem lehettem teljesen biztos.. 

Láttam gyermekkorukat még éppen hogy csak maguk mögött hagyó fiatalokat akik a falaknak támaszkodva iszogattak meg dohányoztak.. A szívem összeszorult ha arra gondoltam, hogy ezekkel a szerencsétlenekkel feltehetőleg a kutya sem törődik.. Azt tesznek amit csak akarnak, és végsősoron.. Ilyen nyomasztó életkörülmények között csoda ha egy idő után a kábítószerekhez és az alkoholhoz nyúlnak..? 

Eszembe jutottak azok a kis tüneményes imp gyerkőcök akik odahaza Pentagram Cityben szoktak kint bóklászni a téren a háztömbök előtt ha éppen nem tudják otthon semmivel sem lefoglalni magukat.. Róluk volt már szó korábban, ezért nem is térnék ki rájuk olyan nagyon, egy gondolat erejéig azonban mégiscsak kénytelen vagyok őket itt most megemlíteni. Egyvalamire ugyanis már ennyiből is sikerült akkor rájönnöm. Bár nem veti fel túlzottan a gazdagság Pentagramban sem az impeket (sőt sok esetben a sima halandókat és az idelent születetteket se) azonban valamennyi különbség mégiscsak megfigyelhető az ottani és az ImpCityben élő impek között. Úgy gondoltam, a Pentagramban élőknek valahogyan sikerülhetett kikapaszkodniuk ebből a mérhetetlen nagy szarból ami itt vehette körül egykor őket is, és talán egy munkahelynek köszönhetően, de megtehették azt hogy innen "vidékről" beköltözhessenek a Büszkeség gyűrű fővárosába. Végig nézve az átlag ImpCitybeli lakosokon rá kellett jöjjek hogy ez azonban nem számíthat olyan hű de nagyon gyakori esetnek. Biztos voltam benne hogy rengetegen választanák azt a lehetőséget, ha lenne rá módjuk. Ám mivel jól tudtam már akkor én is hogy milyen nehéz is új állást találni a városban, valahogy meg tudtam érteni hogy az itteniek már sokszor inkább meg sem próbálkoznak az álláskereséssel..

Addig addig kattogtam az ilyen és ehhez hasonló mélyebbnek mondható gondolataimon, mígnem hirtelen meg nem szólalt a kezemben a telefonom.

- Megérkezett a célállomáshoz.