A főnököm a szeretőm [Blitz x OC]

Tanulság

De hogy a sorsnak mindig ki kell hogy basszon velünk..
Én komolyan mondom kitettem a szívemet-lelkemet. Többszörösen is tudom ha kell bizonyítani hogy a sinstán kívül megjártam én mindenféle más egyéb oldalt is, kezdve a méreg drága, maximálisan az aktuális fashion-re épülő website-októl a legutolsó molylepte aluljárós eladóknak a hírdetésein át mindent. És rittig hogy nem volt baszki sehol.. Pont csak amit valójában kerestem volna, abból fogyott ki mindenki. (Volt aki pénzhiány miatt egyáltalán nem is rendelt kosztümöket a beszállítójától, ezek ugyanis nyilvánvalóan nem 1-2 dolláros tételek szoktak lenni. Keményen meg kell fizetni azokat a selyemanyagokat melyekből az ilyesféle ruhadarabokat köztudottan gyártani szokták. A kereskedők meg persze hasznot is pakolnak áruikra, hülyék lennének nem így tenni. Csakhogy ezzel aztán egy csomó vállalkozót röpstartból ki is zárnak vendégköreikből, az ilyen magasabb kategóriájú ruhadarabok árképzése ugyanis nagy átlagban legalább a duplája, ha nem triplája az átlagos ruhák árcimkézésének..)
Blitz már kezdett nem kicsit ideges lenni amit nyilvánvalóan meg tudtam érteni. Azonban hiába, én ha egyszer a fejembe veszek valamit akkor azt rendszerint végig is viszem/megcsinálom ha a föld az éggel egybeszakad bizony akkor is.
- Ne szopassál már! Hagyjad a faszomba azt a szart..!
- Nem..! Egyet legalább találnom kell..
- Kit érdekel?
- A haverjaidat talán.
- Baba, nem kell neked semmit sem bizonyítanod senkinek sem..
Karjait magához hűen testének mellkas alatti részénél tartotta összefonva. Tőlem nagyjából fél méterre ácsingózhatott figyelve a továbbiakban is mellettünk húzódó autópályán haladókat. Én minderre csakis fél szemmel voltam képes odafigyelni vele ellentétben, de még kettéosztott figyelemmel is meg tudtam hallani ha valamelyik állat mondjuk éppen egy előzési manőverbe kezdett bele. Olyankor a felniket borító gumik fülbemaró csikorgások közepette pördültek meg a napközben felforrósodott aszfalton, maguk után élénkfelete nyomokat hagyva az úttest különböző pontjain. (Jobb esetben csak egyenes szakaszoknál, a barbárabbja azonban akkor is játsza a fejét amikor kurvára nem kellene. Azoknak mindegy az hogy kanyar vagy nem kanyar, azok nyomják neki akkor is ha ezzel magunkon kívül akár még másokat is veszélybe sodorhatnak.)
Ideges sóhajjal ráztam meg ekkor a fejemet.
- Bizonyíték híján nem igen fogják bevenni a mi kis mesénket..! Azt akarod hogy mindegyikük bepróbálkozzon nálam..?
Mekkora egy szennykóc tudok én lenni édes istenem.. Saját magamat se vettem komolyan, nemhogy Blitz visszajelzéseit.. Komoly volt az arcom, igen, belül viszont konkrétan szakadtam a röhögéstől. A legjobbkor tudott ez az egész az eszembe jutni, amikor már egyébként is sietnünk kellett volna..
Amy Bryce-ot ez azonban nem érdekli. Tökre hidegen hagyja hogy mások esetlegesen betegre aggódhatják magukat miatta, mint ahogy az is hogy az újdonsült társa a történéseket alapból csak egy bizonyos pontig volt képes viccesnek értékelni. Nem vettem azt észre hogy valójában azon a ponton már csak irritáltam őt, Blitz ugyanis - velem ellentétben - tudott még aggódni a kettőnk sorsa miatt. Az én elmém már tojt az egészre, meggányult, míg az övé bár nagy kínok közt, de azért igyekezett még nagyjából amennyire csak tudott helytállni..
- Amy..! Menjünk!
A helyzet abszurditásához képest még egész jól is tartotta magát. Én az ő helyében már a baromkodás legelején agylobog kaptam volna. Rám való tekintettel természetes hogy nagyon nem szeretett volna kikelni magából, a jókedvét ellenben igen nehezen tudta csak megtartani - leginkább sehogy. Arra már nem volt képes.
- Mindjárt..! Jó lesz az, olyan csini cuccokat találtam itt..
- Nem érdekel!
Dühtől remegő hangja szinte villámcsapásként ért engem. Abban a minutumban olvadt le a vigyor is a képemről, kezemet döbbentem engedtem le magam mellé telefonommal együtt.
- É-én csak..
- Menjünk!
Ezúttal minden mássá lett hirtelen. Nem ragadott kézen, de még csak rám sem nézett. A földet bámulva fordult ismét menetirányba, majd bármiféle szó nélkül, teljes kussban indult el arra amerre az általunk olyannyira várt "felutat" reméltük. A jól tűrés nála kb. eddig tudott kiterjedni, még a ránk boruló sötét ellenére is láttam a görcsösen ökölbe szorított mancsait.
Hatalmasat kellett nyelnem ahhoz hogy képes lehessek rögvest utána is indulni, úgy totyogtam
ott mögötte mint egy kibaszott pingvin. Ügyeskedtem a szarrá ment lábammal hogy ne vésődhessen még az addigiaknál is jobban bele a topánkám, és hogy ne fúródhasson be a talpam alá a muszájnál sokkal több homok.
Számban keserűség terjengett és éreztem a torkomba nyilalló fájdalmas szúródást is.
Elrontottam? Igen. Egészen biztosan elkúrtam.. - fejemben a gondolatok tomboló viharként kezdték el egymás negativizmusát minduntalan erősíteni, a levegőt pedig beszívni is alig tudtam, nemhogy még normálisan kifújni..
Előretekintve nem is láthattam egyebet csak a lehajtott fejjel kullogó alakját szerencsétlennek. Ujjait egy idő után kiengedte a szorításából, azt követően már csak simán lógatta kezeit maga mellett.
Akárhányszor csak elhatároztam hogy megszólalok, az utolsó pillanatban végül kivétel nélkül mindig visszatáncoltam. Féltem hogy csak újból kiakasztanám, azt pedig a legkevésbé szerettem volna vele megtenni. Így sem volt egy szép dolog ez tőlem amit leműveltem ott mellette. Hisz az addig oké hogy bolondozunk egymással, tisztasor, azt tudja értékelni ő is, sőt, pont hogy Blitz maga szokott lenni az esetek túlnyomó részében a felbújtó. Viszont nem mindig és nem minden helyzetben. Itt korántsem a ruhák képezték a probléma forrását. Ezesetben az én hozzáállásommal akadtak a gondok. Méghozzá igencsak nagy gondok.
A helyzet habár egyértelműsítette a számomra hogy hibát követek el, ha csak egy minimálisan is de átgondoltam volna jobban a dolgokat könnyedén rájöhettem volna hogy Blitz egész egyszerűen nem érzi jól már magát a kialakult szituációban. Felfogta a súlyát annak aminek én aligha. "Odahaza" a tanyán személyek, méghozzá számára - és mostmár számomra is - fontos személyek vártak ránk. Olyanok akikért ő viccen kívül képes lett volna még az életét is eldobni ha az élet éppen úgy kívánta volna. Egy ideig még ment is ez a 'lazuljunk bele hisz úgyse lesz itt semmi probléma' cucc, be is jött rendesen, nem mondható az el mindenkire hogy ilyen simán végig csinálná mind lélekben mind pedig fizikailag azt amit mi azon az estén végigzongoráztunk, ellenben el jött, el kellett jönnie már egyszer annak a pillanatnak is amikor a bolondok ráeszmélnek tetteiknek esetleges következményeire és aztán ennek megfelelően kezdenek el újból cselekedni.
Ez meg is történt. Realizáltam hogy mekkora tapló paraszt módra viselkedtem és hogy ezesetben nem Blitztől kellene azt elvárjam hogy bármit is kezdeményezzen az irányomba. Itt nekem kellett lépnem, és méghozzá viszonylag záros időn belül.
- Blitz..
A neve erőtlenül tört elő reszketeg ajkaim közül, meglehet hogy elsőre nem is hallotta. Az őrült sofőrök odafent ugyanis igencsak adták neki tragacsaiknak..
- Blitz..!
Egy másodpercre lassított a léptein, ám aztán minthacsak gyorsan észbekapott volna, visszanyerte eredeti séta tempóját. Ami - nem mellesleg - szándékoltan lehetett gyorsabb mindig egy kicsikét az enyémnél. (Nahát Amy miből is következtethetted te ezt ki..)
-Most mi az?
Utolérve azonnal el is kaptam a vállát, mire egy addig még sohasem látott arckifejezés jelent meg a lassacskán felém forduló arcán.
Valami ami hasonlított a megbánásra, ám mégsem teljesen az.
..
Döbbenet talán ? Na de hát mégis mi a ráspolyos kisisten heréjén döbbenhetett volna le? A maga heves reakcióján, vagy azon hogy mekkora egy faszparaszt is voltam..?
- Mi az..?
Legalább egy visszaszólásra biztosan számítottam volna, ehelyett nem láttam egyebet rajta csak és kizárólag a zavarodottságot. Az iménti döbbenetszerű 'eh' az egy az egyben elpárolgott, és jött helyette a maga furcsa modorával a zavartság. Amikor már te magad sem tudod teljes mértékig hogy mit is csináltál pontosan, vagy hogy miért.
Sóhajtva fordult felém teljes testével. Egyetlen lélegzetvételre volt csak időm mielőtt a nyakamat körülfogva lesmárolt volna a faszba.

Esküszöm hogy így történt :D

Ez az egész, a váratlanság és a torok kézzel való elkapása.. Sikerült olyan mértékig feltüzelnie hogy úgy éreztem ott fogok menten összeesni a fűben az autópálya tövében..
Az addigiak talán leghosszabb és legőszintébb csókja lehetett ez. Testem mintha kitárulkozott volna az ő teste előtt, izmaim zsibbadni kezdtek a szerkezet pedig hivatalosan is működésbe lépett bennem odalent..
Érezni nyálát az ajkaimon meséssbb volt mint bármi más ezen a világon amit elme csak elképzelhet, többet ért az egész minden szónál..
Mélyen szívta be a szén-dioxiddal dúsított levegőt miközben hüvelykujjaival az arcom két oldalán felfelé a hajam irányába végigsimította a bőrt.
Oh my fucking.. G..
- Azt hiszem sietnünk kellene.. - végre végre újból hallhattam azt a csodás kis hangocskáját.. - Travis a kerekesszékét fogja már lassan szétverni a fejemen..
Elmosolyodtam a nyilvánvaló túlzáson, mire ő ismételten a már említett úttest felé pillantott. Csak ezúttal már velem együtt..